Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-16

XVI. ORSZÁGOS ULES.- 109 indítványának elfogadására késztet, az, hogy azon végzés, mely hozzá van csatolva, világosan kimondja, hogy mi inkább szerettük volna (és ezt, őszintén megvallva, magam is inkább szerettem volna), ha a t. képviselőház a föliratában tartalmazottakatóvás gyanánt jelentette volna ki. Ez pedig, ugy hiszem, megnyugtathatja mindazon urakat, kik e föliratot lényegileg ugyan nem ellenzik, hanem mellékes okokból nem pártolják. Azért engedjék meg méltóságos főrendek, hogy felhívjam méltóságtokat, járuljanak mindnyájan b. Wenckheim Béla barátom indítványához (Derültség) 1 mert ezen indítvány által mindazon aggályok, melyek a méltóságos urakban keletkezhetnek, el vannak -oszlatva. Kérem tehát azon urakat, kik annyira hivatkoznak az opportunitásra, méltóztassanak a felsőház politikájának opportunitását is számba venni. Az 1848-iki törvények eredetéről is tétettek észrevételek, melyeket minden ellenészrevétel nélkül el nem hallgathatok. Az 1848-diki törvények által a nép fölszabadult, a municipiumok aristokratikus színezete megszűnt. Az aristokratia, mint tudjuk, az egész országban magyar, míg a nép .sokhelyt más nemzetiségű. Azon perczben tehát, midőn az aristokratikus municipiumok megszűntek, midőn a nép fölszabadult, a népképviselet elve elfogadtatott és a nép a municipiumokban közreműködött: az ország addiglan tökéletes magyar jellemét bizonyos fokig elvesztette. És, m. főrendek, méltóztassanak figyelembe venni, hogy különösen csak azért hozatott be hazánkba a miniszteri rendszer, a magyar minisztérium eredete abban rejlett, hogy miután a magyar nemzetiséget nem találták már eléggé megóva a municipiumokban, meg akarták óvni, biztosítani akarták a centrális minisztériumban. Más részről megengedem, sőt magam is hiszem, hogy a nemzet erős centrális kormányt akart teremteni az által, hogy központosította a parlamentet Buda-Pesten, mert Tia veszszük azon jogok összegét, melyeket az 1848-iki törvények a királynak, a nádornak és a miniszterelnöknek adnak, önkénytelen meg kell vallanunk, hogy ezen jogok összege majdnem absolut. Mindebből kiviláglik, hogy a miniszteri rendszernek fő czélja nem az volt, melyet említeni méltóztattak, hogy hazánkban is a modern parlamentarismus honosíttassák meg, hanem az, hogy a magyar nemzetiségnek azon támasz helyett, melyet a nép fölszabadítása által a municipiumokban elvesztett, egy másik teremtessék. (Helyeslés.) Méltóztassanak megengedni, hogy végül még egy megjegyzést tegyek. Az 1861-iki országgyűléstől sokat vártak a nemzetek, sokat a magyar nép, az egész birodalom; az 1861-iki országgyűlés pedig mást nem tett, mint kizárólag a határozat és fölirat fölött vitatkozott; az idő haladt, és mindazon remények, melyek azon országgyűléshez voltak kötve, sikertelenül meghiúsultak. Most némikép hasonló helyzetben vagyunk. A jogfolytonosság és ellentéte, az opportunitás fölött foly majdnem kizárólag a vita. (Ellenmondás.) Méltóztassanak megengedni, csakugyan igy van, habár nem is az országgyűlés az oka. Egészen a jogfolytonosság után, valamint egészen az opportunitás után sohasem indulnék. Mindaz, mi alkotmányos utón történik, némikép a jogfolytonosság, némikép az opportunitás által indittatik. Azért én föl nem foghatom, hogy lehessen azt, ha valaki akár a merev jogfolytonossághoz, akár a merev opportunitáshoz ragaszkodik, politikai bűnnek venni : mert a jofolytonosság- és opportunitásból keletkezett az egész alkotmányos állapot. Méltóztassanak megengedni, tizenhét évig mindent megtettek, hogy az egyezkedés fonalait összebonyolítsák; mindaz, a mi történt, arra látszott czélozni, hogy a kiegyenlítés fonalait elveszítsék. (Helyeslés.) Nézetemet az 1848-iki törvényekről illetőleg, azt mondom, hogy sohasem volt Magyarországban forradalom, vagy akár háború, mely nem végeztetett volna be békekötés által. Békekötés végezte be több századdal ezelőtt a Rákóczy-, Bocskay-, Bethleirféle mozgalmakat. Sohasem volt szó arról, vajon restitutio in integrum történjék-e, vagy nem in integrum ; hanem a két belligerans elég bölcs volt az illető perczben egymással békét kötni: és kár, hogy ez 18 esztendővel ezelőtt nem történt. Őszintén kimondom, én 1848. és 1849-ben meg voltam győződve , hogy az 1848/49-iki háborúnak vége békekötés lesz, hogy, valamint a szatmári, linczi és bécsi békekötetéseknél, mindkét fél egymás irányában a legnagyobb loyalitással lesz. Két dolog volt 1848/49-ben, mi ezen békekötést hátráltatta : egyfelől a magyar nemzet egy határozata, mely eltér a hagyományos politikától, mely határozat tarthatlanságát a magyar nemzet át is látta, mely legnagyobb szerencsétlenséggé és bűnné is vált, melyet a magyar nemzet meg is bánt azon jjerczben, midőn rá tukmáltatott; másfelől az idegen muszka nemzet behozatala a végből, hogy itt rendet csináljon — a mit háromszáz év óta egy császár sem tett. Nagy hazánkfia Széchenyi István azt monda: Magyarország és Ausztria közt a viszony olyan, mint egy vegyes házasság, mely ha idegen bele nem keveri magát, családi dolog marad, hanem mihelyt idegen keveri magát bele, megszűnik családi lenni. (Derültség.) Mivel tehát átlátom, hogy békét kell kötnünk Ausztriával — mely békét inkább 18 év előtt óhajtottam volna ugyan kötni, mint most, mert mind Ausztriától, mind magunktól sok keserűséget és szomorúságot eltávolítottunk volna — ezen békét pedig Wenckheim Béla b. indítványa