Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-4

20 IV. ülés. 1861. június 15-én. „A. ház kebeléből bizottmányokat is alakithat titkos szavalás utján, oly számban, minőben a tárgyakhoz képest szükségesnek véli." Én tehát azt hiszem, hogy ezen kérvények előleges megvitatásával az igazoló-bizottmányt lehetne megbízni, azon megjegyzéssel, hogy a mennyiben az ott működő m. főrendi tagok talán kellőleg hivatásuknak meg nem felelhetnek, számuk egy néhány taggal még pótoltatnék. Ezt vagyok bátor nem indit ványképen, hanem a szabályok korábbi kifejezéséül a m. főrendeknek előterjeszteni. Elnök : Vájjon nem fognánk visszaélni az igazoló-bizottmány készségével, ha mindent reábízunk, miután annak már az igazolási kérdésekkel elég elfoglaltatása van. Magam is bátor voltam megelőzőleg a költségvetés tárgyát hasonlóképen az igazoló-bimttmánynak átadni, a mire nézve a m. főrendek jóváhagyá, sát megnyertem. De ha még több tárgyat fogunk ugyanazon választmányra bizni, az talán nagyon meg lesz terhelve. Talán az igazoló-bizottmányhoz még egy néhány tagot kellene kineveznünk. Gróf Cziráky János, Fehérmegye főispánja : Épen azt voltam bátor ajánlani, hogy az igazoló-bizottmány néhány taggal szaporittassék, ha tapasztalja, hogy hivatásának meg nem felelhet. Gróf Károlyi György, koronaőr : Nagyon megtisztelve érezzük magunkat, hogy az igazoló-bizottmányra méltóztattak a petitiónalis tárgyakt is átruházni, és részünkről — azt hiszem többi tagtársaim véleményét is tolmácsolom — azt igen szívesen vállaljuk el. Csak arra kérjük fel a m. főrendeket, a dolgok halmaza miatt ha netalán nem felelhetnénk meg hivatásunknak, mit bátrak leszünk annak idejében kijelenteni, méltóztassanak számunkat egynehány taggal szaporítani. Gróf Zichy Károly : Méltóságos főrendek! Ámbár mikor az első ülésben fölszólaltam, némelyek által talán véleményeztetett, hogy idő előtt szólottam, azért mégis — habár másodszor azon hibába találnék is esni, hogy t. i. idő után szólok ; azt, mit a jegyzőkönyv fölolvastatása után akartam előadni, most vagyok bátor teljesitni. És pedig azért, nehogy mikor a legközelebb fölveendő fontos tárgy egyszer előfordul, az igen drága időt — melyet becsülni tudok — magam is igénybevegyem, hogy akkor szólhassak. Akarom t. i. a m. főrendek engedelmével keblem érzelmeit kimondani, azon férfiak iránt, kiknek azon idő óta, hogy utolszor e termet elhagytuk, végtiszteletük megtételére temetéseikre és a templomi isteni szolgálatra hivattunk, szomoritó és gyászos hirek által. Megtettük a végtiszteletet Pozsony vármegye az 1812-dikben volt — alkotmányunkat, jogainkat, törvényeinket és érdekeinket vitézül védő — követének egy akkor is már minden ember értékét elnyelni, törvényeinket megsemmisíteni, jogainkat elpusztítani s alkotmányunkat megdönteni szándékozó törekedő osztrák pénzügyi miniszter ellen. Tettüke tiszteletet azon vármegye főjegyzőjének és egyszersmind a tények nagy oltárán tündöklő fénynyel ragyogó itélőmesternek, királyi személynök és országunk fő, nagy és mindenkor igazságos birajának, minden ember által s mindenkor tisztelt nin. id. Mailáth György ő exeellentiájának. Tettük e végtiszteletet Borsodmegye főjegyzőjének, első alispánjának, számos országgyűlésen volt nemcsak aranyszájú követének, de aranytollú jegyzőjének és országgyűlési kerületi jegyzőjének, kinek tollából folyt az első magyar itélet, mely a magas kúriára érkezett, és melyről az akkori időben volt — magyar törvényt és nyelvet igen jól tudó királyi személynök azt mondta „megérkezett hát mihozzánk is már egy magyar nyelven irt itélet; de bárki tette is föl azt, az igen tökéletesen föltett itélet." De azon tollból folyt Magyarországnak legelső magyar nyelven kelt törvénye is. — A haza javára mindenkor törekvő és azt előmozditani szándokló, iparkodó hazafinak, a mindenható ur Istennek különös kegyességéből, gondoskodásából, ós majdnem csak csodája által saját kivánsága betöltésére ezen országgyűlés nestorának és mostanában Miskolcz városának az ö születése helye képviselőjének; két izben az országgyűlési képviselőház korelnökének Palóczy László urnak. Megtettük végre ezen végtiszteletünket a nagy abonyikerület egyhangúlag megválasztott képviselőjének, születésénél fogva pedig ezen tábla örökös tagjának, ki a múlt országgyűléseken is bajjal, munkával iparkodott alkotmányunknak nemcsak fönntartására de annak azokra kiterjesztésére is, kik azt ezelőtt csak hallásból ismerték, de nem élvezhették. Hazáját — és csak hazáját — szerető honfinak, egy igaz bíró fiának, olyannak elismert és a visszacsatolt Erdélyország legelső kormányzója,testvérének, a menekültek sorában 12 évi szenvedések és nélkülözések törhetlen jellemű bajnokának, a barátok barátjának, a valódi honfiak leghonfiabbikának a keseredetteknek fájdalmukban résztvevő, és osztozó vigasztalójának Teleki László gróf urnak. Megtettük a végtiszteletet e három férfiúnak, kiknek mindegyike nem csak közel a vértanúság küszöbéhez, de majd csaknem azon is állott, azt azonban erkölcsileg többször szenvedte, és ki is állotta, és kiknek mindegyike házai történelmünknek egy nagy kötetét képezi. Azok érdemeinek bővebb előadására és elösorolására magamat képesnek nem taríom; hanem azt jövőre gyakorlott tollakra s a szükséges adatokat mngszerezhető erőkre bizni kívánván, csak még békét mondok hamvaikra, és fölhívom őket, hogy ezen előttünk levő fontos és nagy tárgy kezelésénél és tárgyalásánál a Mindenhatótol számunkra, hazánkra, alkotmányunk számára szent áldását kérjék. Mondom, alkotmányunkra, melyet legelső jónak tekintek, s mely nélkül az élet nem élet, hanem csak pangás. (Köztetszés és éljenzés.) Eközben a 24 napló-bíráló választása végett a szavazási papírszeletek Gozsdu Manó jegyzőnek beadatnak, s a képviselők házától gróf Keglevich Béla jegyző a fólirati javaslattal megérkezvén, azt az elnöknek átnyujtá :