Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-103
CIII. OESZAGOS ÜLÉS. 419 el ily ügyekben az illető közegek. (Maradjon a szerkezet!) Tisza Lajos főispán: Csak röviden bátor kódom néhány megjegyzést tenni Cziráky János gr. ő escja előadására. Nem akarok azon kérdés taglalásába bocsátkozni, helyesebb-e, hogy átalában ezen biróságoknál a pénzügyi igazgató részt vegyen ? mert a pénzügyminiszter úr őexcja kijelentette már, hogy e tekintetben rövid idő alatt törvényjavaslatot fog előterjeszteni; csak is arra akarok szorítkozni, hogy miután ezen törvényszékek három tényezőből, t. i. egy pénzügyi és két igazságügyi közegéből kell hogy álljanak, ki vigye köztök az elnökséget ? Én helyesebbnek tartom, hogy a pénzügyi igazgató vigye: mert az elnöknek a legritkább esetben kell szavazni, és csak akkor, ha egyenlő szavazat esetében döntenie kell; igy rendesen a két igazságügyi közeg fog itélni; holott amúgy a pénzügyi igazgató döntene, mert mindig szavazna. Azon szempontból tehát, hogy a bíróságnak az említett 3 factorból kell állnia, sokkal helyesebbnek tartom azon eljárást, melynek folytán a pénzügyi közegnek legritkábban kell itélni. Cziráky János gr: A mélt. úr előadására csak azon megjegyzésem van, hogy észrevétele állana, ha a bíróság számosabb tagokból állana; de azon eset épen nem ritka, hogy két egyén közt eltérő a nézet, és akkor az elnök, ezen esetben tehát a pénzügyi liözeg dönt. [Maradjon a szerItZÍ >Í t Elfogadjuk!) Elnök: Ha nincs, aki támogatja az indítványt, akkor folytassuk. * Ifj. Ráday Gedeon gr. jegyző (olvassa a 100—104. szakaszokat, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a lOő-diket!) Cziráky János gr: Ezen szakasz intézkedésével, a mint szerkesztve van, nem tudok egészen megbarátkozni. Az természetes, hogy ha mindkét bíróságnak egyforma ítélete volna, akkor ezen első bírósági határozat ellen jogorvoslatnak helye nem lehet; hanem mi történik akkor, midőn ellenkező ítélet hozatik, fehéret mond az^ egyik, feketét a másik? hol van akkora finale? En abban, a mit e szakasz mond, nem tudnék megnyugodni. Hivatkozhatnám e részben azon eljárásra, melyet akkor tapasztaltam, midőn a bécsi legfőbb törvényszék tagja voltam, hol minden jövedéki esetben a kérdés eldöntése végett összeült egy osztály, a mely ezen ügyekben biráskodott. Ezt én méltányosnak és igazságosnak találom. Nem tudom, miért kellene e tekintetben eltérnünk. (Maradjon!) Lónyay Menyhért pénzügyér: Ismét hivatkozom azon szakaszra, melyné!fogvaa törvényhozás feladata az egész eljárásra nézve véglegesen intézkedni. A mostani feladat volt megkönnyiteni és lehetővé tenni ezen eljárást, és bizonyos tekintetben szabályozni is. Méltóztassék tekintetbe venni, hogy ezen jövedéki bíróságok nem olyan esetekről ítélnek, a minők más, magánjogi vagy büntető eljárásnál előfordulnak, mert itt csupán csak pénzbírságoknak a megállapításáról van szó azok ellen, a kik az államot meg akarták károsítani. Eddig erre semmiféle bíróságok sem voltak j most a törvény által rendelt rendes bíróságok fognak ez ily esetek felett itélni. Azt vélem tehát, hogy legczélszertíbb lesz, ha addig, míg a törvényhozás e tekintetben is intézkedik, ezen intézkedést méltóztatnak heh^ben hagyni. (Elfogadjuk!) Karácsonyi László főispán.- Á következő szakasz nyújt orvoslást: mert ő felségénél lehet az elengedést kérelmezni. Cziráky János gr.: De ez a kegyelem útja; finale nincs. Karácsonyi László főispán: De ott van a 45 nap. Cziráky János gr.: Az nem finale ! Elnök: Ha nincs, ki szót kivan emelni, olvassuk tovább. Ifj. Ráday Gedeon gr. jegyző (olvassa a törvényjavaslatot végig.) Elnök: A kik a mélt. főrendek közöl az imént felolvasott törvényjavaslatot nem csak elvben és lényegben, hanem részleteiben is elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A mélt. főrendek a most felolvasott törvényjavaslatot elfogadták, miről a képviselőház Nyáry Gyula jegyző által fog értesíttetni. Napirenden van még egy módositvány a bélyeg- és illetékek tárgyában. Jegyző úr fel fogja olvasni a pénzügyi bizottság erre vonatkozó jelentését. Ifj. Ráday Gedeon gr. jegyző (oh 'ássa a pénzügyi bizottság jelentését a bélyegtörvénybe igtatandő nj szakaszok iránt r ). Elnök: Méltóztassanak a mélt. főrendek nyilatkozni : kívánják-e az imént felolvasott módositványokat a részletes vita alapjául elfogadni ? (Elfogadjuk!) A felolvasott módositványok már mostpontonkint fognak tárgy altatni. Ifj. Ráday Gedeon gr. jegyző (oh ássa a három vj szakaszt egyenkint, melyek is változtatás nélkül elfogadtatnak!) Elnök: Méltóztassanak azok, kik a most felolvasott módositványokat szerkezetökben is elfoa gadják, felállani. (Megtörténik!) A mélt. főrendek képviselőház által átküldött módosítván}'okát elfő. gadták, serről a képviselőházat Nyáry Gyula b. jegyző által értesíteni fogják. Midőn még jelentem, hogy Fogarassy Mihály ') Lásd az Irományok 201-dik sz&inát. 53*