Főrendiházi napló, 1878. II. kötet • 1880. márczius 31–1881. június 1.

Ülésnapok - 1878-110

96 CX. ORSZÁGOS ÜLÉS. ért őszinte köszönetemet fogadni és engem továbbra is nagybecsű jóindulatukban és ke­gyességükben megtartani méltóztassanak. (Élénk éljenzés.) Ilaynald Lajos bíbornok, kalocsai ér­^ek: Sokkal inkább szerencsés vagyok ismerni a mélt. főrendek főúri nemes érzeteit, mintsem hogy felhivatva ne érezném magamat még hallgatag magukviselele mellett is arra, hogy echoja legyek annak, a mit ő nagyméltósága mondott, csakhogy megfordított irányban. Köszönetet mondott ő nagyméltósága # a mélt. főrendeknek hazafias buzgalmukért és kívánságát fejezte ki a mélt. főrendek jólétéért, hogy a haza, a nemzet, a törvényhozás a fő­rendiház működése által e téren is kellőleg szolgálva legyen. De épen ezen közszolgálat érdeke lebeg szemem előtt akkor, midőn a mélt. főrendek nevében köszönetet mondok azon lelkes férfiaknak, kik eddig nagy bölcsességgel ritka tapasztalattal, udvarias modorral vezet­vén tanácskozásainkat, ezeket a kellő czélhoz jutni segiték. Midőn kivánatukat fejezem ki az ő jóvoltukért, először is a felé fordulva, kit itt tisztelni most nincs szerencsénk, ki meggyen­gült egészségének helyreállítása végett távol van tőlünk, kinek a mélt. főrendek szívből óhajtják, hogy ismét köztünk megjelenvén, ép egészségben teljesíthesse magasztos hivatását oly buzgón és sikeresen, oly fényesen, mint mindig. (Élénk éljenzés.) Nagy hálával, tisztelettel és a legszívé­lyesebb üdvkivánatainkkal fordulunk továbbá azon lelkes férfiú és kitűnő nagy hazafi felé, a ki rendes elnökünk távollétében, nagy buzga­lommal, szakismerettel és irányunkban való nagy szivélyességgel vezeti tanácskozásainkat. Engedje a mindenható Isten, hogy a pi­henés után teljesen üdülten és megerősödve térjen vissza. (Elénk éljenzés.) Adjon Isten hosszú életet azon teendői folytatására, melyek már is annyira fényesked­nek, hazafiúi bölcs működését és odaadó mun­kásságát kövesse mindig a siker dicsősége. Nagyméltóságú elnökünk az Istentől meg­áldva, sokáig éljen! (Lelkes éljenzés.) Elnök: Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 5 perczkor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom