Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-126

CXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 533 előtt tartja, és nem csak hogy ezen tekinteteket nem sérti, hanem ki is mondja, hogy a tanszabadság megnyílt, és a tanszabadság által a tanulmányoknak pályája: jertek,versenyezzetek,akik eddig monopóliummal bírtatok, kizárván az államot, melynek mint ezentúl nem lesz, ugy eddig sem volt monopóliuma e tekintetben. Ha valaki e tárgyat jól megfontolta és lelkiismeretesen átérezte, ugy én vagyok egyike azoknak, és azért engedjék meg a mélt. főrendek, hogy én is ugy, miként néhány előttem szóló — habár csak mint e nagyméltóságú ház tagja szólok különleges álláspontomról, a mely köztudomásra van, — néhány szót szólhassak. Nekünk protestánsoknak létezhetésünk, életünk e hazában kettőn alapszik : egyike az autonómia, másik a közrészvét. Midőn ezen törvényjavaslat először megjelent, valósággal meghökkent mindenki, lehet mondani, hátrált egyet: mert oly eszme tűnt itt fel, hogy már most más is *zóljon az iskola dolgába, mint magunk, és hogy ennélfogva a közrészvét bizonyára lankadni fog, ha másnak is van beleszólása. És mégis mai nap érettebb megfontolás után azt mondhatjuk, hogy a törvényjavaslatot, ugy a mint van, elfogadjuk. In plurali szólottam, pedig erre jogom nincs, mert a magam nevében szólhatok csak, és tagadhatlan, hogy igen sokan lesznek, kik épen ugy ragaszkodnak az autonómiához, a melyért küzdöttek és harczoltak, és ezután is fognak küzdeni, és ezután is fognak harczolni mellette, és sokan lesznek, a kik kárhoztatni fogják e törvényt, és viszont igen sokan lesznek, kik azt fogják mondani, hogy szép mindenesetre, a mi e törvényjavaslatban lefektetve van, de ez mind átmeneti epocha, hanem igen is az lett volna helyes, ha a cultusminiszter ur fel tudott volna emelkedni az európai cultura azon fokára, melyen a törvény állott kezdetén. Miért nem hajtja ezt keresztül ? Itt van épen a törvény leggyengédebb, egyszersmind legkövetkezetesebb oldala: mert a mellett, hogy az elveket fel nem áldozza, figyelembe vette a körülményeket és megalkudott a fenálló viszonyokkal. Ha kérdem magamtól, hogy a protestáns autonómia veszit-e ezen törvényjavaslat által *? azok után, a miket a miniszter ur ő excellentiája előadott, hogy mik az államnak jogai és kötelességei a népnevelés körül, és hogy az állam ezen jogokat gyakorlatba fogja venni: tagadhatlan, hogy e törvényjavaslat némileg gyengíteni fogja az autonómiát, de nem máról holnapra , hanem a későbbi idők rovására. Mert vajon a felekezeti iskola anynyira kivetkőztetik-e sarkából, hogy a felekezet semmi jogot sem gyakorolhat, a mit eddig gyakorolt ? A superintendentia, convent, tractus befolyása ki van-e zárva ? Ha valamely helységben három iskola van, két különböző vallásfelekezetü és egy közös községi, kitől függ ezek felügyelete első sorban? Azoktól, a kiktől eddig függött,': felügyel első sorban a felekezeti iskolára a felekezet, a közösre pedig, mely az állam segítségével alapíttatott, a község, az állam. Itt tehát teljességgel nincs megsértve az autonómia : mert ezen törvény behozatala mellett el levén ismerve minden vallásfelekezet egyenlő joga és paritása, én nem láthatok magam felekezetére nézve legkisebb sérelmet sem. De menjünk tovább ! Meg van-e valahol a vallásos érzület sértve, még ha ezentúl a felállítandó iskolák mind közössek találnának is lenni ? És itt közbevetőleg legyen megjegyezve, hogy a törvényben rendelkezés van ez iránt téve, hogy ha a felekezeti iskolák államiskolákká akarnának átváltozni. Azonban meg fog-e ez jelenben történni? Bátran merem mondani, hogy későbbi időkben, midőn majd a magunk hasznát és érdekeit átértettük, meg fog történni; egyelőre azonban csak kevés esetben. De ha meg is történnék, és igy ha csak az ujon felállítandó iskolák lesznek közösek, fog-e ez által veszteni a nép vallásos érzülete ? Szomorú dolog volna, hogy ha akkor, midőn az állam kezébe veszi az oktatást, azon utón vezesse azt, mely a vallásos érzületnek ártana. Hiszen kétségtelen, hogy az államnak, a maga érdekében, ugy kell rendeznie a nevelést, hogy a nemes érzéseket, a hazaszeretetet növelje, és ezt sikeresebben nem teheti, mint ha a vallásos érzetet és a hithez való ragaszkodást elősegít;. Lehet-e tehát azt mondáin, hogy kiadjuk a vallásos oktatást kezünkből ? Épen nem! Meg fogjuk tartani még szilárdabbul, mint ezelőtt, és ha az átmenetnél vesztenénk is valamit és vesztenénk az iskolára való befolyásból, épen a vallásos érzület tekintetéből nyerni fognak a felekezetek. A miniszter ur ő excellentiája felhozta, hogy a közoktatásnak vezetésében az állam nem megy tul a kellő határon. En is azt mondom: mert a felekezeti iskolák felett az első felügyeletet a felekezet gyakorolja, és ha kiküldetik is a miniszteri kiküldött, nem a mi befolyásunk nélkül gyakorolja a felügyeletet, hanem alkotmányos utón, először községi, azután megyei, és igy tovább a legfelsőbb felügyelet, a mit még az 1790. XXVI. törvényczikk is megadott. Hogy a népnevelés mennyire szükséges, azt nem tagadom, mert hiszen minden ember érzi azt. és én nem hiszem, hogy a kormányt és a képviselőházat ezen törvény létesítésénél nem főkép azon tekintet vezérelte légyen, mint annak tudata, hogy megadtuk ugyan minden vallás és nemzetiség különbsége nélkül azon gyönyörű politikai 68'