Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-40

XL. ORSZÁGOS ÜLÉS. 203 tás legyen, vagy talán részünkön is álljon ez \ elsőségi szerep dicsősége! Nem említem a dynastiához s monarchiái el­vekhez való ragaszkodást, a hazaszeretet és alkot­mányos értelem elevenségét; hiszen ezekben ed­dig is első helyen ragyogott nemzetünk, s a szép diadal, melyet vérünkkel óvott jogaink részére döntöttek el a közel napok, élénk tanúbizonysága ezen érzelmünk erejének és hatalmának. Hamég, megszilárdulandó viszonyaink között, egy sajátságainkat tekintetbe vevő alkalmas hon­védrendszer lép közöttünk életbe; ha majd had­seregeink szivében nem egyedül a vak engedelmes­ség s gondolkozni sem engedő parancsszó hatása ébreszti a kötelesség teljesítését, hanem az a nemzeti önérzet, mely egyszerű fiainkkal mind a közel, mind a rég múlt időkben csodákat vitetett véghez; ha kinek-kinek teljesen át lesz hatva egész valója azon meggyőződéstől, hogy midőn sikra száll, saját, legszentebb érdekeiért kell vívni: akkor bizonyára czáfolhatlan s fényes példáit és bizonyságait fogjuk szolgáltatni annak, hogy mostani kibékülésünk alapján erős támaszai lehe­tünk hazánk önállóságának s ezzel kapcsolatban a birodalom fenállásának. (Helyeslés.) Miután tehát én e munkálatot, rendkívüli vi­szonyaink közt. részben úgyis tekintem, mint egy a korona s nemzet között a kölcsönös ígéret s adott szó szentségén alapuló olyatén előleges er­kölcsi szerződésnek viszhangját, melynek egyik fele javunkra már teljesedésbe ment; miután to­vábbá szilárd meggyőződésem, hogy az ebben kifejtett elvek által a nemzet függetlensége s ön­állása nem csak veszélyeztetve nincs, sőt épen e törvénynek majdani életbe léptetése fogja azt esz­közölni, hogy Magyarország az 1848-ki törvények alapján elfoglalhassa végvalahára az őt Isten világ előtt megillető helyét az európai nemzetek concertjében; miután én e munkálat visszauta­sításából eredhető ezernyi bonyodalmakra s ve­szélyekre nézve a felelősséget épen oly kevéssé akarom elvállalni, mint hatalmunkban nem álló véletlenektől s kétséges eventualitásoktól föltételez­ni hazámnak, míg rendezve nem lesz, ezekkel rög­tönözve nem daczolható kétes jövőjét: az előttünk fekvő törvényjavaslathoz egész készséggel járulok, csak az levén még e tárgyra vonatkozó buzgó óhajtásom, hogy valamint e tervezet irányában eddigelé tanusitott kedvező véleményét a nem­zetnek ellentétü kísérletek megingadoztatni nem tudták, úgy most, miután hazánk képviselői rá üték arra a helyeslés bélyegét, legyen mindenki még inkább meggyőződve a felől, hogy mind ezen intézkedéseknek egyedüli czélja az 1848-ki, eddig­elé csak holt betűknek tekinthetett, s majd két évtizeden keresztül tetszhalottként hevert vívmá­nyainknak életbe léptetése, állandósítása s későbbi veszélyektől gondos megóvása. A javaslat ugyanis a politikai helyezet követeléseit egyiránt méltá­nyolja, és midőn a birodalom elutasithatlan szük­ségének megfelel, egyszersmind saját jogainknak és igy az 1848-ki törvényeknek is biztosítására új védbástyákat emel az által, hogy fölajánlásunk létesítését a teljes alkotmányosság győzelmétől föltételezi. De ha mindezek igy vannak, nem tisztünk-e mindnyájunknak e hazában az ez irányú működés? az alig még megalakult, különben is ezer akadá­lyokkal küzdő, felelősségének csak is ekként meg­felelhető független magyar nemzeti kormánynak támogatása ? (Elénk helyeslés.) A ki ezt nem érzi, a ki legalább addig, inig viszonyaink teljesen meg nem lesznek szilárdulva, más ösvényt követend, az theoriában a legjobb ha­zafi lehet, de a kínálkozó gyakorlati téren nem örökitendi meg nevét ; hazám ellenségének te­kintenék pedig mindenkit, ki Európa jelen bonyo­lódott állapotában , e minden oldalról mutatkozó, majdnem népvándorlási alakot öltött nagyszerű fajbeli mozgalmak közepett, magyar létére, arra törekednék, hogy rendezetlen, zavaros állapotban találjanak bennünket — a mi pedig épen nem lehetetlen — a váratlanul s rögtön bekövetkezhető világesemények! Aki, mondom, e czélból még csak azt sem várná be, hogy az annyi erőmegfe­szités után valahára visszanyert felelős miniszté­rium, önkormányzatunk e remény-nyújtó jelképe, jobban consolidálhassa magát s mélyebb gyökere­ket verhessen édes hazánk melegedni kezdő tala­jában, hanem most már tépné, rágná annak alig még megeredhetett életadó szálait : az vagy nem tudná, mit cselekszik, vagy ha kiszámítva tenné ezt, nem tekintethetik egyébnek, mint a reactio s zavarban halászni akaró idegen, nemzetellenes tö­rekvések kárhozatos bérenczének. Szerencse, hogy ily áruló közöttünk találkozni bizonyára nem fog! És avagy ki szólhatott s szólhat ma is még jogosultabban mind ezekhez, mint épen azok, kik 1848-ért többet vagy kevesebbet tűrtek és szenvedtek ? mert nem ezeknek lehet-e leginkább szivökön oda törekedni, hogy megannyi áldozattal szerzett vívmányaik sértetlenül menjenek által a maradékra? Azért, valamint nem szűntünk meg végfogytig harczolni azok visszanyerése mel­lett, úgy föltámadásuk ünnepén szintúgy nekünk kettős kötelességünk figyelmeztetni a nemzetet, hogy ne koczkáztassa másod izben már egyszer eljátszott nyereményeit! Igaz, mi nem akartunk a bécsi reichsrathba rnenni, ámde Szeged se legyen többé proble­maticus asylumunk: a mi egyedüli biztos men­helyünk ős Budánk vára sPest, ez óriási léptekkel 26*

Next

/
Oldalképek
Tartalom