Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-74
LXXI v- ORSZÁGOS ÜLÉS. 305 függetlenségének megalapítására, különösen belviszonyaira nézve, mindig törekedett volt. Hozattak e részben fölötte sok törvények, és hozattak igen lényegesek, olyanok, melyeket mi most sarkalatosaknak tekintünk, és a melyeket a múltkor Fehérmegye érdemes főispánja fölötte ékesen fölidézett. Ha átpillantunk azon törvényeken, melyek a mióta ezen szövetség létezik , jelesül a kereskedelem szempontjából hozattak és hazánk törvénykönyveiben jelentkeznek, bizonyiíják és tanúsítják azok ott, hogy talán egy tér sem volt, a melyen látszólag annyira igyekeztek föntartani külön határozatok hozatalával a nemzet önállását és függetlenségét. De ha e törvényeket szorosabban vizsgáljuk, ugy találjuk mégis, hogy a kivitelben és végrehajtásban a függetlenséget ezek egyedül vagy illusoriussá tették , vagy oly csekély alárendelt tárgyakra szorították, a melyekről rendelkezni a nemzetnek szabadságában állott. Mert vagy lényegesek nem voltak, vagy kivitelökben követte őket mindig meghiúsulás a más oldalról történt egyakaratu intézkedések következtében, mely egyakaratu intézkedések a törvényen tultették magokat. Fölállittattak száraz vámok, és eltöröltettek, történtek rendelkezések a törvények hosszú során át, hogy Buecari városán szabad legven marhát behajtani, rendelkeztek a szicziliai só behozataláról ; de a legnagyobb érdekeket, az ország önállását és függetlenségét a legtöbb tekintetben elfelejtetten vagy szem elől tévesztetten veszélyeztetve látjuk: ugy, hogy mi tagadás benne, Magyarország a legújabb időkig gyarmatilag volt kezelve, és érdekei tökéletesen alárendeltettek. Ha tehát, inéit, főrendek, kezünkbe veszszük ezen törvényjavaslatot, mely most hozzájárulásunk következtében felséges urunk királyunk által szentesittetni fog, meg kell győződnünk arról, hogy itt Magyarország valódi tényleges önállóságának legfényesebb, legkitűnőbb diadalát üli; és e részben azt tartom: alig hozatott legújabb időben törvény, a mely oly nagy tekintetet érdemelne és oly nagy hatást gyakorolna, és a mely legkésőbbi időkben is — ugy hiszem — megtermi gyümölcseit. De nem tekintve közjogi tekintetben szerzett vivmánvainkat, van egy másik vívmány is : ezen vívmány pedig az, hogy el lőn ismerve, miszerint csak az által fejlődhetik ki hazánk anyagi tekintetben, ha a többi, velünk egy birodalomban élő nemzetiségekkel viszonyaink szilárditása végett szorosabb szövetkezésre lépünk, ha magunk között, nem ugy, mint a megelőzött évtizedben, emlékezni fogunk, az elkülönözés vámvonalak általi, mondhatni cbinai falak általi elkülönözésében keresünk eredményt, hanem az által, hogy egy czélra törekedve, ugyanazon czél kivitelére egyesülvén, azokban mindkét fél boldogítása czéloztaFÖRENDI H. NAPLÓ. 186 5 /,. tik és egyúttal mindkét nemzet méltányos kivánataival találkozunk. És ennek következése a harmadik vívmány, melyet ezen törvényjavaslatban látunk, a részünkről más testvérnemzetek irányában nyilvánuló méltányosság legnagyobb, legkitűnőbb jele. Mert alig fogjavalaki tagadhatni, és talán ő nagyméltósága a kereskedelmi miniszter rír is el fogja ismerni, hogy a még jelenben is fenálíó vámtételekben találtatnak többek, a melyek hazánk részéről, a kik állásunknál és geographikus helyzetünknél fogva minden tekintetben a szabad kereskedés elveihez szítunk és azokat vagyunk kötelesek állásunknál fogva önfenmaradásnnk érdekében védelmezni, mégis mi azon méltányos áldozatokat meghozzuk, melyeket én részemről nagyon helyeslek, és melyeket a többi tartományok és velünk szövetségben élő nemzetek együttléte megkíván. Midőn mi ezen áldozatokat hozzuk : azt hiszem, az csak megszilárdítására fog szolgálni azon köteléknek, mely egyátalában szükséges arra, hogy nem csak közjogi, de nemzetközi viszonyainknak békés fejlődése egymás közti egyetértés és egymás iránti méltányosság alapján történhessék és eszközöltessék. Ezek igen igénytelen nézeteim, melyekkel azon vívmányokat kívántam kitüntetni, a melyekből kiindulva méltóságtoknak azok alapján, a miket a t. előttem szólók sokkal ékesebben és alaposabban felhoztak, ezen vámszövetségnek, mint Magyarországnak kereskedelmi tekintetből egyik nagy chartájának elfogadását ajánlani bátorkodom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Ha nincs a mélt. főrendek között senki, a ki szólani kívánna, akkor az átalános vita be van fejezve; és ekkor fölkérem azokat, kik az előttünk fekvő törvényjavaslatot elvben és lényegbén elfogadják, méltóztassanak felállam. (Megtörténik.) A mélt. főrendek átalánosságban az imént felolvasott, hozzánk átküldött törvényjavaslatot elvben és lényegben elfogadják. Méltóztassék azt most pontonkint felolvasni. Rajner Pál jegyző (olvassa a törvényjavaslatot czikkenkint, s az egyes czikkek mind vitatkozás nélkül elfogadtatnak.) Elnök: A pontonkinti felolvasás folytán változatlanul elfogadtatván a törvényjavaslat, törvényjavaslatról levén szó, név szerinti szavazás lesz szükséges : azért kérem, méltóztassék a mélt. főrendeket egyenkint felszólítani; és azok, kik a törvényjavaslatot mind béltartalmára, mind szerkezetére nézve magokévá teszik, igennel, az ellenzők pedig nemmel fognak szavazni. Nyáry Gyula b. jegyző (olvass i a főrendek névsorát, mely alkalommal valamennyi jelen levő tag igennel szavaz.) Elnök: A mélt. főrendek jelenlevő 67 tagja 39