Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.
Ülésnapok - 1878-8
36 VIII. ORSZi házy Ernő, Kuun István, Nyáry Izidor, Nyáry István, Pongrácz Arnold, Stubenberg József, Török József, id. Zichy Hermán grófok; Maithény^ Izidor, Miske Imre, Sztojka Béla/Sztojka Gyula, Rédl Lajos, Schaller Löwenthal Károly, Uray Gyula, Vay Ödön bárók és Földváry József erdélyi királyi hivatalos. A kir. meghívó levelek és felmentési kérvények az igazolási bizottságnak már kiadattatván, az tudomásul vétetik. Barcsay László, mint erdélyi királyi hivatalos kegy. kir. meghívó levél kieszközléséért folyamodik. Jelentés tétel végett az igazolási bizottságnak kiadatik. A közös külügyministerium részéről beküldettek a mélt. főrendek közt való kiosztás végett a közös államháztartásra vonatkozó előterjesztések és diplomatiai levelezések. A kiosztás valószínűleg már megtörtént. A magyar királyi államnyomda igazgatósága részéről megküldetett a Tátra hegység domborművezett térképének gálván utón sokasított egy példánya a helyrajzi vázlattal együtt. Az értekezleti teremben fog felfüggesztetni. Továbbá van szerencsém jelenteni, hogy tegnapi napon a ministerelnök urnak egy átiratát vettem, melyet felolvastatni kérek. Zichy Lajos gr. jegyző {olvassa a ministerelnök átiratát, mely szerint ö cs. és ap. kir. Felsége f. hő 5-én kelt legfelsőbb kézirata szerint Öt újólag magyar ministerelnökévé kinevezte, s ugyanaznap kelt legfelsőbb elhatározásával személye k'órüli magyar ministerévé b. Wenckheim Bélát, vallás- és közoktatásügyi minist erévé Trefort Ágostont, honvédelmi ministerévé Szende Bélát, közmunka- és közlekedésügyi ministerévé Péchy Tamást, horvát-szlavón-dalmátországi ministerévé Bedekovics Kálmánt, és igazságügyi ministerévé Dr. Pauler Tivadart újból kinevezte; továbbá országos •pénzügyministerévé gr. Szapáry Gyulát és földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerévé b. Kemény Gábort kinevezte ; végre a belügyministerium vezetésével öt — Tiszát — bizta meg. Erről azon hozzáadással értesiti a ház elnökét, hogy az újbóli kineveztetése tárgyában az országgyűléshez intézett kir. leiratot a legközelebbi képGOS ÜLÉS. viselőházi ülés alkalmával fogja kihirdetés végett az alelnöknek kézbesíteni). Elnök: Kihirdettetvén, tudomásul szolgál és a főrendiház irattárába tétetik. A képviselőház jegyzője izenetet hozott. Beöthy Algernon képviselőházi jegyző: Ő császári és apostoli királyi Felségének legkegyelmesebb leiratát, mely a képviselőházban már kihirdettetett, a képviselőház megbízásából van szerencsém hasonló kihirdetés végett; valamint a függő államadósságok ellenőrzésére kiküldött bizottság jelentését tisztelettel átnyújtani. {Éljenzés.) Nyáry Jenő báró jegyző {olvassa a képviselőház jegyzőkönyvi kivonatát). Zichy F. Lajos gr. jegyző {olvassa a ministerium kinevezéséről szóló királyi leiratot. A főrendekfelállanak): Mi Első Ferencz József, Isten kegyelméből Ausztriai Császár, Csehország Királya sat. és Magyarország Apostoli Királya. Hű Magyarországunk és az ahoz kapcsolt részek Zászlósainak, egyházi és világi Főrendéinek és Képviselőinek, kik az Általunk 1878. évi október hó 17-ik napjára Budapest fővárosunkba összehívott országgyűlésen egybegyülvék, üdvöt ésjkegyelmünket! Kedvelt Híveink! Méltányolván azon indokokat, melyeket Hívünk vitézlő borosjenői Tisza Kálmán Élénkbe terjesztett, folyó évi október hó 4-én kelt elhatározásunkkal magyar ministerelnöki állásáról való lemondását. Általunk elfogadottnak kijelentettük; tekintetbe véve azonban a fennforgó viszonyokat, őt magyar ministerelnökünkké újólag kineveztük, illetőleg ezen eddig is viselt állásában ismét megerősítettük. Miről Hűségteket ezennel értesítjük. Kikhez egyébiránt királyi kegyelmünkkel állandóan hajlandók maradunk. Kelt Budapesten, ezer nyolczszáz hetvennyolczadik évi deczember hó ötödikén. Ferencz József s. k. Tisza Kálmán s. k. Elnök: Ezen kegyelmes kir. leirat e helyen is hódoló tisztelettel kihirdettetvén, annak eredeti példánya az országos levéltárba fog letétetni.