Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-35

210 XXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. ülésszak alatt is ugyanazon buzgalommal, mint eddig, teljesítsék. {Helyeslés.) A bejelentett tárgyak közt van több, mely a méltóságos főrendek figyelmét fogja igénybe venni. Pongráez Emil b. jegyző {olvassa Fejér­váry Géza báró honvédelmi ministeri államtitkár átiratát, melyben bejelenti Szende Béla honvédelmi m, kir. minister elhunytát). Elnök: E jelentés sajnálattal tudomásul vétetik. Pongrácz Emil b. jegyző {olvassa a ministerelnök átiratát, mely szerint Ő császári és apostoli királyi Felsége folyó évi augusztus hó 23-ikán keli legfelsőbb elhatározásával Orczy Béla bárót, legfelsőbb személye körüli ministerét a honvédelmi ministerium ideiglenes vezetésével megbízni méltóz­tatott. Olvassa a ministerelnök átiratát, mely szerint ő császári és apostoli királyi Felsége folyó évi augusztus hó 9-dikéröl kelt legfelsó'bb elhatározásával Ordódy Pál közmunka- és közlekedési ministert ezen állásától Jelmenteni, s a mondott ministerium ideig­lenes vezetésével a ministerelnök előterjesztése foly­tán, Kemény Gábor b. földmívelés-, ipar- és keres­kedelmi ministert legkegyelmesebben megbízni mél­tóztatott). Elnök: Mindezen jelentések tudomásul szolgálnak. A földmívelés-, ipar- és kereskedelmi mi­nister ur a múlt és a folyó évben Budapesten tartott két tenyészállatvásárról szóló jelentést 100 példányban, — a közmunka- és közlekedés­ügyi minister pedig a magyar korona területén létező állami- és vasúti távírdák statisztikáját 1880. évről 150 példányban megküldte. Ki fog­nak osztatni a méltóságos főrendek közt. A in. kir. pénzügyminister ur a magyar koronához tartozó állampénztáraknál 1882. ápril 1-töl június végéig előforduló bruttó bevételek és kiadásokról szóló kimutatásokat, összehason­lítva az 1881-ik évi hasonló időszak eredmé­nyeivel, 150 példányban megküldte. Hasonlólag ki fog osztatni. A budapesti királyi törvényszéknek van egy irata, mely fel fog olvastatni. Rudnyánszky József b. jegyző' {olvassa a kérvényt, melyben a budapesti kir. törvényszék büntető osztálya, magánosok elleni erőszak büntette miatt feljelentett Batthyányi Elemér gr. főrendi tag mentelmi jogának felfüggesztését a ház elnök­ségéhez intézett felterjesztésében kérelmezi). Elnök: A jelentés az iratok kíséretében a mentelmi bizottságnak adatott ki és az utóbbi felkéretik, hogy jelentését mielőbb adja be. Ugy hiszem, a méltóságos főrendek a tárgy sürgősségénél fogva már most elhatározzák, hogy e tárgy a jövő ülés első napirendjére tűzessék. Van még egy hasonló beadvány, a szilágy­somlyói királyi járásbíróság részéről; ez is fel fog olvastatni. Rudnyánszky József b. jegyző {olvassa a járásbíróság kérvényét, melyben becsületsértés miatt följelentett Bánffy Kálmán b. főrendi tag mentelmi jogának fölfüggesztését kéri). Elnök : Hasonlólag ki fog adatni a mentelmi bizottságnak. Angelies G-erman szerb patriarcha hivatalos elfoglaltság miatt október hó közepéig szabad­ságért folyamodott. A szabadság megadatván, a kérvény az igazoló bizottságnak fog jegyzékbevétel végett kiadatni. Pongrátz Viktor b. kegyelmes királyi meghívó levele kiadatásáért folyamodott; Vécsey Dénes b. kegyelmes királyi meghívó levelét az elnök­ségnek bemutatta és egyidejűleg Béla nevű fia részére kegyelmes királyi meghívó levél ki­adatásáért folyamodott. Ki fog adatni az igazoló bizottságnak. Simor János bibornok, herczegprimás ő főmagassága a *Monumenta Ecclesiae Strigo­niensis« czímű, saját költségén kiadott díszes mű második kötetét a nagyméltóságú főrendi­háznak megküldötte. Köszönettel tudomásul vétetik és a mű a könyvtárba fog elhelyeztetni. A porosz urakházától, a fennálló csereviszony értelmében, a nyomtatványok beérkeztek. El fognak helyeztetni a levéltárban. Ráth Károly főpolgármester, mint a Petőfi­szoborbizottság elnöke, a f. hó 15-én d. e. 10 órakor megtartandó leleplezési ünnepélyre a mélt. főrendeket meghívja és egyúttal ötven meghivó levelet küldött. Ezek közül a névre szólók már kiosztatni

Next

/
Oldalképek
Tartalom