Főrendiházi napló, 1869. II. kötet • 1870. augustus 4–1871. ápril 15.

Ülésnapok - 1869-105

CV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 97 mében, B annálfogva módositást hoz javaslatba, mely szerint a 15. §. szövegezése a következő volna: 15. §. „Zsellértelkek belsőségeinél maradvány fel­számításának helye nincs. Ha azonban ilv telkekhez külső földek is tar­toznak, az ezek után járó tartozások a zsellérek által a 89. szakasz értelmében megváltandók." Elnök: Van észrevétel ? Horvát Boldizsár igazságügyminister: A kormánynak semmi ellenvetése nincsen. Elnök: Ha nincs senki, a ki szót kivánna emelni, a mélt. főrendek e módositást elfogadják. Apponyi Albert gr. jegyző {olvassa a 16-ik %-t). Majthényi László b. jogügyi bizottsági előadó: A jogügyi bizottság részéről itt a követ­kező észrevétel fordul elő : „Miután a maradvány földekért kárpótlás jár. a zsellértelkek kültartozmányai pedig nem marad­ványt képeznek, hanem az azoktól járó tartozások megváltatnak: a 16. §-ból a 15. §-ra való hivatkozást mel­lőzendőnek véli a bizottmány, s ennek folytában ezen §. eképen szólana: 16. §. „A 14. §. esetében járó kárpótlási öszveg", a többi megmaradván." Pálffy Mór gr.: Gondolom a házszabályok értelmében nem lehet előbb ezen §-t elővenni, mint a másik, vagyis a 89-ik szakasz, melyre itt hivat­kozás történik, eldöntve nincsen. Majthényi László b. előadó: Ő nméltósá­gának arra van észrevétele, hogy e §. addig nem dönthető el, mig a 89-ik §. nem döntetik el, mely csak később kerül tárgyalás alá. De ugy hiszem, hogy a bevett szokás és a tárgyalásnak menete gyakran szükségessé teszik valamely későbbi §-ra való hivatkozást; azért ugy gondolom, hogy ő nagyméltóságának ezen aggodalma nem alapos. Cziráky János gr.: Annyival is inkább mel­lőzhetőnek hiszem ezt, mert azon §-ban csak a kár­pótlási összeg van szabatosabban körvonalozva. Mi most csak elvileg azt mondjuk e §-ban, hogy kár­pótlás mindenesetre nyújtandó, de hogy milyen FŐRENDI NAPLÓ. 18»/„. II. legyen az, az a 89-ik §-ban fog meghatároztatok (Helyeslés.J Elnök: Ha azon későbbi §. talán a számo­zásban változnék, ezt itt is pótolni lehetne, de most mindenesetre eldöntendőnek gondolom a §-t; mél­tóztatnak elfogadni a §-nak a bizottság javaslata szerint való szövegezését? (Elfogadjuk!) Elfogad­tatott. Apponyi Albert gr. jegyző (olvassa a 11-ik %-t). Majthényi László b. előadó: A bizottság által javaslatba hozott módosítás szerint ezen §. ekép volna szövegezendő: ,17- §• A 14. és 15. szakaszok eseteiben a felek sza­badon egyezkedhetnek a fölött, hogy a volt úrbé­rest terhelő pénzváltság helyett a földek egy része engedtessék át a volt földesúrnak." Elnök: Nincs észrevétel? (Nincs) Elfogad­tatik. Horvát Boldizsár igazságügyminister: Méltóságos főrendek! Nagyon óhajtottam volna, ha megmarad vala az alsóház formulázása azért, mert a kormány ezen §-nál, mint átalában az egész törvényjavaslatnál, a fősúlyt arra helyezte, hogy elmelőzze azon akadályokat, melyek az úrbéri pe­rek gyors lefolyásának útjában állanak. Tudjuk, hogy a volt földesurak és a volt úrbéresek között leginkább az ilyen természetű földek osztálya fe­letti kérdések képezik a legnagyobb akadályokat; s minél nagyobb tért hagyunk a szabad egyesség utján való elintézésre, annál továbbra marad függő­ben a per általi eldöntés. Ennélfogva sokkal czél­szerübbnek tartom, hogy a törvényhozás mondja ki azt, hogy igenis lehet egyességileg intézkedni, de egyszersmind imperative mondja ki azt is, hogy kinek részéről használtathassák az optió. Annál­fogva kérem nem ugyan elvből, mert arról itt alig lehet szó, hanem csupán azért, hogy az úrbéri pe­rek gyorsabb lefolyása eszközöltessék, méltóztas­sanak ,az alsóház szövegezését megtartani. Cziráky János gr.: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek! Részemről tökéletesen tudom i méltányolni azt, mit ő nagyméltósága az igazság­ügyminister ur elénk terjesztett, de csak ugy, hogy az optio visszonlagosan fogadtassék el, mert quod uni justum alteri aequum. De hogy az egyik 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom