Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-98
242 XCV1II. OESZÁGOS ÜLÉS. dogságát nem egyes törvényekben keresem, hanem abban, hogy minden törvény jó legyen, minden törvény alkotásánál egy bizonyos félelemmel teszek újítást, és azért ezen törvény igénytelen véleményem szerint káros lévén, azt az átalános tárgyalás alapjául nem fogadom el. Fentartom egyébiránt magamnak — a mivel nehezen fogok élni — hogy a részletekhez hozzászóljak. Perczel Béla igazságügyminister: Méltóságos főrendek! Egy észrevételt tartozom tenni gr. Schmidegg ő méltóságának egy megjegyzésére. Ő méltósága t. i. e törvényjavaslatot azon szempontból támadta meg leginkább, hogy a törvényhozás által is elfogadott és általa is felette fontosnak tartott elv, hogy t. i. a közigazgatás az igazságszolgáltatástól elvála-ztatott, ezen törvény által sértve látszik. Ő méltósága hivatkozott Ausztriára;' én hivatkozom egy másik országra, Olaszországra, hivatkozom Európa legtöbb országaira, a hol mindenütt el van különítve a közigazgatás a törvénykezéstől, de ezen ügyek sehol sem szakbirák, hanem választott közegek által intéztetnek el. A mint emiitettem, Olaszországban ezen ügyeket mindenütt a község által választott birák intézik el, a mely bírákra nézve a törvény egyéb qualifieaíiót, mint hogy olasz honpolgár és becsületes ember legyen, épen semmit sem kíván, még azt sem, hogy írni, olvasni tudjon. A mi pedig Ausztriát illeti, igaz, hogy ott ezen ügyek elintézése szakbirákra, az ottani egyes bírákra van bizva. Azonban méltóztassék figyelembe venni, hogy Ausztriában közel 900 egyes biró és járásbiró, míg nálunk csak 370 van. Hiszi-e a méltóságos ur, hogy a mi mostani financiális körülményeink között biráinkat megfelelő számban szaporítani képesek volnánk; és hiszi-e, hogy addig, a mig Magyarországnak igazságügyi budgetje 9 millió és néhány százezer forint, holott Ausztriában a huszonegy milliót meghaladja, hiszi-e, hogy ezen igazságszolgáltatási apparátus, a mi kétséget nem szenved, hogy az igazságszolgáltatás szempontjából igen helyes, jelenleg nálunk elérhető legyen ? Ha pedig el nem érhető, miután jelenleg senki által, a méltóságos ur által sem vonatott kétségbe, hogy ezen eljárás ezen ügyek elintézéséi-e nézve épen a perlekedő' felek érdekében fenn nem tartható, akkor nem hiszem, hogy a méltóságos ur képes lenne más módot találni, a mely által ezen czél eléretik. Azt méltóztatott mondani, hogy különböző a bizonyítási eljárás az illető közegek között. Tévedésben méltóztatik lenni, mert a járásbiró, esetleg szolgabíró és ingyenes békebiró között a bizonyítási, valamint átalában az eljárás tekintetében semmi különbség nincs; különbség van téve a községbiróra nézve, azonban különbség van téve nemcsak a bizonyításra, hanem az egész eljárásra vonatkozólag. Es ennek is megvan a maga igen helyes ratioja; mert azt hiszem, a méltóságos urat nem szükséges felvilágositanom a tekintetben, hogy Magyarországon sajnos, igen nagy a száma azon községeknek, melyek oly bírákkal nem rendelkeznek, kik teljes formaszerinti pert lejáratni, s annak alapján Ítéletet hozni képesek lennének. Azonban gondoskodott a törvényjavaslat e tekintetben correctivumról, a menynyiben kimondja, hogy az ilyen községbirák ítélete a járásbiró elé vihető, ki aztán az ügyet a törvényjavaslatban megállapított eljárás szerint lesz kénytelen elintézni. Én azt hiszem, méltóságos főrendek, hogy az adoft viszonyok szerint — pedig azt hiszem, mindig az adott viszonyok szerint kell törvényt alkotni — másrészt az imminens szükségnél fogva, mely előttünk áll, egyéb mód, mint az előterjesztett, az ország rendelkezésére nem áll. Ennélfogva ismételten bátor vagyok kérni a méltósá gos főrendeket, hogy a benyújtott törvényjavaslatot méltóztassanak elfogadni. {Helyeslés) Elnök: Ha nincs a ki szót kíván emelni, az átalános vitát befejezettnek jelentem ki. Miután elleninditvány tétetett és támogattatott, mindenekelőtt e felett kell szavazással dönteni. Méltóztassanak tehát azok, a kik a szőnyegen lévő törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség a törvényjavaslatot elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Kis Miklós jegyző (olvassa az í—3. §-t). Nyáry Jenő' b. jegyző (olvassa a Uzothdg javaslalát a 3. %-ra nézvi): „A 3. §. bekezdésében helyesebb szövegezésben véli kifejezni azt hogy az igazságügyminister egy bizonyos területen ne csak egy, hanem szükség szerint több békebirót nevezhessen ki, — azért ezen szavak