Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-129

590 CXXÍX. ORSZÁGOS ÜLÉS. nem fog minden részről kieiégitőleg elismertetni, azt már az előbb mondottakból is merem álliiani: mert hiszen ime, a szerb patriareha ö excellentiája azt állitja, hogy az egyházak, a testületek nyelve ezen törvényben korlátoltatik j én pedig ugy tudom, hogy ezen törvényczikkben egyenesen meg van hagyva az egyházaknak joga és díspositiója a nyelvre nézve. Az is volt mondva, hogy nem-magyar egyének hivatalokra alkalmaztassanak. De hiszen ezen törvényjavaslat világosan mondja, hogy a képesség az alkalmazásnál főirányadó, de ezentúl mindenesetre méltó tekintet lesz arra, hogy minden hivatalnok, ki különböző nemzetiségekkel érintkezik, azon nvelvek birtokában legyen. De midőn ő excellentiája azt állitja, hogy a szerb nemzet jogai nincsenek kielégítve, azt már valóban, mélt. főrendek, megütközéssel kell venni. Azon időben, melyet az imént emiitettem, midőn még a latin nyelv ellen küzdöttünk, akkor még azon egyének, kik idegen ajkúak voltak e hazában, magokat idegen ajkú polgártársaknak nevezték. Később ezt felváltotta a nemzetiség kifejezés, most pedig nemzetnek nevezik magokat, nemzetnek nevezi magát azon tömege az idegen ajkú polgártársaknak e hazában. Én a nemzet attribútumainak tekintem azt, hogy a nemzetnek legyen saját területe, hogy a nemzetnek legyen saját kormánya, és hogy ha azon nemzet alkotmányos is akar lenni, legyen saját alkotmánya. Én idegen ajkú polgártársaimat szeretem, tisztelem és üdvözlöm; hanem azt gondolom, hogy ők sem saját területtel, sem saját kormánynyal, sem saját alkotmánynyal nem bírhatnak, hanem ők birnak magyar alkotmánynyal, magyar kormánynyal és a magyar szentelt föld területének egy részével. (Helyeslés.) Annálfogva én sem szerb, sem román nemzetet nem ismerek. (Helyeslés.) Elismerem, hogy román nemzet van Rumániában és szerb nemzet van Szerbiában, és csak azt kivánom, hogv az ott lakók épen oly lelkesedéssel és odaadással igyekezzenek az alkotmányos elveket érvényesiteni és népeik szabadságát fentartani, mint a milyennel a magyar nemzet itt ezt teszi, és én csak szerencsét fogok hozzá kivánni, és örülni fogok, ha minket szövetségeseiknek elfogadnak. De még azon óhajtást is koczkáztatom, adja meg akár a román, akár a szerb nemzet csak egy ötödrészét annak, mi ezen törvényjavaslatban van, az ott lakó magyarok számára, és dicsérni fogom érte. (Helyeslés.) De ők ennek tized részében sem részesülnek. Hanem, hogy még ez sem elég, mikor mi bizonyos hazafias áldozatokat hozunk, hogy kibékítsük a különböző elemeket, hogy ez csak kezdeményezésnek tekintessék, és hogy akkor provocálja-. nak a szerb nemzet privilégiumaira: azt nem vártam volna. Én azon privilégiumokat bővebben olvastam, de azt sehol^sem találtam, hogy a magyar nyelv rovására a maga nyelvének használatát biztosította volna. Különben túl vagyunk azon időn, a hol a privilégium divatozott. Azt kérdem: hát a magyar nemességnek hol van 'azon privilégiuma, melyet 1848-ban önként feláldozott a közszabadságért'? (Helyeslés.) Tehát csak a szerb nemzet az egyedüli az, mely privilégiumát megtartsa, a többi lakosság mind föláldozza'? Ezt, kérem, legalább méltányosnak nem találom. (Helyeslés.) Masierevics Sámuel szerb patriareha: De törvényes ! Tomcsányi József főispán: Nem törvényes az, mi törvényben nincs. Egyébiránt átalánosságban megjegyzem, hogy ha engem kérdeztek volna, hogy ezen kérdést hogyan oldjuk meg : én aligha nagyon nem elleneztem volna az ily módú megoldást: mert részemről moBt is azt tartom, hogy kielégitketlenek ama nemzetiségi igények; és ezt onnan hiszem, mert habár állíttatik is, hogy ez a szabadság utáni vágy és törekvés, engedjenek meg, hogy nekem legalább is legyen szabad kétkednem : mert midőn mi a latin nyelv ellen a magyarnyelv mellett harczot vívtunk, nem hallottam ott sem szerb, sem román polgártársaink részéről egyetlen egy igényt sem emelni, mely a magok nyelvének érvényesítését czélozta volna. Es miért ? Azt mondják. azért, mert akkor a népnek nem volt szava, csak a nemességnek. Igaz. hanem a magyar népnek sem volt szava, hanem volt az aristokratiának, a magyar nemzetnek sem volt szava, hanem csak a nemes embernek, és a nemes ember mégis kivívta azt. És nem hallottam azon küzdelemben, ámbár nagyon sokan voltak ott, kik akkor oláh nemeseknek nevezték magokat, most azonban román demokratáknak akarnak tartatni, úgyszintén gazdag rácz földbirtokosok — nem csúfságból nevezem őket igy, de akkor ugy nevezték magokat ugyanazok, kik most felcsaptak szerb demokratáknak — nem hallottam, mondom, hogy akkor csak egy is szót emeltek volna; de miután győztünk, akkor a borostyán megosztozására competáltak. Én, tisztán megvallom, ezen törvényjavaslatot elfogadom; de elfogadom azon hazafiúi resignatióval, mely nekem, és talán nem csak nekem, de talán sok másnak is nagy áldozatába kerül; elfogadom azon bizalomnál fogva, melyet bölcs, tapintatos kormányunkba helyezek, mely minket már sok oly akadályon vezetett keresztül ezen rő-