Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-5
34 V. ülés 1861. június 17-én. jogi állását megváltoztatni, azt e tekintetben jogokkal ellátni, vagy olyanoktól megfosztani csak a törvényhozónak lehet, (helyes) tehát az országgyűlésen képviselt nemzetnek a fejedelemmel egyetértve ; — hogyha tehát valamely országgyűlés már azelőtt a román nemzetet, mint olyat a törvényhozás tényezői közé bevette, országgyűlési helylyel s szavazattal ellátta volna, méltán követelhette vala a balázsfalvi népgyűlés is, hogy a román nemzetnek azon joga tiszteletben tartatván, a „semmit rólunk nélkülünk" elv ily értelemben is épen maradjon. De miután ilyen fejedelmileg szentesitett országgyűlési határozatot előmutatni nem lehet, helytelen a kifogás is. (Ugy van!) Hiába hivatkoznak az ellenvetés pártolói arra, hogy a nemzetgyűlés törvényes volt, u. m. melynek megtartását a királyi főkormányszék megengedie, határnapját, kitűzte, folyamát biztosai által felügyeltette. Mert a kormányszék is csak oly joggal ruházta föl a nemzetgyűlést, a mily jogot adni átalában hatalma volt, t. i. legfölebb tanácskozási és kérelmezés! joggal, de törvényhozási joggal épen nem, melylyel ö maga sem birt, — a törvényeknek őre és kezelője, de semmi tekintetben alkotója nem levén. Hogy ne említsük, miszerint a balázsfalvi gyűlésnek még törvényessége felől is szabad kétkedni, miután a főkormányszéki engedmény csak a román esperesek és némely értelmesebb egyének meghivattatása és megjelenhetésére terjeszkedett, — mely rendelet megszegetvén, egy, a tízezerét bizonyosan meghaladó és maguktól némely románoktól negyvenezerig becsült számú népmennyiség gyűjtetvén össze, a gyűlés a törvényes korlátokon túlterjeszkedett. A másik kérdésre is tagadó választ adunk. Mert jóllehet a balásfalvi gyűlésnek a román nemzet törvényhozói jogokkal való fölruháztatása iránt tett követelése a kolozsvári országgyűlésen tekintetbe nem vétetett, mondani még sem lehet, hogy a kolozsvári törvény „róluk nélkülök" hozatott volna. Köztudomású dolog t. L, hogy az Erdélyben közjogi állással birt három nemzet, u. m. a magyar, a székely és szász nemzet elnevezése alatt, nem kizárólag ily nemzetbeliek összegét, hanem territóriumokat kell érteni, melyeken nem mindenütt egyedül a terrirorium nevét viselő nemzethez tartozó egyének voltak közjogilag jogosulva. így például a magyar vármegyékben a nemességi kiváltságokkal biroknak nagy részét, sőt itt-ott nagyobb részét román nemesek képezték, kik az országgyűlési követek megválasztására szintúgy befolytak, mint az azon territóriumon lakó más nemzetbeli nemesek. Tehát ők is ugy, mint bármily más nemzetbeliek, kik velők együtt választottak, az 1848-ki kolozsvári országgyűlésen a közösen választott követek által képviselve voltak. Hozzájárul az, hogy a szabad királyi városok és taxális helyek követeinek választásába is a kellően képesített románok is befolyhatván, a románok e tekintetben sem maradtak képviseletlenül. (Helyes.) Hogyha még megemlítjük a román katholikus püspököt, ki mint királyi hivatalos jelen volt, s a román származású főkormányszéki hivatalnokokat : fölösleges volna tovább azon állitásnak megczáfolá sával foglalkozni, mintha az uniotörvény a kolozsvári országgyűlésen a románokra nézve „róluk nélkülök" hozatott, hogy tehát ők jogos követelésök visszavetésével a többi nemzetek közt a kolozsvári országgyűlésen helyt foglalni megakadályoztattak volna. 2) Az unio-törvények alkotásából azok érvényessége ellen támasztott egy más ellenvetéssel is találkozunk, miszerint t. i. az unio-törvények rögtönözve és az uralkodott terrorismus hatása alatt hozatva levén, nélkülözik azon nyugodt és higgadt átgondolás és megfontolás azon szabad elhatárzás alapját, melyen a nemzetek életét és az országok viszonyait szabályzó ily fontos törvényeknek nyugodni kell. Mely ellenvetés, miután nemcsak az unio-törvény, hanem az 1848-ki valamennyi törvények ellen van intézve, mielőtt azt az unio-törvényre vonatkozólag kellően tárgyalnám, előbb egész átalánosságban akarok érdeméhez szólani. Bizonyos az, hogy miután minden emberi mü a tökéletlenségnek bélyegét hordja homlokán, bármely emberi törvény is a törvényhozói bölcseség non plus ultra-jának mértékét megnem üti, sőt a legjobb szándékkal hozott törvények is kormányokra és nemzetekre nézve károsak lehetnek. Én továbbá tagadni nem merném, hogy az 1848-ki rendkívüli időkörülmények a magyar törvényhozás fötényezöire is rendkívüli hatással magukra a törvények alkotására s szentesítésére pedig oly befolyással lehettek, miszerint azok más körülmények közt, vagy máskép vagy épen nem hozattak, vagy legalább megnem szentesittettek volna. De másrészről bizonyos az is, hogy az 1848-ki törvények a legalitás minden külső kellékeivel birnak, s épen azért a törvényesség szempontjából emberileg kifogás alá nem eshetnek ; bizonyos az, hogy a törvényesség jellegével bíró törvények semmi más utón, mini a törvényhozó hatalom által, alkotmányos országban, tehát a fejedelem és nemzetnek törvényhozói joggyakorlata utján, törültethetnek el, vagy változtathatnak meg; bizonyos végre az is, hogy alkotmányos országban még békés időkben is, annálinkább tehát oly rendkívülien izgatott, és egy vészes jövő minden eshetőségeit méhében rejtő korszakban — mint jelenünk - - nincs veszedelmesebb kormányra s nemzetre nézve, mintha egyik vagy másik a törvényességnek teréről lelépve, az önkénynek alulról fölülről utat nyit, és bármily fölforgató, s lázitó bűnös merényleteknek kárhozatos szándékaik kivitelére alkalmat s ürügyet szolgáltat, meg nem gondolván, hogy hol nemzet kormánynyal szemközt áll, még a veszélyes legális tér is kevésbbé veszedelmes, mint azon törvényes alapnak elhagyása, melyen egyedül állhat biztos öntudattal, és nézhet, ha aggódva is, de legalább nyugodt lelkiismerettel, bármily jövő elébe, kormány és nemzet. (Tetszés.)
