Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-13

XIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 35 gént Antal, Széchenyi László gfok élökül iratnak be ; Pejachevich László gróf neve mellől a „kapitány" ki­t'órültetik; Rosenfeld Lajos b., Béldy Gergely, Boér György, Donáih Farkas, Földváry Ferencz, Lé­szay Lörincz, Macskássy Péter, Rettegi Mihály, Szere­day Ignácz és Ugron IAzár erd, kir. hivatalosoknak iratnak.) Elnök: Azt hiszem, azon észrevételek után, melyek itt tétettek, méltóztatnak a mélt. főrendek megbizni a jegyzőket, hogy a névsort azok szerint igazitsák meg s azután mutassák be az elnökségnek, hogy az azt ujabb vizsgálat alá vétesse azon javí­tások szerint, melyek itt tétettek. A hiteles névsor a mélt. főrendek irományai közt ki fog nyomatni. Károlyi György gr.: Nagymélt. elnök! mélt. főrendek! Mint az igazoló bizottság elnöke, bátor vagyok ezennel a költségvetésre vonatkozó­lag egy harmadik jelentést beadni. Ifj. Majthényi Lászlő b. jegyző (fölolvassa az igazoló bizottságnak a főrendi házköltségvetésre vo­natkozó jelentését)' Elnök; A fölolvasott jelentés ki fog nyomat­ni és a ház tagjai között kiosztatni. *) Egyéb tárgy nem levén, a mai ülést fölosz­latom. Bátor vagyok azonban fölkérni a mélt. fő­rendeket, hogy mivel holnap a horvátországi kér­dés fog fölvétetni, méltóztassanak egy pár perczig itt időzni, és egy kis eszmecsere végett itt a hol­napi ülésre nézve értekezletet tartani. Az ülés végződik d. u. 12 '/ 2 órakor. ') Lásd az Irományok 19-dik számát. 186G, marczius 21-dikén Sennyey Pál b., utóbb Cziráky János gr. elnöklete alatt. Tárgyai: A képviselőház második válaszfölirata felolvastatik s tárgyalása napja kitüzetik. A ház ülései april 10-dikáig el­napoltatnak. A horvát ügybeli küldöttség: tárgyában a főrendi ház magáévá teszi a képviselőház határozatát , egyszersmind a maga részéről négy tagot választ ezen küldöttségbe. A jövő havi költségvetés beadatik. Az ülés kezdődik d, e. 11 1 / i órakor. ^yzőkönyve fog Elnök: Az utolsó ülés m e ghit ele sittetni. Ifj. Majthényi László b. jegyző (olvassa « marczius 20-dikán tartott illés jegyzőkönyvét.) Elnök: Nincs semmi észrevételük a mélt. fő­rendeknek a jegyzőkönyv ellen ? (Senki sem jelent­kezik.) A jegyzőkönyv tehát elfogadtatik és hitele­síttetik. A képviselőház részéről van egy közlés. Dimitrievics Milos képviselőházi jegyző: Nagyméltóságú elnök! A képviselőház megbízásá­ból van szerencsém a képviselőháznak második vá­laszfeliratát és az erre vonatkozó határozatot tisz­telettel átnyújtani. (Éljenzés.) Elnök: A mai ülés jegyzőkönyvét ifj. Vay Miklós b. fogja vezetni. Ifj. Vay Miklős b. jegyző (olvassa a képvi­selőház marczius 20-án tartott ülése jegyzökönyvének kivonatát.) Károlyi Gyula gr. jegyző folvassa a képvi­selőháznak második válaszfeliratát. Éljenzés.) Elnök: Ezen felirat ki fog nyomatni és n ház tagjai közt kiosztatni.*) Wenckheim Béla b.: Xmlgú elnök, mlgos főrendek ! A legmagasb királyi leiratra a képviselő­ház által megállapított s jelenleg fölolvasott fölira­tot a képviselőház nem egyedül köztudomás végett terjesztette elénk, hanem egyúttal kijelentette hogy örömére szolgálna, ha azt velünk együtt te'rjesz­hetné Ü Fölsége elé. Mind ezen fölirat fontos tartal­ma, mind azon őszinte bizalom, melylyel a t. kép­viselőház ebbeli határozatát velünk közlötte, mind *) Lásd az Irományok "20-dik számát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom