Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-127

CXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 465 az, hogy tán politikai tekintetben a monarchia állására károsan hatna az általam létesíteni óhajtott Önálló vámteriilet. Én ezen állítást el nem fogadhatom s e tekintetben a történetre utalok. E század elején hosszas harczokat vívott a monarchia idegen államokkal, daczára annak, hogy vámsoiompó választotta el Magyarországot Ausztriától. Senki sem tagadhatja, hogy azért, ha önálló vámterülete lesz Magyarországnak, ez továbbra is kész lesz a monarchia érdekeit megvédeni. Felhozatott az is, hogy ha már ily stádiumban vannak ezen törvényjavaslatok, legjobb volna a vitát befejezni és elfogadni azt, a mit a képviselőház is elfogadott és a miben egyetértés jött létre. Én azonban azt hiszem, hogy ha egyik feladata e háznak, a kormány és a képviselőház, avagy a törvényhozás egyik és másik factora közti eonfüctusok esetében a közvetítés, akkor azt hiszem e háznak az is kötelessége, hogy az elhamarkodástól megóvja a törvényhozást. Igaz, hogy e kérdésre, a mely 3 év óta tárgyaltatik, ez nem illik rá, de ne méltóztassanak feledni, hogy időközben nagy változások álltak be pl. a képviselőház pártalakulásai körében, a mely akkor, midőn a kormány átlátta, hogy nem létesithető oly kedvező kiegyezés, a melyet maga is óhajt és beadta lemondását, a kormányt támogatta, de ma talán másként határozna. Ezért nem épen oly abstract valami azt állítani, hogy még ma is lehetne gyakorlati értéke annak, ha a főrendiház nem fogadná el a kiegyezési törvényjavaslatokat, mire én, ámbár a sikerre való minden kilátás nélkül kérem a méltóságos főrendeket, kijelentvén azt, hogy sem az Ausztriával kötendő vámszövetségről szóló sem a vele kapcsolatos többi törvényjavaslatokat részemről el nem fogadom. Széll Kálmán pénzügyminister : Legyen nekem is megengedve, habár a vita elején felszólalt érdemes tagjait a főrendiháznak hallani szerencsém nem volt, ezen nagy fontosságú, mint az előttem szólott méltóságos ur is megjegyezte, az eddigi törvényeket jelentőségökben messze túlhaladó kérdéshez egy pár szóval hozzá szólani. A kérdéshez, annak minden részletéhez, úgy a mint azt a kérdés nagy fontossága megFŐKKNDI KAPLÓ. II. 1875—78. érdemelné, kellően hozzá szólani, oly hossza időt venne igénybe és a főrendiháznak türelmét oly annyira fárasztaná, hogy én azt tenni nem merem, mert órák kellenek ahhoz, hogy ezen nagy fontosságú kérdések complexmnának minden részlete kellően felvilágosittassék. Az előttem felszólalt méltóságos urak által mondottak fonalán egy pár megjegyzést tenni nézetem szerint nem felesleges. Mindenek előtt az előttem szólott méltóságos báró urnak azon észrevételét és apostropháját, melyet a méltóságos főrendekhez intézett, hogy ne hamarkodják el a dolgot, nem vagyok képes felfogni. Azt hiszem, hogy mindent inkább, csak az elhamarkodás vádját nem lehet ezen tanácskozásokkal szemben alaposan emelni. [Helyeslés.) Az, a ki ezen, ámbár nagyfontosságú, ámbár nagy meggondolást igénylő kérdések iránt még ma sincs tisztában, ezek iránt tisztába egyhamar nem jöhet, [ügy van!) Ma már mindenki lehet azon helyzetben, hogy határozott igennel, vagy nemmel kifejezhető szavazatot adhasson. A méltóságos báró urnak azon alaptételét sem fogadhatom el, a melyből kiindult, hogy t. i. mert a mi érdekeink, mert a mi viszonyaink különbözők és eltérők a lajthántuliaktól, nem lehet oly egyességet kötni, mely mindkét fél érdekeinek lehetőleg megfeleljen. Én e nézetben nem osztozom ; bár elismerem, hogy Magyarországnak közgazdasági és termelési viszonyai, valamint fogyasztási érdekei sokban eltérők a birodalmi tanácsban képviselt országok és királyságokéitól; de nem szabad felednünk, habár ezen viszonyok sokban térnek is el egymástól, ezek egymást, viszont igen sokban kiegészítik; hogy habár az iparos és földmives országok érdekei sokban különböznek is egymástól, azok igen sokban találkoznak. Azért tehát, mert ezen politikailag határozottan egymásra utalt két országnak közgazdasági viszonyai némelyekben eltérnek egymástól, azt mondani, hogy azokat összeegyeztetni lehetetlen: nyíltan ellenkezik azon elvekkel, melyek az 1867. XII. t.-cz.-be le vannak fektetve. Én azt hiszem, hogy a helyes út, ezen, bár magukban különböző, egymástól sok részletben eltérő érdekeket lehetőleg kiegyeztetni, nem csinálni olyat, ami egyedül az egyiket, a mi egyedül a másikat elégíti ki, hanem csinálni egy Sí