Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-101

404 Cl. OliSZÁGOS ÜLÉS. e-'ik és csak a jövőre szóljon ? Ebben bizonytalan volt a bizottság. Lónyay Menyhért pénzügyér: Kérem a mélt. főrendeket, méltóztassanak e szerkezetet meg­tartani, annyival inkább, mivel azt hiszem, hogy a törvénynek ezen rendelkezése teljesen indokolt. Méltóztatnak talán emlékezni, hogy midőn a földsorozati munkálat behozatott, akkor bizonyos záros határidő volt kitűzve a végből, hogy min­denki, a ki túlterhelve érzi magát, a szükséges reclamatiót beadhassa. Ugyanazon jogot fentartotta I a kincstár is a maga részére. j Ezen záros határidő lejárt, minden kérve- | nyék elintéztettek, és több év során ily recla­matios esetek nem is tárgyaltathattak, kivévén azon esetet, hol a birtokosok bebizonyítani képesek voltak, hogy a területben van különbség. Azt I hiszem, hogy az ily hibák kiigazítása mindig j megengedtetik és ezen tul is meg lesz engedhető: j ha valaki bebizonyítja, hogy például 1000 hold van felvéve és hiányzik belőle 100 hold, akkor a kiigazításnak van helye. De az utolsó években, 1860 tói íogva, gyakorlatba jött az, hogy az adó­ideigleneg behozatala alkalmával kiadott utasítások értelme szerint egyesek reclamálhattak és recla­máltak is, még pedig rendesen sikerrel. Midőn a minisztériumot átvettem, a?on tapasztalatra jöt­tém, hogy ezen reclamatiók folytán, miután leg­inkább a nagyobi) uradalmak birtokosai voltak, kik szakavatott egyéneket voltak képesek felvenni és az adóprovisorium által oly tetemes reclamatió­kat indítottak meg, hogy az adóalap nevezetesen csökken. Mintán tehát azon meggyőződésre jöttem, hogy ha mindazon adóleszállitások, melyek ez utón kéretnek, megadatnának, bizonyos arány­talanság állana elő, azért nem érezhettem ma­gamat hivatva az utólagos reclamatiókat tárgyal­tatni, annyival kevésbbé, miután mig a törvényho­zás ez ügyben részletesen nem intézkedik, kivételes kiigazításokat megengedni felesleges lenne. O excellentiája kérdésére vonatkozólag tudnék egyes uradalmakat felhozni, de neveket nem idézek, me­lyek a felhivott szakaszok folytán négyszázezer fo­rintot visszakövetelhetnének ; és megengedem, hogy méltányos volna visszatéríteni azon össze­geket , ha a reclamatio átalában alkalmazandó lenne s igazoltnak bizonyulna, különösen ha ezen összegek a magyar alkotmányos kincstárba folytak volna be; de hogy a mostani körülmények közt, midőn pénzügyi viszonyaink a legnagyobb taka­rékosságot és óvatosságot követelik, javaslatba hozzam, hogy 5 —6 vagy tiz év előtt befizetett adók visszatérítésével az állam jövedelmei teteme­sen megrövidíttessenek oly esetekben, midőn a reclamatio nem a valóságos jövedelem ellen, de bizo­nyos, az adóprovisorium alkalmával megállapított szakaszokra vonatkozik, arra, megvallom, nem érez­hettem magamat hivatva. Azért egy a múlt évben kiadott átalános rendelettel megszüntettem minden ily alapon tett reclamatiókat, és ezzel következete­sen nem tehettem mást, mint ezen törvényben ugyanazt javaslatba hozni, a mit a képviselőház el is fogadott és a minek elfogadására a mélt. főren­deket annyival is inkább felkérem, minthogy e tör­vényjavaslat 1-ső szakasza a minisztériumnak úgyis kötelességévé teszi, hogy mentül előbb uj adó­rendszert terjeszszen elő; és mert azt hiszem, hogy felesleges lenne a jelen, általunk is hiányosnak tartott munkálat mellett a reclamatiókoak tárt ka­put nyitni; és végtére azért is méltóztassanak esza­kaszt megtartani, mert ha ezen reclamatiók folytán az állam jövedelmeiben nagyobb hiány támadna, ez által csak azon adózók sújtatnának, a kik ezen kivé­teles eszközt magok számára igénybe nem vehetik. Cziráky János gr.: Előrebocsátva, hogy én részemről azon észrevételek után, a melyeket pénzügyminiszter úr tett, bele nyugszom abba, hogy ezen szakaszban ne történjék semmi válto­zás ; mégis őszintén ki kell jelentenem, hogy éri egyátalában nagy igazságot nem látok abban, hogy az, a ki indebite fizetett, ne követelhesse vissza, hogy a ki túlterhelve és más helyett igaz­ságtalanul megróva volt és ezt adatokkal be tudja bizonyitani , hogy az orvoslást ne szerezhessen magának; valamint nem látok igazságot abban, hogy ha valaki az államkincstárt megröviditi, az ellen ne lehetne követelést intézni. Ezen szakasz­ban olyan verbera verberibus compensantur-féle elv van letéve, mely csak is a mostani idők vi­szás állapotával menthető némikép; és azért, mon­dom, belenyugszom kénytelenségből ezen sza­kaszba, habár igazságáról és méltányosságáról meggyőződve nem lehetek, és nem lehetek annyi­val kevésbbé, mert ha igaz is, hogy a nagyobb birtokosokra nézve kedvezményt nyújt, a kiknek könnyebben van módjok és alkalmok reclamatió­kat tenni, mégis azt his em, hogy oly alkotmá­nyos országban élünk, a hol mindenki irányában egyenlőnek kell lenni az igazságnak, mind a gaz­dag, mind a szegény irányában, s azért, hogy a gazdag könnyebben jut a reclamatiónál czélhoz, az nem elegendő ok arra, hogy a reclamatiók meg­tagadtassanak. Lónyay Menyhért pénzügyér: Méltóztas­sanak megengedni, hogy ő excja észrevételére két rövid felvilágosítást adhassak. Én is helyeslem azon elvet, hogy ha valaki indebite fizetett, nz államnak is kötelessége azt visszafizetni; hanem e tekintetben meg kell jegyez­nem, hogy jogilag felvéve, a fizetés sehol sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom