Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-69
LX1X, OfiSZAG eonstatálni, hogy azt hiszem, hogy ha a vélemény-nyilatkozatok folyamában, a discussio fejlődésében sokszor egyes kitételek használtatnak, a melyek elmések, lielyesek és közfigyelmet ébresztenek: a közvélemény irányában még sem kell ezen kitételeknek nagyobb nyomatékot és fontosságot tulajdonítani, mint azt, mely bennök fekszik és nem kell jelszónak, különösen politikai vezérjelszónak választani oly kifejezést, mely számos félreértésre adhat alkalmat. Sokszor halljuk hazánkban az „esetről esetre" való politikának hangoztatását. Tudom, hogy az esetről esetre való politika illetékes helyről hangoztattatok, de alig hiszem, hogy az azon értelemben történt volna, mint a hogy azt a közvélemény helytelenül fel fogja. Az esetrőlcesetre való politika jelszava inkább politikai manipulatio módját jelezheti, és ez lehet helyes, alkalmatos eszköz; de magát a politikát, az esetről esetre való kifejezés nem jelezheti, mert szerintem a politika csak akkor helyes, ha határozott czélokra, határozott akarattal és eszközökkel törekszik. Igen jól tudom, hogy a közvélemény orgánumai teljesen jogosítva vannak visszautasítani minden olyan feltevést, mely őket a nélkül, hogy az bebizonyíttatnék, mint officiosus eszközöket, mint félhivatalos vélemények nyilvánítóit állítják oda. De ha ennélfogva nem érezhetem magamat jogosítva akármely hazai újságot félhivatalosnak tekinteni, vagy annak jellemezni, — még sem tagadható az, hogy a közfigyelem oly éber állapotában, mint a mostani, a közvélemény azon ujságlapoknak hajlandó nagyobb hitelt adni, melyek a kormány nézeteihez közelebb állanak és magukat a kormány barátainak, támogatóinak vallják. E tekintetben nem tagadhatom el abbeli sajnálkokozásom kijelentését, hogy a kormánynak nincsen azon személyes befolyása politikai barátira, vagy nincsen annyi akaratereje, hogy a maga véleményét olyanokkal is megértesse, mert másfél év óta a legváltozatosabb és legellentétesebb politikai felfogásokat és irányzatokat és pedig mindig az elbizakodottság ugyanazon indulatosságával hirdetik, melyek a közvélemény által mint a kormány köröknek vagy legalább az azt támogató köröknek felfogásai és nézetei tekintetnek. Ily utón és ily eszközökkel a közvélemény tisztulása el nem érhető. Lehetnek pedig oly körülK)S ÜLÉS. 139 menyek, hol egy hatalmas és üdvös actiónak egyik főkelléke az, hogy a köz vélem'ny magával tisztában legyen, és tétovázó s ingadozó befolyások által tévútra ne vezettessék. Ennyit a külpolitikáról megjegyezvén, csak ismételhetem, hogy a fentebb emiitett szempontoknál fogva az előterjesztett költségvetési törvényjavaslatot, a tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslések.) Tisza Kálmán ministerelnök: Nagyméltóságú elnök úr, mélt. főrendek! Csak egy pár rövid szót kívánok szólani azok után, mik a költségvetési vita alkalmából elmondattak. Mindenekelőtt köszönetemet kell kifejeznem (Halljuk!) azoknak, a kik habár előrebocsátották, hogy azt nem a jelen kormány iránti bizalomból teszik, mégis az ország jelen viszonyaiban a költségvetést megszavazzák, nem óhajtva a kormánynak nehézségeket okozni. Igaz, hogy ez magát a kormányt tekintve, rá nézve nem ligen hízelgő, mert magában véve nem tesz egyebet, mint azt, hogy ily nehéz viszonyok közt inkább legyenek azok, kikben mi ugyan nem bizunk, a kormányzat élén, mint sem, hogy zavar támadjon. De mondom, mind a mellett, hogy magára a kormányra nézve ez nem igen hízelgő, mégis köszönetemet kell kifejeznem, köszönetemet pedig azért: mert ez a haza érdekének szempontjából történik. Épen úgy, mint azon mélt. urak, kik bár nem bízva a kormányban, ezen álláspontra állottak, bizonyára teszik ezt azért, mert többre becsülik a haza ügyét, saját eltérő nézeteiknél: épen igy a kormány is százszorta és milliószorta többre becsülve azt, mi a haza érdekében történik, mint azt, a mi saját érdekében, vagy rá nézve kedvezőleg történik —• köszönetemet kell ezen nyilatkozatokért kifejeznem. A mi a helyzetet illeti, nem tehetem, hogy itt is föl ne említsem azt, hogy a mily hibásnak tartom azt — és meglehet, hogy voltunk ezen hibában, — hogy tálbecsülve helyzetünket, talán nagyon rózsásan festettük a helyzetet, épen oly hibának tartom azt is, ha túlságosan érezve a helyzet nehézségét, ma már gyengébbnek hirdetjük magunkat, aggasztóbbnak, reménytelenebbnek hirdetjük a helyzetet, mint a milyen valóban. En sem az egyik, sem a másik hibába esni nem akarok. En bizonyára érzem, hogy a helyzet 18*
