Főrendiházi napló, 1878. II. kötet • 1880. márczius 31–1881. június 1.
Ülésnapok - 1878-112
102 CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. zői kart és a bizottságokat megerősítetteknek i jelentem ki, egyúttal pedig a bizottsági tagokat j a méltóságos főrendek nevében felkérem, hogy az állandó bizottságokban a hozzájok intézendő tárgyakra nézve ugyanazon buzgalommal méltóztassanak eljárni, a melylyel eddig eljártak. (Helyeslés.) Az elnöki jelentendők közt mindenekelőtt azon sajnos kötelesség hárult reám, hogy ismét néhány férfiúról emlékezzem meg, a kik e hoszszas szünidő alatt jobblétre szenderültek. így Odescalchi Viktor berezeg, a jótékonyságáról, ismert Csekonics János gr., az élte derekán hosszas szenvedés után kimúlt Komis Miklós gr. és Perényi Lajos b. Ugy hiszem, a mélt. főrendek e veszteség feletti sajnálkozásuknak jegyzőkönyvileg fognak kifejezést adni. (Helyeslés.) Ifj. Zichy József gr. kegyelmes királyi meghívó levelét az elnökségnél bemutatván, három havi szabadságért is folyamodott. A kért szabadságidő megadatik, a meghívó levél pedig jegyzékbefoglalás végett az állandó igazoló bizottsághoz tétetik át. Jelentem a mélt. főrendeknek, hogy Kinsky Zdenkó gr. kegyelmes királyi meghívó levele a m. kir. belügyministerium utján beérkezvén, nevezett gróf urnak kézbesittetett. A pesti kir törvényszék büntető osztálya beküldi a Maithényi Izidor b. és Verhovay Gyula párbajügyében hozott ítélet másolatát) azon megjegyzéssel, hogy az Ítélet ellen Maithényi Izidor b. felfolyamodván, az ítélet eddig jogerőre nem emelkedett. Talán kívánatos lesz az Ítélet felolvasása. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa az Ítéletei). Elnök: A pesti kir. törvényszék büntető osztályának jelentése maga is felemlíti azon körülményt, hogy Maithényi Izidor b. az itéI let ellen felfolyamodván, az jogerőre még nem | emelkedett és igy a jelentés csak ideiglenes tudomásul szolgál. A vallás- és közoktatási magy. kir. minister ur egy felállítandó harmadik tud. egyetem tárgyában ő cs. és apostoli kir. Felségéhez tett előterjesztését száz példányban megküldötte a méltóságos főrendek közt leendő szétosztás végett. A kiosztás iránt a szükséges intézkedés megtétetett. A magyar kir. belügyministerium utján megküldettek a porosz urak háza és képviselőháza nyomtatványainak cserepéldányai. Az irattárba tétetnek. A mai ülésnek egyéb tárgya nem lévén, azt a jegyzőkönyv hitelesítése után bezárom s egyedül azt kívánom eleve megjegyezni, hogy a közelebbi teendő a közös ügyek tárgyalására kiküldendő országos bizottság főrendi tagjainak megválasztása lesz. Erre nézve hivatalos értesítést még nem vettem, s mihelyt hivatalos utón annak tudomására jutok, azonnal kötelességemnek fogom tartani, hogy a mélt. főrendeket egybekérjem , ezúttal arra figyelmeztetvén, hogy a házszabályok rendelete szerint országos küldöttségekre teendő választásoknál ötven tag jelenléte okvetetlenül szükséges. Most méltóztassanak a mai ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a mai ülés jegyzökönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesíttetik. És most nincs egyéb hátra, mint az, hogy elnöktársammal és az újonnan megerősített jegyzői karral az utolsó ülésszak küszöbén is kikérjük azon nagybecsű támogatást, melyben bennünket eddig részeltetni méltóztattak. (Élénk éljenzés.) (Az ülés végződik d. u. 12 óra 30 •perczkov.)