Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-5

V. ülés. 1861. június 17-én. 45 Az ös korszakból eredt hazánk alkotmányos léte, eredt minden traditionalis viszonya, eredt végtére szellemi fejlődésünk, fokonként növekedő fejlesztése, s innen méltán szivünkbe van vésve a legnagyobb kegyelet, a múlt idők dicsősége irányában. Midőn hazánk szellemi fejlődését tehát emlitém, szükségesnek vélem az utat megjegyezni, hogy ez hazánkban önmagából fejlődött, én ugyan tisztelettel hajlok meg a német civilisatio előtt, de bátran visszautasítom azon úgynevezett jó akaróink állítását és hitegetését, mintha a magyart a Lajthántul ajándékozták volna meg azzal, mi nekik sem volt több, t. i. a műveltséggel, vagy a mint ők szeretik mondani, culturával, mert a civilisatio, csak az alkotmányos életnek lehet kifolyása, holott a tespedés, eltompulás, elsatnyult jogórzet, az önkénynek szüleménye. A nemzetek culturája egy emlő táplálékból fejlik, mert a nemzetek, melyek a mai műveltségnek bajnokai, azt egy kútforrásból meritették, t. i. a mai műveltség Ázsia Afrika ös népeitől, az egyptomiak, persák és több elenyészett vezérnemzetektöl a görögökre, onnan pedig a rómaiakra jött s ugy szállt a mai Európára, melynek e részben igen sokat közönhetünk, ez érdemben és a magyar sors különös kedvezményében részesült, mert a scita elemhez tartozván, már Ázsiában az önálló polgárisodásnak volt osztályrészese. így mint mondám, a civilisatio hazánkban önmagából fejlődvén, a mi európai van benne, azt mi nem egyes nemzetnek, de egész Európának köszönhetjük, ezt kívántam a múltból földeríteni. De hogy is lehetne máskép, mert azon jog és szabadságérzet, mi nemzetünk közéletét jellemzi, azon hősies feláldozás, mi harczainkat kitünteti, oly ritka és dicső nemzeti tulajdonságok, melyek eléggé tanúsítják, miszerint ezek egy ősi, nem a mai és mostani civilisatiónak kifolyásai. S valóban ezen jellemvonások lehettek csak nemzetünk védbástyái, melyek nélkül a magyar megszűnt volna magyar lenni, de ezeknek pajzsa alatt tudta és birta szabadságát megtartani és megőrizni, midőn a Lajthántul, alkotmányunk megcsonkítására kísérletek történtek; tanúsítják ezt a lefolyt utolsó századok, nem akarom én I-sőLeopold uralkodását ecsetelni, elég keserűséggel tölti el e részben, minden magyarnak keblét a történelem, nem II-ik Józsefnek önkénytes uralmát, elég legyen ezúttal megjegyezni azt, hogy nemzetünk minden sok tűrés és szenvedés után, még nagylelkű is tudott lenni, bebizonyítja azt épen a pragmatica sanctio, mert Illik Károly kimultával, alkalma s joga lett volna a nemzetnek, szabad akaratja szerint választani, holott épen Ill-ik Károly kívánsága nyomán, az örökösödést a leányágra is kiterjeszteni kész volt s ezt 1741-ben vérével is megvédeni, midőn a trón ingadozni kezdett, sőt a mostani században is, midőn 1809-ben Napóleon által a fél monarchia el lett volna foglalva, s május 15-én egy proclamatio által, nemzetünk arra fölszólítva, hogy régi szokás szerint, Rákoson összejővén, szabad akaratja szerint, magának királyt válaszszon, a nemzet ezen ajánlatot visszautasította. De ugylátszik, a háládatos elismerés, a Lajthántul nem létezik, mert mind ezen nagylelkű, s dicsőjellemvonások után, uj 12 keserű év következett, a jelennek gyászos képe, szükséges tehát, hogy a múltnak dicsőségéből, és tapasztalataiból, mint mondám, a jelenre bölcsescget merítsünk, s igy sarkalatos törvényeinket a pragmatica sanctio, az 1791. X. törvényt, az 1848-ki jogegyenlőség és viszonyosság alapjára fektetett törvényeket fenntartani, megőrizni, és igy a restitutiot in integrum eszközleni kell, hogy a jelenben egyedüli feladatunk legyen, hogy pedig alkotmányunk egész kiterjedésében fenntartassák, szükséges, hogy mind azon factorok, melyek a jelenben az absolutismusnak egyedüli kifolyásai és kinövései megszüntessenek ; ilyen föfactor a jelenben, az országnak szétdarabolása, a mennyiben az országhoz tartozó részek, tettleg hozzá nincsenek csatolva, és az országgyűlésre meghiva, világos törvényeink daczára. Ugylátszik, hogy a Lajthántul, a német tanácsosok, megint azon elvet kívánják követni, „divide et vinces" és a nemzetiségeket egymástól elidegeníteni, elfelejtkezvén arról, hogy ez talán egyszer sikerülhet, de ha nemzetiségek alkotmányos önérzetöknél fogva feleszmélnek, az absolutisrnus vak tényezőivé többé nem válnak, s e szerint lépre magukat csalatni nern engedik, mert a különféle nemzetiségeknek hivatásuk a jelenben is egy czél felé törekedni, t. i. egyetértés és testvériség alapján alkotmányunkat szilárdítani, melynek egyedüli közös malasztja alatt, anyagi és szelleni jólétök növekedhetik, tekintetbevétethetnek, ők a testvériség és egyetértés alapjára támaszkodva, hosonlók azon kősziklához, melybensőleg különféle kövegyületböl ugyan áll , de mely kővegyület egybeforrva , képezi a kőszikla megdönthetetlen erejét. Az absolutismusnak a jelenben ilyen factora továbbá, az országos adónak, világos törvényeink ellenére, az országgyűlés mellőzésével, kivetése, s épen jelenleg katonai erőveli behajtása, s ez valóban, az alkotmányos életnek valóságos satyrája. Ilyen factor továbbá azon szerencsétlen honfitársaink, kik a haza szentesitett törvényeiért magukat feláldozták, a hazától távoltartása és száműzése, ilyen factor végtére az egész országi kormányzat, a-mennyiben ez nem az 1848-ki törvények értelménél fogva, egy magyar felelős minisztérium által kezeltetik. Ezek mind törvényellenies tények, mind annyi meg annyi mozzanatai és rugonyai az absolutismusnak, melyek Magyarország alkotmányos authonomiájával össze nem férnek, alkotmányos életünket folytonosan sértik és királyi eskü által szentesitett törvényeinket megsemmisítik. Midőn tehát ezeknek megszüntetését és alkotmányunknak egész kiterjedésben fenntartását eszközölni óhajtjuk, ezeknek fölirásilag leendő fölterjesztését szükségesnek látom, és midőn ezen eszmét az előttünk fekvő alsóháznak felirataFőrendi napló.