Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-12

46 XII. ORSZÁGOS ÜLÉS. tagjait, hogy az ülés után itt maradni, és ha ő nagy­méltóságának a földmív.- ipar, és keresk. minister urnak érkezése engedi, vele együtt a törvényjavas­lat iránti véleményöket megállapítani méltóztassa­nak. {Helyeslés.) Ha e véleményt holnapi 11 óráig elkészithetik, talán akkorra ki lehetne tűzni a tör­vényjavaslat érdemleges tárgyalását. {Helyeslés) Még jelenteni valóm van. Szmreesányi Dárius, Haller Ferencz gr., Pró­nay Gábor b., Blankenstein György gr., Kálnoky Dénes gr., Zichy Károly gr. szabadságot kértek és nyertek. Radvánszky Antal és Széesen Antal gróf a közösügyi bizottságban való részvéttől kívánják magukat főimentetni egészségi tekintetből. Erre nézve már intézkedtem is, hogy a következő pótta­gok értesíttessenek, hogy a majdan választandó elnök felhívására nyomban jelen lehessenek. Egyéb tárgy nem lévén, az ülést berekesztem. {ülés vége 1 óra 30 perczkor.) XII. ORSZAGOS ÜLÉS. 1869. Julius 7-dikén. MAJLÁTH GYÖRGY ELNÖKLETE ALATT. Tárgya: A népszámlálásra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása és elfogadtatása. A kormány részéről jelen vannak: Festetics György gr., Gorove István, Wenkheim Béla báró. (Az ülés kezdődik d. e. 11 óra 30 perczkor) Elnök: A múlt ülés jegyzőkönyve fog min­denekelőtt hitelesítés végett felolvastatni. Tisza Lajos jegyző' {olvassa a Julius 6-án tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Nem levén észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve van. Cziráky János gr.: Nagymélt. elnök! mélt. főrendek. Tiszteletteljesen jelentem, hogy a jogügyi és törvénykezési bizottság tegnap megalakult, és a hozzá utasított népszámlálási törvényjavaslatra nézve véleményével elkészült. Véleményét ezennel van szerencsém ezen irat­ban foglalva a ház asztalára letenni *), melyben *) Lásd az Irományok 25-ik számát. meggyőződvén ezen törvénynek szükséges voltáról, azt mind lényegére, mind részleteire nézve elfoga­dás végett a háznak tiszteletteljesen ajánlja. Elnök : A mai ülés jegyzőkönyvét ismét Tisza Lajos bihari főispán vezeti, a szólókat Nyáry Gyula b. jegyzi. Tisza Lajos jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: A törvényjavaslatot magát felolvasni talán nem szükséges, miután az a részletes tárgya­lás alkalmával ugy is pontonként fel fog olvastatni. {Helyeslés.) Méltóztassanak most a törvényjavaslat lénye­géhez hozzá szólani. Andrássy Manó gr.: Nagymélt. elnök! mélt. főrendek! Ha méltóztatnak megengedni, figyelemmel arra, hogy a törvényjavaslat 2-ik §-ában a hasznos házi állatokra is kiterjed az összeírás: indítvány ózni bátorkodom , hogy ez alkalommal az írástudók

Next

/
Oldalképek
Tartalom