Főrendiházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–1873. május 17.

Ülésnapok - 1872-23

XXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 115 állítom, hogy adórendszerünk tökéletes; de ki merem mondani viszont, hogy az amerikai adótörvények átfordításával rajtunk segíteni nem lehet. (Helyeslés.) Először nem hiszem, hogy oly véghetetlen különböző körülmények közt működő állam s másodszor, hogy oly véghetetlen különböző jellemű és irányzatú nép mint az, és a mienk megélhetne egy és ugyanazon adórendszerrel. (Igaz!) Nemzetünk jelleme, — amennyire én ismerem, igaz, hogy amazt csak a távolról ismerem, véghetetlenül eltér azon nép jellemétől. Financiális rendszabályokat, melyeket ott aggály nélkül rendel el a törvényhozás, én minálunk javami sem mernék; azon péazügyi rendszabályokat, melyeket azon szabad államban megütközés nélkül fogad el a polgár, itt nem merném javaslatba hozni; bizonyos, hogy megbuknának azok nem csak a törvényhozásban, de az életben is. Ha a törvényhozás decretálná, az élet fogná őket megbuktatni a nemzet jelleme miatt. Legyen ez hiba, legyen előny, legyen szerencsétlenség vagy hátrány, — de tény. De nemzetünk jelleme egy más tekintetben sem engedi meg mind azt, a mit megenged ott, Nem mondom, hogy nincs a magyarban iparkodás; azt sem mondom, hogy nincs takarékossági ösztöne, bár nincs annyi, mint némely más fajban, hanem van benne egyúttal más is, mi mindenütt mutatja magát az államéletben és államháztartásban ugy,mint kicsinyben minden egyes emberéletében. A ki nálunk munkás, és azonkívül hogy munkás még takarókos is, az a legtöbb esetben száz közül 99-ben egyúttal szerző is. Az mindig földet vásárol, mindig investiál és annak soha sincs pénze; a kinek pedig soha sincs pénze, annak mindig nehezére esik fizetni még a legkisebb adókat is. (Derültség.) Ez anuyira ugy áll, hogy azon rendszabályokat, melyeket a franczia köztársaság ma sikerrel alkalmazhatott,— isten ne adja, hogy hasonló szerencsétlenség érje a magyar államot, — a magyar állam nem alkalmazhatná. A franczia polgár megőrzi szerzeményétpéuzben,vagy értékpapírban, a magyar nem. Nálunk ha ad az isten egy kis jó évet, mi ennek a következése? Az, hogy a szántóföld ára 60 frtról felrúg 160-ra. Miért? Azért, hogy 2—3 rósz esztendő múlva ismét leszálljon 60-ra. (Helyeslés.) Ez a mi nemzetünk jelleme, és akkor, mikor mélyen ható rendszabályokon, adóreformon jártatjuk eszünket, a nemzet jellemét nem lehet figyelmen kivül hagyni annyira, hogy más nemzetek rendszabályait egyszerűen átültessük. Én tehát azt hiszem, hogy gondoskodásunk méltó tárgya lesz oda hatni először, hogy a nemzet vagyonosodása minél inkább fejlesztessék és hogy ezen kifejlett vagyonosodás állapotának megfelelőleg, a nemzet jellegével lehetőleg megegyező adórendszer létesíttessék. De hogy nem az adórendszer tökéletlenségében van bajunk főoka, annak bizonyítására engedjenek meg a méltóságos főrendek, hogy a szomszéd államra utaljak, a melynek irigylendő példáját a napokban annyiszor tartották szemeink elé: Ausztriára. Az adórendszer itt és ott egészben és nagyban ugyanaz, és ott oly nehéz múlt után ma alig van baj. Ha az 1872-re felajánlott, de igénybe nem vett rendkívüli fedezeteket beszámítják, 187 3-ra még fölösleg is mutatkozik. De tekintetbe veendő, hogy ha jól vagyok értesülve, csak egyetlen év folyama alatt csupán Csehországban több mint kétannyi czukorgyár épült a földműveseknek társas összehatása által, mint a mennyi Magyarországon egészben épült elejétől fogva idáig. Méltóztassanak megnézni a mi bevételi forrásainkat és az övéket. Hol van az óriási különbözet? Talán a földadónál? Nem, az meglehetősen egyenlő. Hanem van a házadónál, mel\- nálunk vagy '(>, mig ott 20 millió, van a tőke adójánál és az indirect adók több fajánál. Ezek mind oly dolgok, melyek nálunk nincsenek meg, de ott megvannak, melyeket itt nem lehet megadóztatni semmi módon azért, mivel nem léteznek, legalább megközelítőleg sem az ottani mérvben. Azon kell tehát lennünk, hogy létezzenek. Ha egyszer átmentünk a majdnem kizárólagos és csupán földművelési állapotból magasabb fokra, akkor meg fog javulni a helyzet. Ezért mondtam én, hogy nem kárhoztatom azon irányt, mely nem akart pusztán arra szorítkozni, hogy az egyensúlyt minden áron fentartva, maradjunk a jelen állapotban. Azért tartom én azt, hogy a jövő erejének anticipatiója mellett is meg kellé kisérleni az ország közvagyoni állapotának magasabb színvonalra emelését. Más kérdés az, hogy a mi nagyban és egészben helyes volt, a kivitelben nem volt-e összekötve több gyarlósággal, mint szükséges volt. 15*