Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-52

252 LII. ORSZÁGOS ÜLÉS. ezelt, hogy a törvénykezési rendtartásnak ekként törvényesítése által segittessék sok tekintetben azon lényeges hézagokon, melyeket az ideiglenes eljárás magában foglalt, mégis ilyen alapos kételyeket táplált keblében az iránt, vájjon a törvénykezési rendtartás törvényesitése által a perek gyorsabb folyama és a restantiák megakadályoztatása el fog-e éretni ? Ez iránt bátor vagyok hivatkozni t. tagtársaimra, kik velem majdnem mindnyájan egy nézetben voltak arra nézve, hogy ezzel a bajon segítve nem lesz, s a bajnak gyökeresebb orvoslását találták volna abban, ha egyszersmind az anyagi törvény is azon változtatásokat nyerte volna, melyek a kor szükségeinek megfelelnek. De leginkább szükségesnek találtuk volna az első bíróságok rendezését, mert mint most az igazságügyminister ő exciája is kijelentette, hogy az első bíróságok coordinatioja nélkül a perrendtartás átidomitása czélra kevéssé vezethet — hogy nem vezetett, a tapasztalás is mutatja — és én e részben megvallom, nem vagyok egészen ellenkező nézetben Zichy Henrik előttem szólott t. barátommal, hogy talán jobb lett volna az ideiglenes intézkedéseket érvényben hagyni és csak a legelkerülhetetlenebb szükségii változtatásokat törvényesíteni, mert ezen törvénykezési rendtartás behozatala után, mely az elsőbiróságu törvényszékek rendezését megelőzte, inkább érezzük az ügymenet lassú lefolyását. Egyébként már akkor kijelentettük mi, kik több éven által működtünk a főtörvényszékeknél ő Felsége kegyelme és bizalma következtében, hogy ezzel a czélt nehezen lehet elérni, annál kevésbbé, miután a behozott nyilvánosság következtében a pereknél a részletes és minden csekélységbe menő hosszadalmas referálás által még több idő fog igénybe vétetni ugy, hogy a midőn azelőtt a felsőbiróságoknál minden per úgyszólván csak extractive és a felesleges iratok egyszerű mellőzésével döntetett el, most vajmi kevés ügy lesz igy eldönthető. De ez megtörtént s igen sok körülmény volt, melyaministerurő nagyméltóságát arra bírta, hogy a polgári perrendtartás törvéiiyesitését eszközölje. Most csak az a kérdés, vájjon a fennálló személyzet elegendő-e arra, hogy legyőzze mindazon akadályokat és megfelelhessen azon kívánságoknak, melyeket irányában táplálni lehet. Erre azonban a felelet az, hogy nem, mert látjuk az előadottakból, hogy a restantiák roppantul felhalmozódtak, a mi iránt mi, a kik a gyakorlatban fáradtunk e pályán, egy pillanatig sem kételkedtünk, mert már akkor, mikor a perrendtartás előterjesztetett, kijelentettük, hogy az ügydarabok feldolgozásához legalább ép azon létszám kívántatik, mely azelőtt működött és mely az illető törvényszékek részéről — a mint azok a felolvasott indokolásban foglaltatnak — szükségesnek is mondatik. De habár én a törvényjavaslat e részét helyesnek és elfogadandónak találom, mégis — ki kell mondanom, hogy azt szintén csak palliativ szernek tartom, és nem hiszem, hogy az teljesen meg fogna felelni azon igényeknek, melyek a jelen időben és körülmények között az igazságszolgáltatás iránt fennállanak, mert a törvényesített személyzet sem lehet képes mindazon restantiákat feldolgozni. Teljesen indokoltnak találom mindazt, mit az illető törvényszék és az illető törv.székek nagytekintetü képviselői annak idején hangsúlyoztak és tökéletesen méltánylom mindazokat, melyek az igazságügyministeri előterjesztésben felsoroltatnak; azt gondolom azonban, hogy azokat költségkímélés tekintetéből mellőzni kell. Miután tehát abból, a mi törvényesitni szándékoztatik, csak azt látom, a mi elkeriilbetlenül szükséges és a minek okvetlenül bekövetkeznie kell, hacsak vissza nem mennénk az előbbi kor intézményeire, de mely esetben szintén nem kerülhetnők el a hátralékokat, bátor vagyok ajánlani a mélt. főrendeknek, hogy azon indokok alapján ezen ajánlott törv.czikket a személyszaporítást illetőleg, minden tekintetben elfogadni méltóztassanak. Van azonban egy elv, melyhez nem tudok járulni s a melyben nem tudnék megnyugodni, s azért nem is akarnám keresztül vitetni. Ezen elv pedig az, hogy oly bíróság, mely minden tekintetben megfelelt az ország várakozásának és kívánalmának, t. i. a váltó-feltörvényszék, feloszlattassék és a kir. táblába beolvasztassák. Igaz az, mi az igazságügyministeri indokolásban előterjesztetik, hogy az első bíróságok felállítása után a váltó-feltörvényszék további fennállása többé indokolatlan lenne; mégis óhajtottam volna, hogy a feloszlatás csak akkor léptettetnék életbe, midőn a váltó-törvényszékek már az első bíróságokba beolvasztattak,