Főrendiházi napló, 1869. II. kötet • 1870. augustus 4–1871. ápril 15.

Ülésnapok - 1869-112

CXII. OKSZÁGOS ÜLÉS. 173 pedig a fennállóban találja a leghatályosb gyámo­lát, e feladat jutott szerintem a jelen országgyűlés osztályrészéül. (Élénk helyeslés.) Ha már visszatekintünk a közelebb lefolyt két ülésszakra, kétséget nem szenved, hogy ugy a bei­igazgatás mint a törvénykezés terén a jelzett irány­ban több fontos előlépés történt; de viszont kényte­lenek vagyunk elismerni, hogy véghetetlenül több az, a mi még ép oly sürgős mint tartós sikerű és ma­radandó hatályú megoldást igényel. E szerint lan­kadatlan buzgalomra és kettőztetett szorgalomra lesz szükség inéit, főrendek, hogy a törvényhozás e harmadik ülésszakában a haza méltó várakozásá­nak megfeleljen és a történelem Ítélőszéke előtt an­nak bírálatát nyugodtan bevárhassa. E magas ház.mint a magyar országgyűlésnek az alkotmány szerint egyenjogú tényezőinek egyike, e tevékenységbeni közreműködésre van hivatva, és nem kétlem, hogy annak tagjai hazafias érzületök­től áthatva, élni fognak törvényadta jogaikkal és teljesíteni fogják e részbeni kötelmeiket. A mélt. főrendek, hinni szeretem, hiven fogják leróni adóját azon kötelezettségnek, melylyel a ha­zának ésnielylyel — legyen szabad hozzá tennem — saját maguknak tartoznak. És már most legyen sza­bad a mélt. főrendi ház állandó bizottságai tagjai­nak, a kik a lefolyt két ülésszakban a hozzájok utalt törv.-javaslatok alapos, komoly tanulmányo­zása és azon tárgyilagos felfogás által, mely véle­ményeiket j elemezte a mélt. főrendeknek a törvrény­hozásbani működését oly lényegesen könnyítették, a mélt. főrendek nevében hálámat nyilvánítani és egyúttal felkérnem, hogy e buzgalmat, e lankadatlan szorgalmat a jelen ülésszakban is a közügynek szen­telni méltóztassanak. (Éljenzés.) Magamra és hivatalnoktársaimra nézve kiké­rem a mélt. főrendek azon nagyrabeesült, eléggé soha nem hálálható bizalmát, melylyel erőnk gyen­geségét a lefolyt két ülésszakban gyámolítottak és arra kérem, hogy ezt a jelen ülésszak alatt is reánk árasztani kegyeskedjenek. (Hosszan tartó éljenzés.) Vay Miklós b.: Méltóságos főrendek! Azt gondolom, mindnyájunk szivéből szólok akkor, mi­dőn t. elnökünknek irántunk nyilvánított szívélyes­séget a magunk részéről viszonozván, egyszersmind köszönetet mondunk ő nagyméltóságának irántunk mindenkor tanúsított szívességéért és kegyes elné­zéseért, (Élénk éljenzés?) melyre igen gyakran szük­I ség volt, valljuk meg igazán, és fejezzük ki reme I nyünket mindnyájunk részéről, hogy feladatunkat j fölfogva és mélyen átérezve, állását jövőre is könnyi­| teni fogjuk. Fogadja részünkről szives üdvözletün­I ket és köszönetünket, és tartson meg ezután is ba­rátságában és szívességében. (Éljenzés) Elnök: Méltóságos főrendek! A törvény és házszabályok a mélt. főrendi házat nem kötelezik arra, hogy minden uj ülésszakban ujbó] válaszsza tisztviselőit, hivatalnokait, és jegyzőit; ugy hiszem tehát, hogy a mélt. főrendek nézeteivel találkozom, ha e részben kijelentem, hogy a méltóságos főren­dek a ház hivatalnokait jegyzőit és t. háznagyát a jövő ülésszakra is állásukban megerősitvén, (Elénk éljenzés) őket felkérem, hogy ugyanazon buzgóság­gal és szorgalommal viseljék hivatalukat, mint eddig. Egyedül némi hézagok pótlásáról lehet tehát szó. Első vonalban ugyanis Teleki Ede gr. ur le­mondásával egy jegyzői állás lesz betöltendő, to­vábbá a közlekedésügyi bizottság jelentése szerint, annak több tagja részint agg kora, részint elfoglalt­sága miatt ez állásról lemondván, e bizottságba be­választandó három tagra szintén szavazni méltóz­tassanak. A jogügyi bizottság jelentése szerint kí­vánatos lenne, ha a ház egyik jegyzője e bizott­ságban mint előadó rendesen működnék és erre ki­tüntető megtiszteléssel Apponyi Albert grófot kérte föl. (Éljenzés.) Ha a mélt. főrendek beleegyeznek, őt ezennel a jogügyi bizottság egyik tagjává vá­lasztottnak jelentem. Jegyző ur fel fogja olvasni a képv. ház jegy­zőkönyvi kivonatát. Kubicza Pál jegyző' (olvassa a képviselőház jegyzőkönyvi kivonatát). Vay Miklós b.: Azt hiszem, hogy a két mó­dositvány, mely még fónforog, oly csekély jelentő­ségű, hogy azokat mindjárt elintézhetnők. Ugyanis csak a lelkészekre és a számadások revisiójára nézve van némi észrevétel, a többi mind csak irályi módosítás. En tehát kérném a mélt. főrendeket, hogy a módosítások most felolvastassanak és azután mindjárt tárgyaljuk. Tomcsányi József: Ámbár azt hiszem, hogy a mélt. főrendek nem sok nehézségbe fognak üt­közni azon módositványokat illetőleg, miket a kép­viselőház tett, a forma megtartását mindamellett is óhajtaudónak vélem, annyival is inkább, mert uj

Next

/
Oldalképek
Tartalom