Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-15

XV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 75 birná eloszlatni, mint a legkitűnőbb elméleti piai- j doyer, mely csak elvekről szól. Egyébiránt átalánosan elismert dolog, hogy minden magán alkuban is nagy előnyben szokott lenni az, ki kész ajánlatokat visz hóna alatt. Alkotmányos életünk helyrehozására szükségesnek tartom én is a jogfolytonosságot, és mindig kész volnék mellette küzdeni; de különbséget teszek a szoros értelemben vett jogfolytonosság és a végrehajtás folytonossága között. Alkotmányunk, jogfolytonosság nélkül, ugy látszik nekem, mint egy szép hajó, mely a szárazon hever és melynek hasznát venni nem lehet, mig be nem eresztik a vízbe. Alkotmányunknak e vize ajogfolytonosság. De nem elég ez arra, hogy a hajót útnak lehessen indítani, mert föl kell azt előbb szerelni, t. i. fölállitani az árboczfákat, beakasztani a kormányt és fölhúzni a vitorlákat. Ez azután a végrehajtás folytonossága. Ez utóbbi a jogfolytonosságnak szükséges következése, és ép oly nélkülözhetlen arra, hogy az alkotmány irott malaszt ne maradjon, mint a fölszerelés szükséges, hogy a hajónak igaz hasznát vehessük. Rendes időkben nem is képzelhetem magamnak e két folytonosságot egymástól elválasztva, és még most, e rendkívüli körülmények közt sem hiszem a végrehajtást a törvények elismerésétől tartósan elválaszthatónak, mint ezt a felsőház föliratában ki is fejeztük. A felsőházi fölirat elveihez még mindig ragaszkodom, s már azért sem csatlakozhatom a jogfolytonosságnak annál merevebb magyarázatához, mert azt hiszem, hogy a föisőháznak nincs oka önmagával ellenmondásba jönni. Alkotmányunknak azon törvényes tényezői, melyeket egy hajónak fölszerelési eszközeivel lehet összehasonlítani, némely részletekben már nem felelnek meg az utolsó tizenhét év alatt megváltozott körülményeknek, némelyekben meg a múlt idők vihara közeledtével nagy mohósággal foltoztattak össze. Hasonló körülmények között egy praktikus hajós bizonyosan jól meg fogja gondolni a szükséges javításokat és tekintetbe veszi az utolsó éveknek tapasztalásait, minekelőtte hozzáfogna a fölszereléshez és szélnek eresztené vitorláit. Elismerem, hogy a 1848-iki törvényeknek átalános alapelvei helyesek, mert érzett szükségen alapulnak. De akárhány illusiókat is ügyekszünk magunkra erőltetni, nem lehet eltagadni, hogy hallatlan hirtelenséggel és izgató körülmények közt készültek. Ugy látszik, hogy a mostani országgyűlés is osztozik ezen véleményben, mert nagy mértékben igyekszik a 1848-kinak ebbéli hibáját helyrehozni, és ép oly bőkezüleg jár el a napokkal, a hetekkel és a hónapokkal, mint amaz eljárt a törvényczikkekkel. A régibb restitutiók, melyek az előttünk fekvő föliratban hasonlóképen előhozatnak, ugy hiszem, sokkal könnyebbek voltak a mostaninál, és sokkal kevesebb nehézséggel jártak, mert századok óta gyakorlatban levő törvényeket hoztak a régi kerékvágásba, mig most azt kívánjuk, hogy már tizenhét év előtt rögtönzött és azóta nem próbált törvények alkalmaztassanak egy ujabb korra. Pedig az utolsó tizenhét évet ha összehasonlítjuk más korszakokkal, legalább is fölér az egy fél századdal. Mindezeknél fogva nem találhatom méltánytalannak azon kivánatot, hogy némi modasitási javaslat történjék a törvényeknek tökéletes életbe léptetése előtt. Nem szavazhatok tehát e föliratnak elfogadására. Ezután még bátorkodom néhány, itt előhozott érvekre felelni. Az mondatott, hogy el nem szabad válnunk a képviselőháztól és zsinórmértékül kell vennünk az ország többségének kivánatát. Megvallom, én ezt téveszmének tartom; belevágnánk mi ez által a képviselőház illetékességébe, mert ennek föladata az ország többségének véleményét képviselni, és nem hiszem, hogy miránk szorulna a képviselőház a többség kivánatának formulázásában. A mi föladatunk nézetem szerint egészen más, t. i. az ország subjectiv kivánatait tárgyilag tekintetbe venni és pedig függetlenül, az igazság, hasznosság és kivihetőség szempontjából. Mindenütt, a hol felsőházak, illetőleg senátusok működnek, ezeknek czélja az, hogy a többség kivánatát mérsékeljék és neki correctiv gyanánt szolgáljanak. Mihelyt mi e czélnak nem tudnánk megfelelni, magunk ismer nők el fölösleges voltunkat. (Éljenzés?) Waldstein János gr.: Nmélt. elnök, mélt. felsőház! Szigorú kötelessége a törvényhozási testület minden tagjának ama bölcs iró példáját és tanácsát követni, ki azt monda: addig el nem kell fáradni az igazság ismétlésében, mig az győzelmet nem arat. Midőn ez elvet fölhozom, koránsem akarom azt, a mit mondandó vagyok, egyedül elfogadható tekintetni, mert áll az a bibliai mondat is: „Quid est autem veritas ?" De legyen szabad arról, mi ezen ház többségénél, véleménye alapjául, tekintetbe vétetik, saját nézetemet elmondanom. (Halljuk!) Ha tekintjük a szőnyegen levő tárgyat, ha tekintjük a nagyon tisztelt képviselőház által velünk közlött fölirati javaslatot, a két ház ennek kitételeit két szempontból fogja föl. Az egyik, a jogfolytonosság föntartása tekintetéből, az óvás terén áll, és iszonyodva a tizenhét esztendei törvénytelen, jogosulatlan és minden hazai érdeket mellőző és sértő állapottól, jogfolytonosság alapján kívánja létesíteni és biztosítani hazánkban a törvényességet. A mélt. felsőház pedig, többségének fölfogása szerint, azon részre helyezi a fő súlyt, hogy ugyan kezet fogván a képviselőházzal azon óvásban, melyet a 10*