Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-17

XVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 121 JLV1JL OÜNZAIJOIS UJJJÍI^ 1866. april 19-dikén Sennyev Pál báró elnöklete alatt. Tárgyai : A feliratnak a főrendek által történt elfogadása a képviselőházzal közöltetni rendeltetik. Határozatba megy, hogy a főrendi ház naplója negyedrétben nyomassék. Azon indítvány foganatosítása , hogy az eddigi ülési terein Pestmegye közönségé­nek adassék vissza, az elnökre és háznagyra bizatik. Az ülés kezdődik d. u. 12 l / 4 órakor, Elnök: A folyó évi april 16, 17. és 18-dik napjain tartott ülések jegyzőkönyvei fognak hite­esités vég-ett fölolvastatni. Szlávy József főispán jegyző (olvassa az april 16, 17. és 18-dik napjain tartott ülések jegyzö­könyveit.) Károlyi György gr.: Talán jó volna a „követelés" szó helyett más kifejezést használni: mert a „követelés" szó azt jelenthetné, mintha a név szerinti szavazás csak vita következtében fo­gadtatott volna el, holott elnök ő excája által lett az ily módon való szavazás a ház közkívánatának megfelelőleg elrendelve minden követelés nélkül. " Szlávy József jegyző: Tehát e hely így lesz: vNév szerinti szavazás kívántatván." (He­lyeslés.) Elnök: Nincs más észrevételök a mltsgos főrendeknek ? (Senki sem jelentkezik.) Ennélfogva a fölolvasott jegyzőkönyvek elfogadtatnak azon módosítással, melyet Károlyi György gr. ő excel­lentiája indítványozott. Zichy Ottó gr.: Nem a végzéshez szólok; csak azon boldogitó reményben, hogy a municipi­umok nem sokára helyre lesznek állítva, vagyok bátor indítványozni, hogy e termet az illetékes házigazdának, Pestmegye nagyérdemű közönségé­nek engedjük át, és ennélfogva méltóztassanak a mélt. főrendek más helyiségről gondoskodni. Szögyény László főispán: Bocsánatot ké­rek, hogy egy alázatos kérést vagyok bátor a mélt. főrendekhez intézni.melyetmár a naplóbiráló bizott­ságban is tettem, de sikertelenül. A mélt. főren­dek naplója ivnagyságban van nyomtatva, mig a képviselőházé negyedrét nagyság, mely utóbbi alak a gyakorlati használatra kétségtelenül sokkal czélszerübb. A képviselőház jegyzőkönyvei és irományai eleinte szintén csak ivnagyságban voltak nyomtatva, de rövid idő múlva újra át lettek nyomtatva. A költség nem sokra menne. Eddigi FŐKENDJ NAPLÓ. 185 ä / 0 . 1. tanácskozásaink még nem tesznek sokat ki, s alig hiszem, hogy az átnyomatásra fordított költse g­cgy pár száz forintnál több lenne. Ezen költség valóban igen csekélv, szemben a>;on előnynvel, melyet a negyedrétnyi nagyság a használatnál nyújt. Igen furcsa is volna, ha ugyanazon egy or­szággyűlésnek naplója különböző nagyságban ál­líttatnék ki , t. i. a képviselőház naplój a n egy e dr étben. a főrendi házé pedig ivnagyságban. Eddigi tanács­kozásaink — mint mondom — nem nagy tért foglalnak el: azért vagyok bátor e tekintetben most fölszólalni, mivel az utolsó háromnapi ülé­sek naplója már több papirt és nyomtatási mun­kát venne igénybe. Ha tehát a mélt. főrendek ezen indítványomat elfogadnák, az eddigi naplót is most lehetne átnyomatni és azután negyedrét alakban tovább folvtatni. (Fölkiáltások: Elfogad­juk !) Wenckheim Béla b.: Nem tudom, több ív nyomatott-e már? Elnök: Mielőtt a nyomtatásra nézve a szer­ződés megköttetett, e tárgy a naplóbiráló bizott­ságban fölhozatott, és azon határozat keletkezett. hogy a régi forma tartassák meg. Erre alapult a szerződés, melyj már megköttetett és a házszabá­lyok szerint általam alá is íratott. Egyébiránt fi­gyelmeztetem a mélt. főrendeket, hogy ezen in­kább házi kérdést bajos in pleno tárgyalni. Szögyény László főispán: "Bátor voltam többször fölhozni,hogy ezennyomtatvány ok mégis a mélt.főrendek használatára vannak.Excellentiádnak ezen határozatáról nem tudtam, és bátor voltam az ügyet az igazoló bizottságban is előadni; de mivel ott nem voltam oly szerencsés persvadeálhatni,bá­torkodtam ezt a m. főrendek előtt most fölhozni. (Elfogadjuk!) Pálffy József gr.: Hiszen a változtatás cse­kély költségbe, talán 50 vagy 60 forintba fog ke­rülni. Ezt a mélt. főrendek is megadhatják, ha a napló kényelmesebb használatára szolgál. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom