Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-53

LIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 267 szükségesnek erre vonatkozólag adatokat felhozni, mert minden mit fel lehetne hozni, azon egy tény­ben foglaltatik, hogy a hasonszenvészetnek ténye­zői országunkban ki vannak rekesztve mindenből, mi tekintély őket emelhetné, s mindenből, mi nekik illetékességet és törvényszerűséget tulajdonithatna. Az igen t. minister ur más véleményben van ; ö azt gondolja, hogy a megtűrt privát praxis által elég van téve a tudomány igényeinek és az egyé­nek méltánylatának; ugy látszik tehát, általa sem­mibe sem vétetik az, hogy a hasonszenvi orvosok ki vannak zárva az illetékes orvosi karból, ki van­nak zárva minden hivatalos állásból, mely felett az állam rendelkezik; nekik semmi illetékességök nincs , a hasonszenvi tudomány törvényszerüleg nincs elismerve , szóval egyszerűen ignoráltatik. Hogy pedig a hasonszenvi tudomány minden te­kintet és beszámításon kivül áll, ezt világosan mu­tatja és tanúsítja az, hogy pl. hasonszenvi orvos csak az lehet, ki előbb allopatha volt, illetőleg ki az allopatha gyógytanból kiállotta a vizsgálatot; e szerint tehát csak aposthasia folytán lehet valaki homoeopathává. Hogy ez gyakran megtörténik, két­séget nem szenved, mutatja ezt a hasonszenvi orvo­sok száma; de azon állítást, — hogy a hason­szenvészet ugyanazon szabadságban részesülne, — melyben az allopathia, miután, mint mondám, csak aposthasia által lehet valódi homoeopatha orvos, — miután semmi más joga és igénye nincs és csak a privát praxis van neki megengedve, ezen állítást, mondom, éu legalább részemről nem tudom meg­érteni. Ennélfogva azt gondolom, nem ringathatjuk magunkat azon hiedelemben, hogy a homoeopathia útjába senki sem vet akadályt, és hogy tényezői irigylendő állással birnak; valljuk meg igazán, hogy ez állás tűrhetetlen, és mindazokra nézve, kik e tan tényezői iránt tisztelettel viseltetnek, szomoritó. [Helyeslés.) Nem is jó e tekintetben — mint történt — a külföldre hivatkozni. Hogy külföldön igy történik, az ránk irányadó nem lehet. Mielőtt az igen tiszt, minister urnak egyene­sen hozzám intézett interpellatiójára átmennék, felho­zom még, hogy az én indítványomat különösen azon szempontból hallottam megtámadtatni, mely szerint, úgymond, szokatlan dolog az ilyen esetnek mintegy törvényesítése s törvény által elhatároz­FÖKENDI NAPLÓ 18"/j,- í tatása, a mennyiben ez még eddig nem fordult elő. Ezt elismerem tökéletesen, de elismerem azt is, hogy mindaddig beérhettük minden ilyen törvé­nyes intézkedés nélkül, mig csak egy orvosi rend­szer állott előttünk, mig nem volt a véleményeknek olyan összeütközése, mint most látható, mig nem létezett minoritás, mely magát jogaiban veszélyez­tetve és megszorítva látja. Mihelyt ez utóbbi álla­pot beállott, helyén van, hogy a törvényhozás, mely pártok felett áll (Helyeslés), a veszélyeztetettet oltalma alá vegye. Talán igen is ab majori ad minus fogok okos­kodni, de ez állitásom mellett világos bizonyságot tesz a vallás kérdése, mely a törvényhozási intéz­kedéseket mindaddig nélkülözhette, mig csak egy keresztyén vallás létezett, holott a reformatiótól fogva a mai óráig alig volt törvényhozás, mely ne lett volna kénytelen törvény által szüntetni meg és csillapítani le az aggodalmakat. Nem akarom ugyan a két ügyet egy színvonalra állítani, hanem ezen kisebb ügy mellett ugyanazon okok szólanak a törvényes intézkedés tárgyában, mint a vallásnál. Én tehát sem protectiót nem akarok, sem pedig azt nem akarom, — mint az igen t. minister ur gon­dolta, — hogy az egyenjogúsítás kimondassék, mert ez utóbbi magától következik. En csak az ül­döztetés megszüntetését kívánom, én csak azt ako­rom, hogy oly gyakorlati intézkedés történjék, mely­ben hallgatólag bennfoglaltatik az egyenjogúsítás eszméje. Hogyan értettem tehát pótinditványomat ? azt gondolom, hogy az igen világos. Ha azonban a mi­nister ur interpellatiójára, oly kiterjedésben mint ő kívánja, felelni akarnék, akkor praeoccupälnám az egész kérdés megoldását,melyet egypár szóval elvé­gezni nem lehet. En csak például hoztam fel azou nehézségeket, melyek az orvosi vizsgálatoknál és a felügyeleti jog gyakorlásánál előfordulhatnak, át­hatva lévén azon meggyőződéstől, hogy igen bajos az oktatásügyi ministernek állása, ha más orgánu­mai nincsenek, kiket kihallgatna, mint mindig csak olyanok, kik azon ügygyei elvbeli ellenkezésben állanak, melyben neki határoznia kell. Ezek tehát csak példák voltak, melyek a dolgot felvilágosíthat­ták. Hogy vájjon én tökéletesen önálló homoeopa­thiai orvosi kart képzelek-e megamnak, ez oly fontos kérdés, melynek megoldása és elhatározása több időt vesz igénybe. Czélom csak az volt, hogy az 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom