Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-33

XXXIII. ORÍ Elnök: A hármas bizottság jelentésében a a ministeri indokolásban foglalt főbb mozza­natok szintén ki vannak emelve. Talán méltóz­tatnák a felolvasástól eltekinteni. {Helyeslés.) Ennélfogva következik az átalános tárgyalás. Kivan valaki hozzászólani ? Zichy Nándor gr.: Én ezen törvényjavas­latban minden esetre haladást látok e téren, a mely nagy szükségnek felel meg; mert kívánatos, hogy a közös hadseregben a magyarság a tiszti állások elfoglalásában magának tágabb tért vindicáljon. Hogy tehát ezzel sok tekintetben a szükségességnek feleltetik meg: ezt tagadni nem lehet. Lehetetlen azonban azt állítani, hogy ezzel mindannak eleget tettünk, a mi e részben a teendő. Ez csak az egyik téren az egyik lépés. És ezen téren is ezen intézkedésnek sikeressége főleg csak az ezen intézeteket átlengő szel­lem és irányzat kifejtése által fog teljesen bizto­síttatni. Én azon reményben és kívánságban, hogy az, a mi e tekintetben még kívánatos, las­sanként teljesedésbe megy és hogy ápoló kezek­kel igyekszik majd a kormány oda hatni, hogy a honvédelmi kötelezettség hazafias teljesítése a honvédelem sorában lévő tisztek által a jövő­ben fokozottabban felkaroltassék, mint eddig, a törvényjavaslatot átalánosságban elfogadom a részletes tárgyalás alapjául. [Helyeslés) Elnök: Miután nincs, a ki szót kívánna emelni, ennélfogva kijelenthetem, hogy a tör­vényjavaslat átalánoságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadtatott. Következik a részletes tárgyalás. Rudnyánszky József báró jegyző [pon­tonként olvassa a törvényjavaslatot). Elnök: Észrevétel nem tétetvén és szólni senki sem kívánván: méltóztassanak azok, kik a törvényjavaslatot mind lényegében, mind szö­vegében elfogadják, felállani. [Megtörténik.) A többség elfogadja s e felől a képviselőházat a a szokott módon értesíteni rendeli. Következik a hármas állandó bizottság je­lentése a megszállott tartományokban a Dal­máczia déli részeiben felmerült zavarok követ­keztében elhalt hadseregbeli (hadtengerészeti) és honvédségi egyének segélyre szorult özve­gyeinek és árváinak ideiglenes segélyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. .ÍGOS ÜLÉS. 205 Pongrácz Emil báró jegyző [olvassa a bizottsági jelentést). Elnök: Miután nincs, a ki szólni kívánna, kijelentem, hogy a törvényjavaslatot a méltó­ságos főrendek a részletes tárgyalás alapjául elfogadják. Következik a részletes tárgyalás. Pongrácz Emii báró jegyző [pontonként olvassa a törvényjavaslatot). Elnök: Észrevétel nem tétetvén és szólni senki sem kívánván: méltóztassanak azok, kik a törvényjavaslatot mind lényegében, mind szövegében elfogadják, felállani. [Megtörténik.) A többség elfogadja s e felől a képviselőházat a szokott módon értesíteni rendeli. Következik a hármas állandó bizottság jelentése a Bécsben, 1882-ik évben tartandó nemzetközi villamossági kiállításon kiállítandó tárgyaknak ideiglenes szabadalmáról szóló törvényjavasbat tárgyában. Rudnyánszky József báró jegyző (ol­vassa a bizottsági jelentést). Elnök: Minthogy az indokolás felolvasásától eltekinthetünk, méltóztassanak azok, kik a tör­vényjavaslatot átalánosságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadják, felállani.[Megtörténik.) A többség elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Rudnyánszky József b. jegyző [ponton­ként olvassa a törvényjavaslatot.) Elnök: Észrevétel nem tétetvén és szólni senki sem kívánván: méltóztassanak azok, kik a törvényjavaslatot mind lényegében, mind szövegében elfogadják, felállani. [Megtörténik.) A többség elfogadja s e felől a képviselőházat a szokott módon értesíteni rendeli. Következik a hármas állandó bizottság je­lentése a temes-bégavölgyi vízszabályozási tár­sulat ügyeinek állami kezeléséről és a Tisza­völgyet érdeklő egyéb intézkedésekről szóló törvényjavaslat iránt. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: Miután az indokolásban csak az foglaltatik bővebben, a mi a bizottság jelentésé­ben, s miután a törvényjavaslat ellen senki nem szólalt fel; kijelentem, hogy az átalánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom