Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-18

XVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 99 következzék is be — amortisatiójára is gondol hatunk t Legyen szabad a kormány pénzügyi politikájára egy hasonlatot alkalmaznom. (Halljuk!) Olyannak tekintem ezt, mintha egy vihar által hányatott hajóba a viz betódult; annyi előre látással bir a hajó kapitánya, hogy a legénységet oda állitja a viz kiszivattyúzására. Czélszerü eleijárás, hogy az újabban betoluló viz eltávolíttassák és a hajó fentartassék, de nem elégséges, hogy az esetleg bekövetkezhető viharban biztos kikötőbe vezesse a hajót. Nem elég a vizet szivattyúzni, hanem be kell tömni a nyitást, a rést, melyen a viz betolul. Én ezen rést, melyen háztartásunk deficitje betolul, a túlságos beruházásokban találom. Elismerem, hogy az államra nézve nem lehet a magángazdálkodás elvét mindenben szorosan és szigorúan alkalmazni ; lehetnek oly szükségletek, a melyeket a rendes bevételekből teljesíteni nem lehet, ezek fedezésére hitelművelethez kell folyamodni. De már a múltban megtanultuk, 1868. óta legalább megtanulhattuk volna, hogy az állam nagyon is sokat haladt ezen irányban oly annyira, hogy eljárása méltó aggodalomra adott okot. Méltó az aggodalom, mert az állam folyton növekedő kiadásaival nemcsak hogy lépést nem tartott az ország felvirágzása, hanem azzal fordított arányban áll, határozott a visszaesés a hazai közgazdaságban. Elismerte ezt Szepesmegyének főispánja is, a ki azonban ennek okát a mostoha években keresi. Tagadni nem lehet, hogy a mostoha éveknek is van ebben nagy részök, a mennyiben azok is hozzájárultak, hogy a magyar ember tartaléktőkéjét felemésztette. De nem egészen a mostoha évek ennek az okai és most ott vagyunk, hogy az állam terhei lehetetlenné teszik az egyesekre nézve tartalék- és forgó-tőke képzését, a mely nélkül ma helyes gazdálkodás nem képzelhető. 1848 előtt, sőt az 50-es és még a 60-as években is a terménygazdaság volt az országban a túlnyomó, ma a pénzgazdaság és ennek egy további fejleménye, a hitelgazdaság áll fenn. Még az 50-es években és a 60-as évek elején is lehetett gazdálkodni, igen csekély, sőt talán forgótőke nélkül is; ma ez már lehetetlen. És e tekintetben nem teszek különbséget nagy| birtokos, középbirtokos és földrnívelö közt, a ki maga fogja az eke szarvát; ha nem bir megj felelő tartalék- és forgótőkével, sohasem lesz I megnyugtatva, minden pillanatban veszélynek i van kitéve és pedig épen az állam által azért, j mert tekintet nélkül vagyoni helyzetére, súlyoj san lévén közterhekkel megróva, ezek kíméletlenül hajtatnak be. Példával illustrálom ezen állításomat. Végig megyek hazánk társadalmi osztályain. A földadó ma 29%. Elismerem, hogy ez az átlagos jövedelemnek az ország nagy részében nem tesz egészen 29%-ot, azonban vannak vidékek, a hol ennyit és többet is tesz, de átlag nem teszen ennyit, hanem a tapasztalás szerint teszi átlag a jövedelemnek 25%-át. De ehhez hozzájárulnak a községi terhek, a melyek V* —

Vs része az állami adónak, ehhez hozzájárul a közmunka-váltság, katona beszállásolási pótlék, betegápolási költségek, stb. Tudjuk ezeknek sorozatát, hozzájárulnak még bizonyos egyházi járandóságok, a községi vagy felekezeti iskolák költsége, hozzájárulnak végre az indirect adók, mert végre a termelő egyszersmind fogyasztó is. Ha mindezt hozzáveszszük, korántsem túlzok, ha azt állítom, hogy átlagos jövedelmének ma a földbirtokos 30%-át fizeti az államnak. Már pedig 30% oly nagy hányad, hogy az végveszélylyel fenyeget, mert ez az átlagos jövedelem után számíttatik. De hol maradnak az átlag alatti évek; nem az Ínséges éveket értem, a hol az állam indíttatva érzi magát, hogy könyörületet gyakorolva, az adót elengedi, sőt egyenes segélyt nyújt az illetőknek! Hol vannak azon évek, a hol terem annyi, hogy el lehet vetni és talán az adót ki lehet fizetni, de az életre semmi sem marad ? Pedig azt mondom, hogy az ilyen évek sem ritkák, talán minden harmadik év ilyen. Képzeljünk egy egyént, a ki örökösödés utján például egy tehermentes ingatlan birtokába jut, elkezd gazdálkodni, tőkéje nincs, a jövedelemből megtakarításra nem jut, mert azt elviszi az adó, ezért ezen egyén nem gyarapodhatik, nem juthat azon helyzetbe, hogy tőkét gyűjthessen. Az átalános psychologiai tapasztalat pedig azt mutatja, hogy mindenütt, a hol az egyén nem bir bizonyos megnyugvással az iránt, hogy 13*