Főrendiházi napló, 1878. II. kötet • 1880. márczius 31–1881. június 1.
Ülésnapok - 1878-95
XGV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 41 nagy közönségét, mely az annyira túlzottan terjesztett corruptio hirek által nyugtalanitva volt, megnyugtatni; (Helyeslés.) másfelől szükségesnek tartottam az ország hatósági tisztviselőinek becsületét kideríteni (Elénk helyeslés.) azon átalánosságban tartott vádakkal, rágalmakkal szemben, melyekkel egyesek bűneiért, az egész testületet méltatlanul illetik. (Tetszés.) Nem tettem tehát azért, mintha hittem volna, hogy valamennyi esetben, vagy csak azok nagyobb részében és bűnös cselekmények vannak, melyeket vizsgálni kell. Ezen nyilatkozatommal azt hiszem Magyarország összes tisztviselőinek tartoztam. (Élénk helyeslés.) Szapáry István gr. jegyző (olvassa a 4. és 5-ik %%-at, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Gromon Dezső' jegyző (olvassa a 6. és 7. %-t, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: A részletes tárgyalás is be lévén fejezve, méltóztassanak azok, kik a törvényjavaslatot egészben és részben elfogadják, ezt felállásukkal jelezni. (Megtörténik.) Ekképen az 1880. évi államköltségvetésről szóló törvényjavaslat a mélt. főrendek által lényegében és alakban, egészben és részleteiben elfogadtatván, erről a képviselőház Rudnyánszky b. jegyző ur által fog értesíttetni. Mint a mélt. főrendek méltóztatnak tudni, van a hármas bizottság jelentésében vonatkozás két tárgyra, melyek a budgettel együtt tárgyaltattak, A jelentés idevonatkozó része fel fog olvastatni. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa): >Egyuttal a bizottság tisztelettel jelenti, hogy a képviselőház folyó évi márczius hó 13-án 3,259. szám alatt kelt s hozzá utasított határozata, mely szerint a függő adósságok költségeire 1.830,571 frt szavaztatik meg a költségvetés, > Rendes kiadások > czímei VII. fejezete 13. czímének megszavazása által tárgytalanná váland: miért is egyszerűen tudomásul volna veendő. Továbbá az erdélyi ág. ev. egyház országos Gonsistoriumának a gymnasiumi és reáltanodái oktatásról szóló törvényjavaslatot illető és a költségvetés tárgyalása alkalmából alkalmas használatra a bizottságnak kiadott kérvénye — tekintettel arra, mikép a FŐRENDI NAPLÓ 1878—81. II. KÖTET. kérdéses törvényjavaslat legközelebb a képviselőházban érdemleg fog tárgyaltatni, — a bizottság részéről ezúttal tárgyalás alá veendőnek nem találtatott. < Prónay Dezső b.: Nagymélt. elnök, mélt. főrendek! A hármas bizottság imént felolvasott jelentéséből azt látjuk, hogy a bizottsághoz volt utasítva az erdélyi evang. superintendentiák kérvénye, mely azonban jelenleg a képviselőházban bizottsági tárgyalás alatt lévő középtanodai törvényjavaslatra vonatkozik. Az imént felolvasott jelentésben csak az foglaltatik, hogy ezen kérvény a költségvetéssel nem levén kapcsolatban, a bizottság nem érezte magát hivatottnak azt jelenleg tárgyalás alá venni. Nem kívánom a mélt. főrendek határozatát e tárgyban provocálni, felszólalásomnak czélja csupán az, hogy előre jelezzem, hogy annak idejében, midőn a mélt. főrendek azon helyzetben lesznek, hogy az általam emiitett törvényjavaslatot tárgyalják, ezen kérvény, valamint az ezen tárgyban még netalán benyújtandó egyéb kérvények ismét a tanácskozás tárgyait képezzék, hogy tehát e kérvény e jelentés által ne tekintessék superáltnak. Azért kérem a mélt. főrendiházat, méltóztassék kimondani, hogy e kérvényt evidentiában tartja s további tárgyalás végett annak idejében ismét a hármas bizottsághoz utasitandja. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik elfogadni a jelentésnek azon részét, melyben a bizottság azt mondja, hogy ezúttal e kérvényt nem vélik tárgyalandónak ? Ez annyit jelent, hogy majd a kérvény annak idején fog tárgyaltatni. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy határozatképen kimondhatom, hogy a ház a jelentések ezen részét tudomásul veszi. (Helyeslés.) Tudomásul vétetik. Végre a jelentés utolsó része ezeket tartalmazza : >A mi pedig a magyar gazdák országos értekezletének végrehajtó bizottsága nevében benyújtott emlékiratot illeti, a bizottság át van ugyan hatva az azokban foglalt tárgyak fontosságától ; de miután a nagymélt. főrendiház csak egyes concret előterjesztések alapján jövend azon helyzetbe, hogy a javaslatba hozott intézkedések támogatására felhozott érveknek a szükség és czélszerűség kívánalmaihoz képest