Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-126
CX XVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 529 teltétele, egyszersmind feltétele az állam létének s kifejlődésének is. És ez azon ok, mely a minisztériumot arra bírta , hogy midőn újjáalakulásunk elhalaszthatatlan teendői csaknem egész tevékenységét igénybe vették, mégis mihelyt a kormányt átvette, a népoktatás kérdésének tanulmányozását tűzte ki egyszersmind magának feladatul, s kötelességének ismerte még ezen törvényhozás elé ezen tanulmányai eredményét a jelen törvényjavaslatban előterjeszteni, meggyőződve arról, hogy kötelességének, melyet az 1848-ban fölállított elveknek életbe léptetésében és megszilárdításában talált, csak ugy felel meg, ha a népoktatásnak czélszerű elrendezése által azon alapokat szilárditja meg, melyektől minden demokratikus alkotmány állandósága függ, s melyek nélkül azon elvek, melyeket a nemzet 1848-ban elfogadott, .soha a várt gyümölcsöket nem hozhatják. Egészen feleslegesnek tartom tehát, hogy akár a tárgy fontosságáról bővebben szóljak, akár annak sürgősségét bővebben bebizonyitsam. A inéit, főrendek körében oly férfiak ülnek, kik már állásuknál fogva ezen fontos tárgygyal többet és inkább foglalkoztak, mint bárki e hazában, és kik azon hiányokat, melyek népoktatásunk mezején észrevehetők, minden másoknál jobban ismerik. Én egyszerűen azon álláspont magyarázatára akarok szorítkozni, melyet a kormány, midőn a jelen törvényjavaslatot a törvényhozás elé terjesztette, elfoglal. A népoktatás ügye időnkben annyira képezte már a különböző törvényhozások tanácskozásainak tárgyát, hogy? annak több nagy fontosságú kérdéseire nézve már alig léteznek véleménykülönbBégek; három kérdésre nézve azonban jelenleg is a nézetek nagyon eltérnek egymástól, és ha a méltóságos főrendek között a törvényjavaslat iránt véleménykülönbségek léteznek, kétségtelen, liogy vitatkozásunk ezen kérdések körül fognak forogni. E kérdések a következők : először: meddig terjednek a népoktatás meíején az állam jogai és kötelességei? másodszor: ki viselje a népoktatásból támadó terheket ? harmadszor : kire bizandó a népoktatásnak vezetése, igazgatása és felügyelete ? Megengedik a méltóságos főrendek, hogy a lehetőségig- röviden — de nem ígérhetem, hogy épen nagyon rövid leszek — ezen kérdésekre nézve nézeteimet előadjam. (Halljuk!) A mi az állam jogainak s kötelességeinek a népnevelés terén határait illeti, egymással ellentétes két nézettel találkozunk. Az egyik, mely azon elvből indulva ki, hogy a nevelés kizárólag a szülőknek jogai és kötelességei közé tartozik, s a mennyiben ezek ezt nem teljesíthetnék, kizárólag A FŐRENDIHÁZ NAPLÓJA. 186 5 / 8 . az egyházak teendője, az államnak feladatát a népnevelés terén arra szorítja, hogy az egyházakat anyagi segélyezésével támogassa. A másik evvel ellentétben álló nézet, kiindulva azon nagy fontosságból, melj-et a népnevelés az államra nézve bir, a népnevelésnek jogát és kötelességét kizárólag az államnak tulajdonítja, s a szabadságnak csak igen kis mértékét tűri meg. Meggyőződésem szerint e két nézet mindegyike, ily szigorúan felállítva, egyaránt téves. A mi az elsőt illeti, senki a szülőknek jogát és kötelességét a népnevelésre kétségbe nem vonhatja, s azt tartom, senki igazságosan nem vonhatja kétségbe azt sem, hogy a népnek nevelése, s igy oktatása is, minden egj'ház legszebb feladatai közé tartozik. De más részről nem lehet kétségbe vonni azt sem, hogy a szülők közül sokan nincsenek azon helyzetben, hogy e kötelességeiket teljesítsék, hogy a szülök közül egyesek e joggal visszaélhetnek, sőt vissza is élnek, s hogy ennélfogva, mert a szülői jogokkal való visszaélés olyak irányában gyakoroltatik, kik ótalomra szorulnak, az állam ezen kötelességét nem utasithatja el magától. Mondhatja erre valaki, hogy a szülőkről ily kötelességmulasztást feltenni sem lehet. Igaz, hogy az eset ritkán fordul elő. hogy szüléket a közigazgatás utján arra kellene kényszeríteni, hogy gyermekeik anyagi táplálásáról gondoskodjanak, és minden mi véltebb ember tudja, hogy ha a szülőknek azon kötelességét elismerjük, hogy gyermekeiket anyagilag táplálva, testi megromlástól megőrizzék, ugy nem vonhatjuk kétségbe a szülőknek azon kötelességét sem, hogy gyermekeik szellemi kifejlődéséről gondoskodjanak. De a szülői szeretet az utolsó esetben a gyermekek jogainak sokkal kevesebb garantiákat nyújt, mint azoknak anyagi szükségeire nézve. Mert igen nagy különbség létezik az anyagi s szellemi szükségek közt. Az anyagi szükségeknél azon perczben, a melyben azok támadnak, mindenki ösztönszerűen iparkodik, hogy azoknak eleget tegyen; a a szellemi szükségeknél pedig épen az ellenkezó't tapasztaljuk. Minél nagyobb a szellemi szükségaz egyesnél, annál kevésbbé érzi azt, és annál kevésbbé igyekszik az.t pótolni, és meg lehetünk győződve, hogy ép oly néposztályoknál, melyek az oktatás hiánya miatt legtöbb kárt szenvednek, a legkevesebb ösztönt fogjuk találni arra, hogy ezen hiányon segítsenek; és azért világos, hogy oly országok kivételével, melyekben a miveltség már bizonyos fokra emelkedett , a szüléknek gyermekeik oktatására nézve egészen korlátlan szabadságot adni nem lehet. A mi végre az egyházakat illeti, kétségkivüli tényeket kellene ignorálnia , ha valaki azon nagy 67