Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-31

XXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 149 Csáky Gyula gr. jegyző' (olvassa a kép­viselőházi jegyzőkönyvi kivonatot és a határozatot). Elnök: A közlekedési minister urnak előter­jesztésére hozott ezen képviselőházi határozat ki fog nyomatni és az illető bizottságnak kiadatni. A tanácskozás tárgyát képezendi a méltósá­gos főrendek beleegyezésével a jogügyi bizottság­nak a büntetőtörvényekre és gyakorlatra vonatkozó némely módosítások tárgyában beadott törvényja­vaslatról szóló jelentése. Napirendre tűzve ugyan nincs, de a legutóbbi ülésben ugy volt határozva, hogy a legközelebbi ülések valamelyikén fog tár­gyalás alá vétetni. így tehát a mélt. főrendektől függ, kivánják-e azt most tárgy altatni vagy nem? (Kívánjuk!) Csáky Gyula gr. jegyző folvassa a jog­ügyi bizottság jelentését). Elnök: Méltóztatnak tán az eredeti törvény­javaslatot is felolvastatni ? (Nem szükséges!) Minthogy a részletes vita alkalmával ugy is fel fog olvastatni, most talán elmaradhat. (Helyeslés.) Méltóztassanak átalánosságban és lényegileg nyilatkozni a jogügyi bizottság véleményére nézve, vájjon megnyugvást találnak-e abban vagy nem ? Vay Miklós b : Mélt. főrendek! A mint mél­tóztatik tudni az igen t. ház, e tárgy ma már a máso­dik alkalommal van szőnyegen. A jogügyi bizott­ság első véleménye felolvastatván, akkor a kérdés nem ugy tűzetett ki, hogy vájjon azt a mélt. főrendi­ház elfogadván, egyszersmind alapja lehet-e a rész­letes tárgyalásnak, hanem egy indítvány tétetett, melynek lényege az, hogy a jogügyi bizottság még egyszer vegye figyelembe ezen törvényjavaslatot és bocsátkozzék be annak — nincs kitéve, hogy részleteibe, — de az igen t. jogügyi bizottság azon értelemben vette, mert a törvényjavaslatot ponton­ként vette tárgyalás alá. Nem tagadhatom, hogy az igen t. jogügyi bi­zottságnak első és mostani véleménye között nem különbséget ugyan, de arra nézve, hogy mi a mi teendőnk, látok egy kis eltérést. Es e két véle­ményt összehasonlítva, leszek bátor a magam aláza­tos észrevételeit előterjeszteni. Az első jelentésben, hogy röviden fejezzem ki magamat, nincs más kimondva, mint azon elv, hogy nincs veszedelmesebb dolog, mint ily tárgyban per excerpta akarni törvénybe igtatni bizonyos határo­zatokat, és figyelem nélkül hagyni mind azt, a mi ezen tárgygyal összefüggésben van; szóval, hogy nem szabad elhamarkodni az ily dolgot, és hogy a tör­hozó köteles minden körülményt megfontolni, nem engedve semmi pressionak, bárhonnan jöjjön is az, mielőtt a maga vélekedésével hozzájárulna. Es vájjon lehet-e rósz néven venni az igen t. jog­ügyi bizottságnak azt, hogy amúgy vaktában nem akart neki rontani a dolognak, midőn ime a törvény­javaslat maga azt mondja, hogy* a hol a testi fenyí­ték megszüntette tik, ott a büntetésnek más megen­gedett neme, nevezetesen a börtön helyettesítendő? Ha gyakorlatilag elképzeljük magunknak a dol­| got, hogy a bíró előtt van egy bűnös, ki a régi | szokás szerint a prudens judicis arbitriumra van I bizva s a kit testi fenyítékkel büntethetett, de ezt most már nem teheti; substituálhatja a büntetést olyan által, melyet a törvény megenged, t. i. a bör­tönnel ? Határozottan mondom, hogy nem, és igy azon sok esetben beáll az impunitas esete. Ha hosszadalmas akarnék lenni, példát hozhat­nék fel: hogy összefogdostattak a kisebb verekedők, de nem volt börtön a hová azokat tenni lehetne, és azok egyszerűen elbocsáttattak, s ime itt van az impunitas egy esete, pedig a törvény még meg sincs alkotva. Azt lehetne talán mondani, hogy jól jártak ez egyszer szegény madarak, majd megkerülnek más­kor, a büntetés majd eléri őket, mert ezek rendesen olyanok, kik ismét hurokra kerülnek. Azonban, kinek e dolgokban egy kis praxisa van, tapasztalásból tudja, hogy népünk az önbírás­kodásra véghetetlen nagy hajlammal bír, és hány vétkes, hány bűnös, ki a maga birája elé kerül, tá­volról sem szenvedett oly büntetést, mintha a lynch­justitia értelmében vette el büntetését. Tagadhatlan, hogy ez nemcsak a legroszabb hatást fogná gyako­rolni magának a népnek moralitására, hanem ha ezen önbíráskodás elharapódzik, ha ez nagyobb di­mensiókban lábra kap, mit fog a kormány tenni végre? Azt fogja mondani: Non ultra! ezen állapotot tovább tűrni nem lehet, és ha más mód nem lesz, rendkívüli törvényszékek fognak állíttatni, statárium fog hirdettetni. És ez az, a mitől magam is tartot­tam ; ez az, a mi a jogügyi bizottságot is vezette véleményében. Kétségkívüli, hogy a béklyó egyik legsanya­rubb neme a büntetésnek, és ettől megszabadítani embertársunkat, mindenkinek igen is szivén fekszik,

Next

/
Oldalképek
Tartalom