Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.

Ülésnapok - 1878-84

LXXXÍV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 407 földek után, hanem a nemesi birtokok után is szedetik az egész országban. Nézetem szerint inkább az lett volna pár­tolható, hogy ezen terhek első sorban készpénzzel fedeztessenek, és csak a mennyiben ebből nem telnék, a hiányzó összeg fedeztetnék kölcsönnel, hogy az ország megfeleljen a maga kötelezett­ségének. Egyébiránt az egész kérdés, a mint előttem szólott t. barátom is mondta, az átalános budget-vitánál lett volna tárgyalandó, mert nem vagyok képes magamat megnyugtatni az iránt, hogy ez a budget bevételi és kiadási főösszegének arányára nem volna befolyással. Ha ezen 5°/ 0-os kölcsön most megszavaztalak, annak kamatterhet az idei budgetbe be kell venni, és ha nem vétetik be, a budgetet nem lehet helyes alapokra fektetettnek tekinteni. Egyébiránt periculum in mora non est. A minis­tér ur maga constatálta, hogy az 1877. év óta történt újabb kibocsátások és a földtehermen­tesitési tartozások minden várakozást felülmúló növekedése évről évre változtatta az alakot. Minthogy tehát nem látom át, hogy miért ne várhatott volna a pénzügyminister ur ő nagyméltósága javaslatával a budgettárgyalásig, midőn alkalma nyilt volna talán plausibilissé tenni — a mint hiszem, hogy végre is plausi­bilissé lesz — hogy ezen terve helyes: nem fogadhatom el a törvényjavaslatot és kérem pénzügyminister ur ő nagyméltóságát, méltóz­tassék a törvényjavaslatot visszavonni és a kérdést bővebb megfontolás tárgyává tenni. Berényi Ferencz gr.: Nagymélt. elnök. mélt. főrendek! Az előttem szólottak eléggé indokolták és részletezték azon nézetöket, hogy a földtehermentesitési kötvények beváltásának szóban lévő módozata nem felel meg tulajdon­képeni czéljának. Én csak arra óhajtom figyel­meztetni a mélt. főrendeket, hogy eltekintve azoktól, a mik már elmondattak, a legnagyobb nehézséget abban találom, hogy egy függő, lebegő adósságból állandó adósság képeztetnék, mely által azok irányában, a kik kárpótlandók, tökéletesen elég volna ugyan téve a kötelezett­ségnek, de mely az államra nézve határozottan állandó adósságot képezne és az államnak örökké kellene utána a kamatot fizetnie. Nem akarom soká fárasztani a mélt. fő­rendek türelmét, csak ezen körülményt kívántam constatálni, a melynél fogva én is azon véle­ményben vagyok, hogy e kérdés a budget-vita alkalmával volna tárgyalandó, akkor talán le­hetne módot találni a nagymélt. minister urnak, hogy ezen aggodalmunkat, mely bizony nem ok nélkül támadt bennünk, eloszlassa. Szapáry Gyula gr. pénzügyminister: Nagymélt. elnök, mélt. főrendek! Csak röviden azt kívánom megjegyezni, hogy itt sem lappangó, sem új adósságról, sem függő adósságnak állan­dóvá átváltoztatásáról nincs szó. Nincs szó lappangó adósságról, mert hisz nyíltan be van vallva az adósság és az minden esetre kifeje­zést fog nyerni a költségvetésben. Hogy a mostani adósság függő adósság volna, azt nem ismerhetem el. Az igenis törlesztési adósság, mely egy másik állandó adóssággal cseréltetik föl. [Helyeslés.) Hogy ennek kamatját állandóan' fizetjük, azt szintén nem ismerhetem el, meri ha azon helyzetben leszünk, hogy a kötvénye­ket beválthatjuk, megszűnik a kamatfizetés. {Helyeslés.) Vécsey báró ő méltósága emiitett még egy körülményt, melyet szó nélkül nem hagyhatok, s ez az, hogy épen ezen tárgyalás győzi meg őt arról, hogy helyesebb lett volna ezen tör­vényjavaslatot a költségvetéssel együtt tár­gyalni, és egyúttal kívánja, hogy ezen kölcsön kamatai kifejezést nyerjenek a költségvetési törvényjavaslatban, a mint bizonyos is, hogy abban kifejezést kell nyerniök. Méltóztassanak megengedni, ha ezen törvény nincs megsza­vazva, a kölcsön kamatainak nem lehet a költ­ségvetésben kifejezést adni. Épen az a czélja tehát annak, hogy ezen törvényjavaslat előbb tárgyaltatik, hogy ha elragadtatik és törvény­erőre emelkedik, a költségvetésben kifejezést nyerhessen. Ezek alapján kérem a mélt. főren­deket, méltóztassanak a törvényjavaslatot tár­gyalni és elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Ha nincs, a ki szólni kivan, miután elnapolási indítvány tétetett, és az támogatva lett, szavazással kell dönteni, méltóztassanak tehát azok, a kik a törvényjavaslatot átaíá­nosságban a részletes vita alapjául elfogadják, ezt felállásukkal jelezni. {Megtörténik.) A több-

Next

/
Oldalképek
Tartalom