Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-95
234 XCV. ORSZÁGOS ÜLÉS. tagja és dísze volt. Mint első az alkotmány helyreállítását előző időben koronaőri méltóságra is méltattatott; mint második részrehajlatlansága és lelkiismeretes jelleme miatt birótársainak osztatlan tiszteletét vívta ki. Mig a Királyhágón innen Horváth József báró, mint hasonlólag közéletünk egyik veteránjának halálát, fájlaljuk: addig a Királyhágón túl Béldy György gróf hagyott maga után nagyobb ürt, ki hosszas hivataloskodásában s ritka műveltsége által köztiszteletet szerzett. Mindezen férfiak veszteségét, ugy hiszem, a méltóságos főrendek mély sajnálattal veszik tudomásul, s ezen érzelmöknek a jegyzőkönyvben illő kifejezést fognak adni. [Helyeslés) A beérkezett iratok közt mindenekelőtt kötelességem bejelenteni a belügyminister úr átiratát, a mely szerint f. hó 4-én ő csász. és apóst. kir. Felsége legmagasabb névnapja alkalkalmából a budavári helyőrségi templomban d. e. 10 órakor ünnepélyes isteni tisztelet fog tartatni. Ugy hiszem a méltóságos főrendek érzületének vagyok hű szószólója, (az elnök és a főrendek felállnak) ha felhatalmazást kérek arra, hogy ez alkalomból a mélt. főrendeknek szívélyes és hódolatteljes üdvkivánatait juttassam ő csász. és apóst. kir. Felsége legmagasabb trónja elé. [Elénk helyeslés és éljenzés) Jelentem továbbá, hogy Schuster Constantin kassai püspök bemutatta kegyelmes kir. meghívó levelet. Az igazoló bizottsághoz tétetik át, jegyzékbe foglalás végett. Jelentem továbbá, hogy a magyar királyi földmívelési-, ipar- és kereskedelmi ministerium részéről megküldetett „Az osztrák-magyar monarchia vámpolitikája 1850-től napjainkig" czímü mű 50 példányban; és „A magyar korona területén levő állami és vasúti távírdák statisztikája 1876-ra" czímü mű 100 példányban. E művek már ki is osztattak a méltóságos főrendek közt. Továbbá a porosz urakháza nyomtatványainak cserepéldánya a kir. belügyministerinm utján ' megküldetett. A magyar- és erdélyhoni izraeliták országos irodájának elnöksége a mélt. főrendeket meghívja a holnap d. e. Vsl2 órakor „az országos rabbi-képző-intézet" épülete zárkőletéti ünnepélyére. A helyiség bodzafa és bérkocsi-utcza sarok. Az elnökségnek egyéb jelenteni valója nincs. Almássy György gr. : Nagyméltóságú elnök ur, mélt. főrendek! A gazdasági bizottság részéről van szerencsém benyújtani az 1876. egész évi és az 1877. év első feléről szóló háznagyi számadásokat. A bizottság a számadásokat átvizsgálván, azokat rendben találta és a további felelősség terhe alól való felmentést javasolja a mélt. főrendeknek. Elnök: Mélt. főrendek, miután felmentésről | van szó, illőbbnek tartom, hogy oly ülésben 1 történjék ez ügyben határozat, melyben a mélt. főrendek lehető teljes számmal vannak jelen, s igy javaslom, hogy ez iránt akkor méltóztassanak határozatot hozni, mikor a ház első érdemleges ülését tartandja. (Helyeslés) Az ülésnek egyéb tárgya nem lévén, azt ezennel bezárom. (Az ülés végződik délután 1 árakor)