Főrendiházi napló, 1878. II. kötet • 1880. márczius 31–1881. június 1.

Ülésnapok - 1878-132

166 CXXXIJ. OESZÁGOS ÜLÉS. és nem járulhatok javaslatához, nem pedig azért mert én ezen törvényjavaslatban oly adóemelést találok, mely a közönséget, a kereskedőt, az iparost és a földbirtokost zaklatásnak és károsításnak teszi ki a nélkül, hogy az által az ország pénzügyi nyomorán lényegesen segittetnék. Mert azt találom, hogy azon sebet, melyet e törvényjavaslat elfogadásával nemzetgazdaságunkon ejtünk, nem orvosolná azon nyereség, melyet a pénzügyminister ur ezen adóemelésből vár, mert azt találom, hogy szembeszökő megkárosításunk nélkül e fogyasztási adó csakis akkor volna behozható, ha az az egységes állam területén lévő túlsó félnél már vagy léteznék, vagy legalább is velünk együttesen hozatnék be. Valóban különös, de nem irigylendő helyzetbe jutott az országgyűlés. Vajmi kevés áldásos törvényt alkotunk, de annál több adót és adóemelést kell megszavaznunk, a minthogy ma csakis adóemelés czéljából gyülekeztek a méltóságos főrendek, s maholnap odajutunk, hogy az ország bennünket nem törvényhozóknak, hanem a kormány kezében működő adóemelőgépnek fog tekinteni, és ha igy folytatjuk : mi is el fogjuk mondhatni: perditio nostra exnobis. De a helyzetnél különösebb a törvényjavaslat, mert ennek kihatására nézve maga a kormány és a kormányhoz közel állók különböző magyarázatot és fölvilágosítást adnak. Midőn az, a kereskedő, a kereskedelmi kamarák részéről támadtatik meg, azoknak azt mondják: ne törődjetek vele. hisz átruházhatjátok ez adót a fogyasztókra. Midőn a fogyasztók, a földbirtokosok részéről támadtatik meg, azoknak azt válaszolják: ne panaszkodjatok, hisz e törvény szigora nem titeket, hanem a kereskedőket fogja érni. Bár kérdhetném, hogy ez állítás melyike való? De nem teszem, mert felesleges. Fogja az érni az egyiket is, a másikat is. De a legkülönösebb az, hogy a kormány e törvényjavaslat támogatására dicsérőleg felemlíti, hogy az adófizetők terheit két év alatt néhány millióval emelte. Érteném a dicsekvést az ellenkező esetben, ha a kormány azon szerencsés helyzetbe jutott volna, hogy az adófizetők terhein könnyithessen; de absolute nem értem, sőt megfoghatatlan e dicsekvés ez idő szerint, midőn az állampolgárok újabb megadóztatásáról, újabb megterheléséről van szó. Ha a kormány pénzügyi politikájával annyira meg van elégedve, hogy azt hangzatos szavakkal önmaga eldicséri, higyje el, nem dicséri azt az országszerte hallható executio dobpergése, nem dicsérik azt a jobb hazát kereső kivándorló polgártársaink ezrei, nem dicséri azt a majdnem átalános elszegényedés. {Helyeslés.) Ez ügyben fájdalommal ismét azt kell tapasztalnom, hogy ugy a kormány, mint a képviselőház többsége, az országnak kérvények alakjában kifejezett akaratát mibe sem vette, bár igaz, hogy a törvényjavaslat, talán a tömeges feliratok következtében módosítóit alakban került tanácskozás alá, de ép oly igaz, hogy az ország minden vidékéről beküldött kérvényei által nem a törvényjavaslat módosítását, hanem annak elejtését sürgette. Mellékesen a törvényjavaslat módosítására vonatkozólag felemlitésre érdemesnek tartom, hogy az magában véve egy különösség, majdnem unicum; mert az eredeti törvényjavaslat nem annyira módosítva, mint inkább eredetiségéből kivetkeztetve, egész újból átdolgoztatott, mi bár azon könnyűségről tanúskodik, melylyel a törvényjavaslatok benyujtatnak, de nem tanúskodik azok jóvolta és életrevalósága mellett. De felveszem beszédem megszakasztott fonalát. Azt mondám, hogy az ország nem a törvényjavaslat módosítását, hanem annak elejtését sürgeté, s ez alkalmat nem mulaszthatom el annak constatálására, hogy az ellenzék az, a mely az ország akaratát és kivánatát mindenkor tiszteletben tartja, ellentétben azon kormánynyal és kormánypárttal, mely egyrészt hatalmára, másrészt számbeli többségére támaszkodva, magát jogosultnak tartja, hogy azt tökéletesen ignorálja, a mint ezt a jelen esetben tapasztaljuk. De ha már fájdalmas e tapasztalat, még százszorta fájdalmasabb, sőt egészen leverő az, hogy végre is azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy a kormány figyelmen kivül hagyva azt, hogy az országok belnyugalmának legfőbb ellensége az átalános elszegényedés, mert ez szüli, ez neveli a proletariátust, mindaddig nem akar és nem fog megszűnni adóemelési tervezésével,