Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-15
8^ XV. ORSZÁGOS ULES. kik a múlt században II. Frigyes ellenében — ki Bismarckféle tanácsosra nem szorult — (Derültség) megmentették a trónt, a hazát, és szabad legyen mondanom, a közös birodalmat is. Meg fogja a világ látni, hogy él még magyar e hazában. (Tetszés.) Előadott nézeteim következtében, kötelességemnek tartom Békésmegye érdemes főispánjának, t. barátomnak indítványát pártolni. (Elénk helyeslés.) Orczy Andor b.: Mély tisztelettel hajlom meg 0 Fölsége kegyes leiratának bevezetésében nyilvánított atyáskodó indulata előtt. 0 Fölsége ismételve az országgyűlési egyezményeknek kiindulási pontjául a pragmatica sanctiot jelöli ki, s igy azon reményünket éleszti föl, melyet alkotmányos létünk helyreállítása s jövendőjének biztosítása iránt táplálunk. Mert érzi azt velünk 0 Fölsége. hogy e nemzet csak alkotmányos jogainak csorbitlan gyakorlatában találhatja föl azon tehetséget, mely őt fejedelmével egyesülve minden viszontagságok leküzdésére képessé tehetné; hogy csak igy nyerheti vissza a nemzet azon erőt, mely hagyományos érdekeinek biztosítása és ezeknek a birodalom érdekeivel való öszhangba hozatala után e nemzetet a trón és monarchia legmegbízhatóbb támaszává avathatja föl. Ezen alkotmány alapján és sérthetetlen' fentartása föltétele alatt, nem pedig egyedül az érdek és védelmi közösség eszméjénél fogva egyesült Sz. István koronája egy fejedelem alatt az ausztriai ház örökös tartományaival és országaival. Ezen alapszerződés kölcsönösen biztosítja a fejedelem és nemzet jogait; egyik a másik nélkül nem létezhetik : mert egymás jogainak kiegészítő részét képezi. Az ilyen szerződéseknek természete hozza magával, hogy míg az egyik fél a fenállhatás s benső szükséglet parancsoló ösztönével ragaszkodik ezen jogokhoz, azokat egyoldalulag a másik fél sem utasíthatja el. Mert ha ezt teszi, ugy a másik félnél minden hitet az eddig szentnek tartott kapocs fölbonthatlanságában megingat, s a kölcsönös bizalom helyett, mely erőt ad, a kétségnek csüggedését, az erkölcsi ragaszkodás helyett a tétlenség semlegességét idézi föl. És csak a fejedelem és nemzet kölcsönös egyetértéséből és akaratából eredő törvényekben találhatjuk minden további alkotmányos életünk forrását. Nem a kényszerítés, de a kölcsönös bizalom utján kívánhatja 0 Felsége függő közjogi viszonyaink elintézését: és azért tartozó hódolottal, de a hűségnek őszinteségével kell a legf. leirat iránti érzelmeinket tolmácsolni. Ha kételkedhettem volna azon, hogy alkotmányunk visszaállítására nézve a jogfolytonosságnak elvileg való elismerése, annak gyakorlati fölfüggesztésével, nem csak tartósan, de egyátalában össze nem egyeztethető, sőt megtagadásával azonos, ugy erről azon mély megütődés győzött volna meg, melyet éreznem kellett, midőn a legf. leirat alkotmányos kormányzatunknak életbeléptetése iránti legforróbb óhajtásinkat elutasította. Minél emelkedettebb volt örömünk a fölött, hogy 0 Fölsége ugyanazon jogalapra lépett, melyen egyedül lehet a nemzet jogos kívánalmait kielégíteni, annál aggasztóbb azon tartózkodás, mely elfoglalja keblünket, hogy ebbeli reményeink még most sem teljesültek. Mert a legf. leiratban nem csak az 1848-iki törvények azon czikkeinek, melyeket O Fölsége mind fejedelmi jogaival, mind a birodalom érdekeivel öszhangzásba hozni kíván, gondos átvizsgálása követeltetik, hanem az átvizsgálás követelése az 1848-iki törvényekre átalában, mint rögtönözve készültekre kiterjesztetik, a nélkül, hogy az iránt biztositva lehetnénk, hogy ezek átvizsgálásáig többi törvényeink épségben fognak tartatni. Ha ugyanis szentesitett törvényeink a végrehajtás utján fölfüggesztethetnek: akkor alkotmányunk alapelvei ezentúl a kívánalmak és az alkalomszerűség tévedéseinek áldozataivá lennének ; akkor a pracmatica sanctio egyik alapja, az 1715. III. t. ez., mely szerint a fejedelem csak az országnak eddig hozott és jövendőben hozandó törvényei szerint akar kormányozni s mely a trónöröklési szerződés egyik föltétele volt, ezentúl az önkénytől vagy kormány szeszélyétől függene. Sajnos, de kétségbe vonhatlan, hogy ezen elv szerint az 1790 : X-dikt. czikk is, mely hazánk önálló s független kormányának megállapítását félre nem érthetőleg fogalmazta, s mely eddig se a fejedelmi jogoknak, se a birodalmi kapcsolatnak veszélyeztetésével nem vádoltatott, mégis tettleg föl van függesztve. (ügy van!) Fokozza aggodalmamat az is, hogy a jogfolytonosság elvének ezen magyarázata minden további megállapodás sorsát ingataggá teheti. Az ország némely törvényeinek átvizsgálása azoknak foganatosítása előtt követeltetik, azon biztosítás nélkül, vajon a fejedelem s nemzet közti megállapodás után, az országnak önálló, alkotmányos kormányzata, a felelős magyar minisztérium s a törvényes helyhatóságok visszaállittatnak-e ? s ekkép azon aggodalom is ébred, mintha se a revisio előtt, se utána az önálló magyar minisztérium s vele alkotmányos függetlenségünk helyreállítását nem szándékolnák. (Igaz!) Most inkább mint valaha a fejedelem és nemzet közti oszthatlan, semmi ingatagság által alapjában meg nem renditett bizalomra van szükségünk: mert nem csak saját alkotmányos létünk forog szóban, hanem alkotmányunk helyreállítása egyszersmind leghathatósabb előmozdítója lesz annak, hogy a birodalom örökös tartományaiban az alkotmányosság ismét viruljon, állandó létnek gyökereit verhesse. Ő Fölsége kegyes szándoka tehát csak oda lehet
