Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.
Ülésnapok - 1872-75
LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 129 azokat a valónál kedvezőbb színben feltűntem." Nem érhet tehát berniünket azon vád, hogy könynyelmüen, szemet hunyva a nehézségek előtt, nem meggondolva térj esztettük a törvényj avaslatot a törvényhozás elé, hogy bármi utón palástolni vagy eltakarni akartunk volna az ügy állásából bár mit. {Igaz! Ugy van!) Cziráky gróf ő excellentiája előadását azzal végezte, hogy ö ugyan nincs meggyőződve ezen törvényjavaslat helyességéről, mind a mellett nem fogja ellenezni, okul adván azt, hogy én köztudomás szerint tárczakérdést csináltam abból. Nem tudom, honnan vette ő excellentiája ezen véleményét, de azt nem hiszem, nem szükséges, hogy elmondjam akár itt, akár bárhol nyilvánosan, mi ugy gondolom, a dolog természetéből foly, hogy a ministerelnök, ki, bármily ügy keresztül vitelére szavát lekötötte, és e czélból egy külföldi bankár-consortiummal szerződést is kötött, — habár, mint ez a dolog természetében fekszik, csak a törvényhozás jóváhagyásának fentartása mellett is — ha adott szavát beváltani nem birja, tovább helyén nem maradhat , mert hitele kifelé teljesen megfogattatván, eredméuynyel — pénzügyi míveleteknél legalább — nem működhetnék. (Helyeslés.) Azonban megvallom, sokkal inkább szerettem volna, ha ő excellentiája nem a kormányváltozás miatti aggodalomból nem szavazna a törvényjavaslat ellen, hanem azon meggyőződésből , melyet szerettem volna benne kelteni, hogy a törvényjavaslat a fenforgó körülmények között valóban jó. (Derültség.) Méltóztassék elhinni ő excellentiája, hogy ha mindazon okoknak és érveknek , melyek a törvényjavaslat ellen részint a sajtóban, részint az országgyűlésen felhozattak, csak egy része áll és való, akkor ezen törvényjavaslat elfogadása sokkal nagyobb veszélyekkel jár, sokkal nagyobb terheket ró az államra, mint milyen veszély háramolnék az országra egy ministerválság által. Ha például alapos lenne azon érv, mely felhozatott, hogy a 30 millió másod kibocsátású prioritások érvénytelenek, hogy bekövetkezhetik azon eset, hogy ezt a biró ki is fogná mondani, az állam azon kötelezettségen fölül, melyet a prioritások után járó kamat és törlesztési Összeg fizetésére vállal, még a társulatnak is tartoznék kifizetni a biztosított jövedelemnek azon 1.500,000 FÖlttü'W NAPLÓ 1872/75 n. frtnyi részét, melyet a fenébb érintett czélra viszsza tarthatónak vél a törvényjavaslat. Ennélfogva kérem a mélt. főrendeket, méltóztassanak megfontolva adni szavazatukat a szőnyegen forgó törvényjavaslatra , és ha egyik vagy másik azon hiszemben van, hogy a törvényt ellenzők által felhozott érvelés állanak, akkor ne méltóztassék magát a tagadó szavazástól visszatartóztatni a kabinetválság miatti aggodalma által. De ezen érveléseket én nem tartom szükségesnek megczáfolni, mert itt nem hozattak fel, megezáfoltattak és ugy hiszem meggyőzőleg ott, a hol felhozattak. Valóban, mélt. főrendek, felette sajnálom, hogy az eddigi discussió által nem sikerült Cziráky János gr. ő excellentiáját az ellenkezőről meggyőzni. A mi pedig azon bókot illeti, mit előadása végén nekem mondani méltóztatott, hogy t. i. a mi a keleti vasút ügyében általam történt, az ellen kifogása nincsen, igaz, hogy csak az utolsó stádiumban fotytani be a keleti vasút ügyébe, de azért higyje el excellentiád, hogy a mint én bátran nézek minden tettem bírálata elé, ugy meg vagyok győződve, hogy mindazok, a kik vagy ministerelnöki, vagy pénzügyministeri székemben elődeim voltak, szintén oly tiszta lelki nyugalommal és oly tiszta lélekismerettel fognak eléje nézni a történendő vizsgálatnak, valamint a vizsgálat eredményeinek. Kérem újra a méltóságos főrendeket, méltóztassanak e törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Éljenzés.) Elnök: Méltóztassanak azok, a kik a szőnyegen levő törvényjavaslatot átalánosságban elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség tehát e törvényjavaslatot elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Vay Béla b. jegyző (olvassa a törvényjavaslatnak í, 2, ő, 4. és 5. §§-ait, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: Miután e törvényjavaslat ugy béltartalmára, mint szerkezetére nézve elfogadtatott, erről a képviselőház a szokott módon értesittetni fog. Most az ülést a jegyzőkönyv elkészítéséig, néhány perezre felfüggesztem, azután következik a napirend második tárgyának vagyis a belvizek rí