Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.
Ülésnapok - 1872-157
348 CLVII. ORSZÁGOS ULES. sokra, a melyekkel a visszavetés abban az időben kisértetett, a mi tulajdonképen a visszavetésnek okául szolgált, a leghatalmasabb érvet találom abban, hogy a törvényjavaslatot nem tudták a mélt. főrendek megegyeztetni a birák független állását biztosító azon helyzettel, melyet gondolom, az 1871. IX. t,-cz. szerint az áthelyezés és nyugdíjazás tekintetében nekik adott. Ez volt legnagyobb részben a kiinduló pont, mert ebben látták a birói függetlenség biztositékát megsértve, a mit ő nméltósága a főtárnokmester ur a birák magna charta-jának nevezett. Azt hiszem, hogy a kik ezt az elvet megsérteni nem akarták és a törvényjavaslatot elvetették, azoknak véleménye mellett azon eszme harezolt, hogy a törvény csak nem régiben mondta ki a birói függetlenség biztosítását, és ennélfogva oly hamar megváltoztatni ezt a törvényt nemcsak a bíráknak volna sérelmére, hanem egyátalában a törvényhozás tekintélyének is ártana. Ezen nézetnek, ha elvileg veszszük, van jogosultsága, ámbár én nem osztozom abban, nem osztozom pedig azért, mert sohasem tekintettem én az állam, és az államtisztviselők közti viszonyt a magánemberek magánjogi viszonyaihoz hasonlónak, vagyis olyan bilaterális contraetiiáiiak, a mely egyes emberek egymásközti szerződésre nézve, vagy az állam és egyes magánember közt kötött szerződésre nézve mind a két felet kötelezi. Az állam, midőn a bírákat kinevezte, tette ezt azért, mert ezt az állam czéljaival megegyeztethetőnek találta; és ha most észreveszi azt, hogy akkor talán túl ment az elején, szóval, valami hibát követett el és most az államnak czéljai azt követelik, hogy a mi a törvényben van, megváltoztassa, nem lehet az államot az előbbi törvény által, annak megtartására kötelezni. Ne méltóztassanak feledni, hogy a bíró mindig justa legem tartozik magát alkalmazni, de a törvényhozás mindig de lege beszél; a törvényhozásnak a kezeit nem lehet megkötni úgy, hogy az alkalmatlanná vált intézkedését meg ne változtathassa. Igenis, elismerem azt, hogy ezen elvnek fentartása, a nélkül, hogy ahhoz szorosan ragaszkodni akarnék, jogosult. De nézzük meg a jogügyi bizottság véleményét, vájjon fentartotta-e ez ezen elvet, fentartotta-e a birói függetlenség garanciáját az áthelyezés és nyugdíjazás körül? Azt hiszem, nem; mert hiszen azt méltóztatott kimondani, hogy 20 törvényszék reductióját elfogadja, és elfogadásra ajánlja. Tehát, hacsak abban áll az elvi különbség, a mi a numerus quantitatis-ban, a mi a 20 és 40 közt van, ezt lehetetlen argumentumul elfogadid. Az, hogy 20 törvényszék megszüntetésével nem sértetik meg az elv, de 40 törvényszék megszüntetésével megsértetik; ez nem argumentum. De ha csakugyan oly magna chartája a bíróságoknak az a birói függetlenséget biztosító törvény, hogy azt legalább ily hamar megváltoztatni ne lehessen, tekintsük meg, mit mond az 1871. IX. t.-ez. a) pontja. Szóról szóra ezt mondja: „A birót akarata ellenére csak a következő esetekben szabad más bíróságokhoz áthelyezni a) „Ha a bírósági szervezetben törvényhozási intézkedés folytán változás történik." Itt épen ez az eset fordul elő. Hogy ez új szervezés, azt, úgy hiszem, tagadni senki sem fogja. Igaz, hogy igen körültekiutőleg a jogügyi bizottság magát a törvény czímét is megváltoztatta, s a helyett, hogy új szervezésnek ismerte volna el ezen tényt, egyszerűen bizonyos törvényszékek megszüntetéséről szól. De nem lehet tagadni, hogy ez új szervezés. Nem lehet, nemcsak azért, mert sok törvényszék megszüntettetik, nemcsak azért, mert a törvényszékek helyeinek, kerületeinek, hatóságainak megváltoztatása forog szóban, hanem, mert ezen reductió nem is történhetik meg, vagy legalább évekre nem történhetik a nélkül, hogy az ügyekre nézve a competentia bizonyos változás alá ne essék, mert csak akkor lehet ezen megszüntetést czélszerímek mondani, ha a törvényszékektől elesett ügyek a járásbíróságoknak adandó nagyobb felhatalmazás folytán, azok által végeztetnek; mert különben nem csak 40 törvényszéknek leszállításával nem, hanem azoknak 40-el való megszaporitásával sem fogunk eleget tenni az igazságszolgáltatás követelményeinek. Itt csak az a kérdés merülhet fel: szükséges-e a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatnak elfogadása, vagy sem ? A szükséget megint maga a jogügyi bizottság is elismeri, de azon különb-