Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.

Ülésnapok - 1878-68

LXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 325 tudjon, ne volna lényeges kellék. Tudom, hogy azt is mondhatják, hogy a lelkesedés múló és pillanatnyi szokott lenni. Én azt igen is elismerem, hogy a lelkesedés zajos nyilvánulásai múlók és pillanatnyiak; de tagadom, hogy a lelkes érzület maga, a múló zajos nyilatkozatok alapja ne lehessen állandó, legalább ugyan olyan állandó, mint a fegyelem hatása, és meg vagyok győződve, hogy a hol a lelkesedés megszűnik, elalszik, lelohad, ott a fegyelem is vajmi hamar meglazul. Elismerem, hogy maga a lelkesedés nem biztosítja a sikert a harcz mezején, ép oly kevéssé, mint maga a fegyelem sem biztosítja azt, mindenik csak egy-egy tényezője a sikernek, és minél több ily tényezővel rendelkezik hadseregünk, annál biztosabban, annál nagyobb valószínűséggel számithatunk arra, hogy az feladatának meg fog felelni és sikert is fog aratni. Nem is kicsinyelték a lelkesedést soha a nagy hadvezérek. Vagy talán nem lelkesíteni akart korunk egyik legnagyobb hadvezére, I. Napóleon, midőn azt. emlegeté katonái előtt, hogy 40 század tekint le reájuk a pyramisok tetejéről? Vagy ha nem szeretjük a hangzatos frázist, más példát is idézhetek. Nelson híres utolsó hadi parancsa: »Anglia elvárja, hogy mindenki meg tegye kötelességét*, ne n akart-e lelkesíteni? Akait és lelkesített is. E hadi parancs a kötelességérzetre hivatkozik, de nem arra, a melynek rugóját a reglement képezi, nem is valami fejedelmi legfelsőbb megelégedés kiérdemlésére szólit föl s nem is azzal biztat, nem azt mondja a reglement, hogy a fejedelem várja el, hogy mindenki megteendi kötelességét. Nem, hanem hivatkozik Angliára, a szülőföldre, a kedves hazára, a haza fogalmát állítja előtérbe és azzal lelkesít. Sajnálnám, nagyméltóságú főrendek, ha visszatetszést kellene vagy félremagyaráztatnék, a mit most mondandó leszek, de oly élénken újul meg bennem egy gyermekkori emlék, mely állításaim igazolására mintegy példát szolgállat, habár más irányban, mint az elöbbeniek, hogy nem mellőzhetem annak fölemlitésél. 1859-ben volt, midőn egy magyar gyalog ezred haladt a lánczhidon Olaszországba menendő és a katonák soraiból nem egy oldalról hangzott fel e kiáltás: Éljen Kossuth! Hogy az Olaszországba menő katonáknál ez mit jelentett, midőn a magyar nép akkor Kossuth nevét majdnem egy lélekzettel emlité Garibaldiéval, az magyarázatra nem szorul. Nevetséges volna azt állítani, hogy az olasz hadjárat sorsára befolyással bírt volna néhány magyar katona ezen éljen kiáltása. De túlzás nélkül merem állítani, hogy e kiáltás egyik talán csekély symptomája volt a szellemnek, mely a seregben is legalább részben honolt és a melynek szinte megvolt a maga hatása, — kisebb vagy nagyobb, e felett vitázni lehet. Csak még egy példát akarok idézni, mely ugyan talán nem történt dolog, meglehet, csak anekdota, de oly jellemző, hogy az annak idején uralkodó hangulatnak ez is méltó nyilatkozata. Mondják, hogy 1866-ban a porosz háború előtt egy tábornok azzal akarta lelkesíteni a huszárokat, hogy most már a német ellen megyünk, a mire az volt a rövid válasz, akkor ugyan nem kell nagyon messze mennünk. Legyen szabad még egy körülményt kiemelnem, annak igazolására, hogy az átalános védkötelezettséggel szoros kapcsolatban áll, annak mintegy folyománya, hogy e rendszer alapján alkotott hadsereg a nemzeti jelleget, ha czéljának meg akar felelni, nem nélkülözheti, és ez az, hogy az átalános katonai kötelezettség modern alakjában akkor alkottatott meg és akkor fejlesztetett ki, midőn szükségét érezték annak, hogy az állam megvédésére az egész nemzetre apelláljanak, annak minden fegyverfogható fiát felfegyverezzék. E rendszer e század elején Poroszországban akkor fejtetett ki, és akkor ünnepelte fényes diadalait, először, midőn a Napóleon elleni háborúk olyan jelleget öltöttek, hogy a németek azokat szabadságharczuknak nevezik, akkor midőn csakugyan Németországnak idegen uralomtól való felszabadítása lelkesité a harczosokat. És másodszor, mikor ünnepelte e rendszer ismét. fényes diadalait? Évtizedünk elején a porosz és franczia háborúban, midőn Németország fontos védelmi vonalának, a Rajnának megvédése és utóbb a német egység megteremtése és megvédése nemzeti harcz jellegét adá e háborúnak és lelkesité a küzdő nemzetet. Már első kelet-