Főrendiházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augustus 30–1876. márczius 27.

Ülésnapok - 1875-23

144 XXlíI. ORSZÁGOS ÜLÉS. XXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS 1876. január 29-én MAILÁTH GYÖRGY ELNÖKLETE ALATT. Tárgyai: Bejelentetik Deák Ferencz elhunyta, a ház a végtisztességben a képviselőházzal közösen részt vesz, járul az elhunyt emlékének megörökítéséhez, s a szertartásokat rendező bizottságba a maga részéről tagokat küld ki. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kálmán, Széll Kálmán, Szende Béla, Trefort Ágost. {Az ülés kezdődik d. u. 1 órakor) Elnök: Mélt. főrendek! A mai ülés jegyzőkönyvét Zichy F. Viktor gr. fogja vezetni. Mély megilletődéssel emelek szót {a főrendi ház tagjai felemelkednek üléseikről), miután annak a mi tegnap óta valamennyiünk ajkain lebegett, hivatalos megerősítését nyertem a képv. ház elnöke által. Deák Ferencz t. i. hosszas szenvedés után tegnap éjjel 10

3

/

4 órakor jobblétre szenderült. Midőn erről a képviselőház elnöke tudósított, egyúttal felkért, hogy a mélt. főrendeket a végtiszteletben való részvétre felszólítsam. A mélt. főrendek nem fogják tőlem kívánni, hogy a fájdalom perezében az elhunyt férfiú tetteit méltányoljam; hogy azon veszteség súlyát emeljem ki és fájdalmunkat növeljem a még oly új seb felszaggatása által. Mi ezt úgy is most részrehajlatlanul nem tehetnők, hisz — valljuk meg — mindnyájunkat az elhunythoz a baráti érzés, a tisztelet, a szeretet gyengéd kötelékei fűztek. De amúgy is az államférfiú, a közélet edzett bajnoka, a fejedelemnek és a nemzetnek egyaránt hü tanácsadója, tegnap óta a történelemé. Ez érczlapjaiba fogja vésni azon férfiú tett dolgait, kinek, mint kevésnek adatott válságos időben elhatározó befolyást gyakorolni az ország sorsára, és úgy vagyok meggyőződve, hogy minél inkább oszlik a köd, melyet akár személyes rokonszenv, akár elfogultság még talán a jelen nemzedék körében lenget, annál tisztultabb alakban fog a jövőben Deák Ferencznek emléke egyszerű nagyságában, antik szoborként kimagasulni; annál inkább fogja hangoztatni a hálás utókor a római nép mondatát : „quod quum rebus in arduis de republíca non desperasset, bene de patria meritus fuerit." Előttem és talán mindnyájunk előtt, méltóságos főrendek, a fájdalom e perezében az ember képe áll; az emberé, a kit valamennyien oly végtelenül szerettünk. Szerettünk, mert nemes arczának vonásaiban az érett megfontolás szülte erős meggyőződés komolysága, oly szeretetreméltólag váltakozott a gyermeteg kedély kifejezésével, a mely arról rendesen sugárzott. Szerettük, mert értelmi fölényét ritka sziyjósága oly hamar elfeledtette. Szerettük talán azért is, mert fajunk sajátságait eszményítve véltük benne fellelhetni, melyek gyengéiből vajmi kevés rész