Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-75

308 LXXV. OKSZÁGOS ÜLÉS. Kötelességem jelenteni, hogy Magyarország herczegprimása Simor János ő eminentiája, Biró László szatmári püspök, és ifj. Teleki Homokos gr. eltávozhatásra kértek és nyertek engedélyt. A napirenden levő tárgyak elseje a jövő év első harmadára megszavazandó adó. Kérem az erre vonatkozó törvényjavaslatot felolvasni. Majthényi László b. jegyző (fölolvasta a törvényi avashtot 1 ). Id. Vay Miklós b. : Azt gondolom, méltó­ságos főrendek, hogy ezen törvényjavaslat maga magát indokolja : mert igen természetes, hogy a mostani körülmények között a legjobb akarat s minden igyekezet mellett is lehetetlen volt a kor­mánynak az évi költségvetést idejekorán az ország­gyűlés elé terjeszteni; minélfogva e törvényjavas­latot nézetem szerint egyhangúlag elfogadhatnék. (Helyeslés.) Elnök: Ha a mélt, főrendek ehhez beleegye­zésükkel hozzájárulnak, felkérem azokat, kik a jelen törvényjavaslatot átalánosságban elfogadják, méltóztassanak felkelni. (Megtörténik) A mélt. főren­dek átalánosságban elfogadták a törvényjavaslatot, Következik részletes tárgyalása. Majthényi László b. jegyző (fölolvassa a törvényjavaslat egyes szakaszait, melyek vitatkozás nélkül elfogadtatnak.) Elnök : A törvényjavaslat felett" a házsza­bályok szerint név szerinti szavazásnak keltvén történni, ha a mélt. főrendek belenyugszanak, a jegyző úr csak azok neveit fogja felhivni, kik jelen vannak, s azok, kik e törvényjavaslathoz mind béltartalmára, mind belszerkezetére nézve hozzá­járulnak, méltóztassanak igennel, ellenkező esetben pedig nemmel szavazni. Rajner Pál jegyző (olvassa a főrendek név­sorát, mely alkalommal valamennyi tag igennel szavaz) Elnök : A mélt. főrendek jelen levő 63 tag­jának egyhangú szavazatával, az országgyűlés képviselőházának azon törvényjavaslata, mely az 1868-dik év első harmadában viselendő terhekről szól, annak mind béltartalmára, mind szerkezetére nézve elfogadtatott. Erről a képviselőház szokott módon tudósíttatni fog. Következik a szőnyegen levő tárgyak máso­dika, t. i. az izraeliták egyenjogositásáról szóló törvényjavaslat. Majthényi László b. jegyző (olvassa a tör­vényjavaslatot 2 J. Tisza Lajos főispán: Nagyméltóságú elnök ! mélt. főrendek! Azt hiszem, a nagymélt. főrendi ház a jelen törvényjavaslatot csak is üdvözölheti. A magyar főrendi ház azzal tüntette ki magát szá­1 ) Lásd az Irományok 100-dik számát. '-) Li'sd az Irományok 101-dik számát. zadok során, hogy soha inegcsökönyösödött esz­mék képviselője nem volt, s mindig tudott a kor szellemével haladni : bebizonyította ezt akkor is, midőn az 1848-diki törvényeket, azon 1848-diki törvényeket elfogadta, amelyekben foglalt Ígéretet a jelen törvényjavaslat most beváltja. Nekem, megvallom, mint magyar embernek eddig is fájt, hogy adott szavunkat előbb nem válthattuk be; azonban ez nem a mi hibánk. Üdvözlöm e törvény­javaslatot azért is, mert általa több ezerén vétetnek ismét fel a nemzet fiai közé, több ezerén, kik va­gyonnal, kik tehetséggel, kik tevékenységgel ren­delkeznek. Meg vagyok gj^őződve, ők is be fogják látni, hogy jogokkal kötelezettségek is járnak, s ha eddig Magyarország részéről jogokban nem részesittetvén, minden kötelezettség alól fölmen­tetteknek tartották magokat: most, midőn e jogok élvezetébe ezen törvény által be fognak lépni. tud i fogják, mi egy magyar honpolgár kötelessé­ge. Én a törvényjavaslatot elfogadom. (Fölkiáltá­sok : Elfogadjuk!) Cziráky János gr.: Nagymélt. elnök! mélt. főrendek! Az előttünk fekvő tárgy azok közé soro­landó , melyek mellett sok érv felhozható, a melyek mellett a sok érv felhozatala egyedül csak az ügyet magát is nem ugy jellegezi. min: annak jellemzése megkívánja. E részben történt felszólalását Biharmegye t. főispánjának egész ki­terjedésben helyeslem és magamévá teszem; egye­dül csak jellegezni kivánom azon szempontot, mely engem arra vezérel, hogy én eg-ész készséggel, teljes, soha nem változott e részbeli meggy őződé­semet^követve, motiváljam szavazatomat. En ezen kérdést más mint keresztyéni és val­lási szempontból meggyőződésem szerint nem is taglalhatom. Vallásomnak, melyet hiven követek. egyik alapelve az : „szeresd felebarátodat, mint önnön magadat;" minek természetes következmé­nye, hogy, a mit nem akarsz, hogy mások neked tegyenek, te se tégy másnak. Ez azon fő sarkpont, a melynek alapul kell léteznie, ezen korkérdés és minden hasonló kérdés megbirálásánál. Ha netalán ezen kérdés az országnak bármely osztályánál még le nem küzdött százados előítéletek következ­tében nem volna népszerű, az meg nem szűnt azért igazságos lenni, és meg nem szűnt soha igazságta­lanság lenni, hogy századokon át meg volt tagadva, bizonyos hitfelekezetek részére ezen jogoknak csak hitvallásuk követése miatt teljesedése. (Helyeslés.) Igen jól monda Biharmegye t. főispánja, hogy a mélt. főrendek ezen kérdésnek megítélésében mindig a lehető legnagyobb igazság és méltányos­ság által vezéreltettek. Emlékeztethetném a mélt. főrendeket és azon igen tisztelt tagokat, kik már az akkori országgyűlésen részt vettek, hogy már az 1840-iki országgyűlésen a mélt. főrendek részé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom