Főrendiházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–1880. márczius 20.
Ülésnapok - 1878-27
XXVIL ORSZÁGOS ÜLÉS. 111 részletes választ, hanem csak felvilágosítást leszek bátor adni. Ez vonatkozik az erdőtörvényjavaslatra. Az erdőtörvényjavaslat már a múlt országgyűlés alatt benyujtatott a kormány által s azt a képviselőház egy külön bizottsághoz utasította. Az országgyűlés tartama azonban lejárván, az törvényerőre nem emeltetett. Magam is ismervén e törvény sürgős voltát, legelső kötelességem közé tartozott azt újra tanulmányozás alá venni és czélszerüség szempontjából ezen részletes törvényt minden további változtatás nélkül az országgyűlés elé terjeszteni. A képviselőház ezt a törvényjavaslatot szakbizottsághoz utasította, a melynek első ülése épen ma d. u. 5 órakor lesz. Rajtam nem múlik ennek elintézése és magam is tudom, hogy az erdőknek letárolása, a bérezek kopaszsága mennyi kárral jár és mennyi bajt okoz az alantabb fekvő vidékek lakosságának. Én tehát rajta leszek, h°gy a javaslat minél rövidebb idő múlva törvényerőre emeltessék. Kérem a méltóságos főrendeket, hogy az általam elmondottakat ne méltóztassanak részletes válaszként tekinteni az interpellátióra, mert ezeket én csak egy pontra nézve felvilágosítás végett voltam bátor elmondani. Elnök: A mai ülés jegyzőkönyve fog hitelesítés végett felolvastatni. Nyáry Jenő b. jegyző' (olvassa a jegyzőkönyvet). Elnök: A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem lévén, azt meghitelesitettnek jelentem ki. Egyéb tárgy nem lévén, az ülést bezárom. (Az ülés végzddik d. u. 2 óra 45 perczkor.)