Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-140
548 CXL. ORSZÁGOS ÜLÉS. apaszthatná: ekkor különösen tekintettel arra, hogy utóvégre is nem az állami lét egyik jogáról van szó, de csak is az országot jogilag nem terhelő pénzáldozatról, ekkor mélt. főrendek ugy hiszem, hazafiúi kötelességet teljesítünk, midőn a német költő ezen szavai czimét: — Hast du ein hohes Recht Und hört dich Niemand an, So such den höchsten Baum Und hang dein Recht darán — a jogi szempontot a lehető legnagyobb polczra állítjuk ugyan, hogy ország-világ lássa, de egyúttal az opportunitas követelményeinek engedve , egyszer mindenkorra végleg rendezve ezen vitás kérdést, az általunk hozott áldozatok számát még ez egygyel szaporítjuk. Minthogy a törvényjavaslat ez alapokon nyugszik és a tőlünk követelt áldozat terhét, teljes elismerést érdemlőleg, az ország lakosaival minél kevésbé éreztetni törekszik, olyformán, hogy az a legközelebbi 10 év alatt semmi esetre, azontúl pedig valószínűleg ép oly kevéssé birand befolyással állami háztartásunk mérlegére: a képviselőház által elfogadott, a mi hármas bizottságunk által elfogadásra ajánlt törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául részemről készségesen elfogadom. {Élénk helyeslés.) Mielőtt azonban ezen szavazatomat röviden indokoló előadásomat befejezném, a nagymélt. ház engedelmével egy szivem mélyéből eredő óhajnak szeretnék kifejezést adni. Nem tudom, hogy a parlamentarismus szokásaival megfér-e, a törvényhozás termeiben olyanokra reflectálni, mik más törvényhozásban, vagy előkészítő törvényhozási bizottságokban előfordultak, annyit azonban tudok, hogy azon szoros kapocsnál fogva, mely bennünket ő Felsége birodalmának másik feléhez köt, mi e tekintetben kivételes helyzetben vagyunk és azért nem találhatom illetlennek, e helyütt legmélyebb hazafiúi fájdalmamat kifejezni azon nemcsak ellenszenves, de majdnem ellenséges érzelmet, nemcsak bizalmatlanságot, de sértő gyanakodást lehelő nyilatkozatok felett, melyek a hosszú kiegyezési tárgyalások folyamában Lajthän túlról ide mindenkor áthangzottak. {Mozgás.) Hogy az enyém és tied kérdése a legjobb testvéries viszonyt is meglazítani képes, a mindennapi tapasztalás mutálja. De mi, az ifjabb nemzedék, kik a multak küldelmeit nagyobbára csak a történelemből ismerjük, azon édes reményben ringatjuk magunkat, hogy az 1867-ben kötött frigy, a mellett, hogy a külön érdekek külön ápolására kellő tért hagyott, egyúttal az egymás iránti bizodalomnak, az egymáshozi ragaszkodásnak oly erős alapját vetette meg, melyet: „sí fractus illabitur orbis, impavidum ferient ruinae"! Az utolsó idők ez iránybani keserű csalódásaival szemben nem marad egyéb hátra, mint a legtisztább hazafiúi érzelemben gyökerező azon óhaj : vajha saját hazánk, vajba az osztrákmagyar monarchia érdekében soha többé ily dissonantia elő ne fordulna! {Helyeslés.) Eötvös Dénes b.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! A főrendiház házszabályainak 38-ik §-a tiltván, hogy szavazás közben a szavazatot indokolni lehessen, bátor leszek azt most itt az átalános vitánál tenni, szokott rövidségemmel számot adván véleményemről. tlgy látszik, hogy az iránt, hogy mi ezen 80 milliómos adósságban részt venni kötelesek nem vagyunk, minden magyar, még maga a kormány is, a ki a jelen javaslatot elénk terjesztette, egyetért. Azt gondolom, hogy a bankkérdés rendezése a lajthántúli tartományokra nézve épen oly sürgős és életbevágó , mint mi reánk nézve, és azért talán a kiegyezésnek azon tárgyai közé tartozik, a melynél az átalánosan most divatozó elveiktől eltérve, hogy valahára rendbe jöhessenek, talán áldozatokat is készek lettek volna hozni. Meg lévén róla győződve, — nemcsak a jelen kormányról szólók, hanem kormányainkról, hogy azon esetre, ha a jelenlegi bécsi nemzeti bankkal reánk nézve előnyös szerződést nem lettünk volna képesek kötni, önerőnkkel és becsületünkből is állíthattunk volna fel egy ily magyar bankot, miben minket még a valuta rendezése és a kényszerforgalom alatt is, ha az solidabb alapokra vagy épen oly solid alapra lett volna fektetve mint a bécsi nemzeti bank, senki nem lett volna képes hátráltatni; megvallom, hogy nagyon sajnálom, hogy 10 évig hangosan hirdetett terveink ott végződnek, a hová ma megérkeztünk, t. i. a 80 milliós adósság egy részének elvállalásánál, mert