Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.

Ülésnapok - 1872-70

LXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 85 szoros értelemben vett vedrendszerére nézve, mely csak védelmi tekintetet foglal magában, különösen pedig a honvédségi intézményre nézve, bizonyos megszorításokat óhajtanék, melyek párvonalozva azokkal, melyek a Lajthán túl vannak, létesíthetők lettek volna már eddig is; és ha már ezen túl vagyunk, ezentúl legalább egy bizonyos időpontig a költségeknek megszorítását, az ország érdekében állónak tartottam volna azért is. mert láttuk, hogy a pusztító járvány mennyi munkáskéztől fosztotta meg az országot és hogy kétszeresen szükséges, hogy a meglevő munkaerő mennél rövidebb időre vonassák el tűzhelyétől. Felette sokat lehetne e részben megtakarítani és nehezen fogják azt nekem ellenvetni, mit már is hallottam hangoztatni, hogy tisztek hiányában vannak. Erre nézve csak az a megjegyzésem, hogy vannak tartalékosak, és eharakíerrel kilépettek, a kik a majdan behívandó ujonczokat begyakorolhatják. De tovább haladunk. Poroszországban a véderő kifejtésében a leglényegesebb tényező, a Landwehr, lovassággal és technikai csapatokkal nincsen ellátva, de ezek háború esetén hozzájuk beosztatnak; holott nálunk a szervezet culminatióját a 18 tervezett lovasszázadnak felállításával nyerte volna el. Miért ne lehetne béke idejében a honvédkerületek megtartása mellett a zászlóalj-parancsnokságot az idősebb kapitányokra bízni és azokra a begyakorlást és vezénylést bizni, szóval minden előléptetést lehetőleg mellőzni és a korban már előrehaladott főbb tiszteket a megérdemlett nyugalomba helyezni? Miért ne lehetne az egyesitett ruhatárakból kiszolgáltatni mindazokat, mik a honvédség felszerelésére szükségesek, segítségül igénybe véve a közös hadsereget illető hadszereket? Mindezek olyanok, melyeket összevetve azon megtakarításokkal, melyeket a kir. főasztalnokmester ő nagyméltósága a vasutakra nézve felemlített, azt hiszem, több millióra szállítanák le az államháztartási költséget és talán már ez évben is vagy 15 millió írtnak levonásával közelebb értünk volna azon czélhoz, mely az államháztartásban az egyensúlyt a bevételek és kiadások közt követeli. Ezeket akartam felemlíteni a megtakarításokra és kiadásokra vonatkozólag. Áttérek a többi ministeriumokra, bár elismerem azt, hogy az ottani megtakarítások nem lesznek oly lényegesek mint a közlekedési és honv. ministerium körében, de azért méltán és talán az országnak minden veszedelme nélkül és iakább üdvére nézve eszközölhetők, is em fogok tehát mindezekbe ez alkalommal beavatkozni, hanem áttérek arra, a mi itt felemlítve volt és a mi némileg a közteherviselésre nézve vonatkozik. Megengedem, mind annak nagy súlyát, melyet e részben a királyi fő asztalnokmester és utána ministerelnök ur is helyeslőleg mondott, ezek mind döuthetetlen érvek, de más részről el nem lehet feledkezni arról, hogy tekintve és párhuzamba téve Magyarországot Európának minden más birodalmával, legterhesebben vagyunk adóval megterhelve. Méltóztatnak tehát kegyesen megbocsátani, hogy a teher akár törvényes akár törvénytelen legyen, — direct adóról szólok ezúttal és mellőzök egyebeket, — de ha egyszer elviselhetleuné válik vagy felette sujtóvá oly országban, a melynek egész jóléte a nyers prodactióban eulminál és hol sehogy sem lehet azt elérni, hogy egyszerre az ős productio állapotától industrialissá varázsoljuk át az országot, mondom, én azt tartom, hogy ezért a megterhelt adózókat egyedül okozni nem lehet. Egyébiránt én örvendeni fogok, ha a mint hallhattuk, az adóhátralékosok listája ki fog nyomatni és nyilvánosságra hozatni; ez után sóvárog az én szivem, mert abból az ország meggyőződést fog szerezhetni, hogy épen a főrendi ház, mely minden időben azt irta zászlajára és ezentúl is : hogy mindent a királyért és hazáért, mindent általunk, semmit nélkülünk, aránylag csekély számú tagokkal fog tündökölni az adóhátralékosok közt. Isem a főbirtokos osztályt illetheti a vád, hogy adókötelezettségének nem felel meg eléggé, bár mondhatom, magam is ezen kötelességnek oly esztendőben, midőn rósz termés volt, csak nélkülözések mellett voltam képes eleget tenni. Ezeknek elmondása után legyen még szabad azt is felemlítenem, hogy ha e tükörbe tekintünk — mert tükör volt felemlítve — mondom, ha e tükörbe tekintünk, sokféle képet láthatunk. Én a tükörben csak egy képet látok és ez az előttünk tátongó irtózatos deficit Medusa-feje. Én ezen képtől irtózom és az ország legszentebb érdekében lenni találom azt, hogy ez egyszer valahára elenyészszék, mert csak ezután leszünk képesek biztosan azon czél felé haladhatni. És mi vezethet azon czélhoz, és mi vezetett volna oda a múltban? Egyedül az, ha mind azt, mi az ország jólétére szolgál, nem azon rohamos láz-