Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-6
VI. ülés 1861. június 18-án. 59 A sanctio pragmatica értelmében tudjuk, hogy az uralkodó dynastia minden leszármazásában! kimúlta előtt is megtörténhetik, hogy Magyarországra vissza száll a király választási jog; ily provisio az Anglia és Skotia között létrejött szerződés III. pontjában elő nem fordul mert ott államegység van. Magyarországnak tettleg és törvényesen volt és van külön törvényhozása; független kormánya; valahányszor a külbefolyás, melynek egyes eseteire szemet hunyt olykor a nemzet — rendszerré kezdett alakulni, élénk felszólalás történt, s annyira ment a nemzet féltékenysége, hogy készebb volt el nem foglalni ama állást, melyet az összeolvadás esetére területi nagysága, s a közügyek intézésében jártassága mellett, irányadóvá lesz valaha, hogysem a viszonosság jogán bár ki is befolyást igényeljen a magyar ügyekben. A mi törvényeink nem kötelezték az örökös tartományokat, minket nem az ott divatozó pátensek. Ott vámhivatalok adták az aerarium jövedelmét, védíék az utóbb keletkezett gyáripart, nálunk harminezadok szolgáltatták az elkülönzött magyarkincstár jövedelmét. Az örökös tartományok polgárainak nálunk megbonosulni, a főrendeknek indigénákká kellett válniok, hogy magyar nemes és főrend jogait élvezhessék : Az ö kormányformájuk absolut, a miénk alkotmányos ; közigazgatásuk bureaukraticus, nálunk ennek sarkpontját az önkormányzati joggal biró megyék képezek választott tisztviselőikkel. E párhuzam mutatja, hogy ellentét mindenütt van, hasonlatosság sehol. (Élénk helyeslés.) Nem hiányzottak ismételt törekvések az összeolvasztásra. Ezeknek következése éles ellenállás s a végeredmény a nemzet jogainak ujabb biztosítása lett. így keletkeztek mint megannyi epochalis időszak szüleményei azon hitlevelek, törvények és kötések, melyekben az önállóság a nemzeti jogok, szabadságok, mentességek épségben tartásának akkor divatos elnevezése alatt biztositva lön, míg az 1790. X. t. ez. az eszmét valódi néven nevezvén, elismerve lön, hogy Magyarország szabad, független, semmi más országnak, népnek alá nem rendeltje; ezt ismételte az 1827. III. t. ez. s végezetül alkotva lőnek az 1848. III. IV. V. t. czikkek. E 3 1 / 2 századon át hiven és szerencsésen megőrzött önállás csorbitásábai beleegyezés a feltétel, mely alatt alkotmányunk visszaállítása igértetik. Nem lesz soha magyar törvényhozás annyira meghamisított kifolyása a magyar nemzet akaratának, hogy ezen összeolvadást decretálná; de tegyük fel, hogy megtörténik, mi merőben lehetetlen, az ily törvényt érvénytelenné, a végrehajtást lebetlenné tenné a nemzet egyhangú tiltakozása; el nem fogad ez, bár honnan jöjön, oly alkotmányt, melyből mint sarkpont hiányzik a törvényhozás a kormányzat függetlensége, hanem mint elidegeníthetetlen sajátját követeli vissza alapjaiban megtágított ősi alkotmányát. (Helyes.) Lehetnek okok, melyeknél fogva az ily egyesülés azokra kártékonynyá válnék,kik azt kívánják. Én, ki az önálíást és függetlenséget minden embernél a legbecsesb kincsnek ismerem, azon egyszerű tapasztalati tényből indulok ki, hogy valamint egyes ember önként erről le nem mond, ugy a történelemnek is az oly nemű egyesülés gyér eseteiben, melyekben nemzetek önként lemondottak önállásukról, ezen lépést rendszerint megbánás követte, létrejötténél rövidlátás vagy még kevésbé dicséretes indokok működtek közre s talán egy előzmény nélküli esetben történt,hogy az egyesülés több előnyöket biztosított, mint a feladott önállás. Én ily előnyöket a tőlünk kivánt egyesülésben hasztalan keresek. Rövidlátás- és megvesztegetéstől a magyar törvényhozást nem féltem. Ismétlem, hogy élénk bennem a hit és óhajtás, hogy viszonyaink elvégre is minden irányban megoldatni fognak; de erösebb még azon meggyőződés, hogy hazánk önállósága, melyet őseink szereztek, hiven megőrzetik, egy oly ereklyeszerü hitbizomány a jelen nemzedék kezében, melyet alkutárgyává tenni súlyos föltételekkel terhelni, legkisebb részben elsajátítani, tilt a múlt iránti kegyelet, a jelen érdekeinek helyes felfogása, a jövő iránti mulaszthatlan kötelesség. Ne higyjék az örökös tartományok népei, hogy előítéletes ellenszenv nyilvánul e vonakodásban. Mi a számítás korszakát éljük s ez maga kizár minden előítéletet. Mi őket, kik velünk közös fejedelmet uralnak, kiknek vére Európa csatatéréin együttfolyt elhamvadt őseinkével, szívesen látjuk magunk mellett, de felettünk, mint sorsunk intézőit, mire, tudjuk, mi kevés hivatást tanúsítottak, határozottan s örök időre vissza utasítjuk. (Tetszés.) Ne higyjék azért azt sem, hogy mi érdekeiket méltányolni nem akarjuk. Ne legyünk kénytelenek folyvást virrasztani megtámadott jogaink felett s tapasztalni fogják, hogy mi azon korlátok között, melyeket hazánk önállósága élőnkbe szab, szükkeblüek nem leszünk, ha különben reájuk magukra elviselhetlen mérvben nehezedő terhek megosztásáról, ha arról lesz szó, hogy az őket is, minket is érdeklő ügyek, külön és egyenjogositott kormányaink közötti érintkezés utján esetről esetre méltányos elintézést nyerjenek. Ne féltsék szabadságukat; ezt a jogainkhozi ragaszkodás nem veszélyezteti. Veszélyben lehet, sőt van minden jog, minden szabadság, mely egyenjog szabadság ellen tör, de az ily jog, az ily szabadság önmagának legveszélyesebb ellensége.
