Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-8

VIII. ülés, 1861. június 20-án. 135 szagban, míglen indigenává nem lett; elég legyen arra hivatkoznom, hogy a ki 1849 előtt átlépett a vámsorompókon, mindjárt tudta, hogy az unió csak personális, ellenben midőn a világosi catastropha után hazánkfiai haditörvényszékek elé állíttattak, német törvények szerint elitéltettek, s a cseh- és morvaországi várakba elhurezoltattak, azonnal keservesen vettük észre, hogy alkotmányunk ellenére most már a reál-unio országa kezdődött meg. (Tetszés.) Törvépyeinkhezi hü ragaszkodásunkra forradalmi teudentiák bélyegét igyekszenek sütni. Én a forradalom alatt mást nem érthetek, mint a fennálló institutiók erőszakos subversioját, bár azt a hatalmas kormányok maguk részére államcsínynek nevezték el. Meggyőződésem szerint a forradalom, bár honnan jőjön az, erőszakos rázkódtatásokkal járván, virágzó állapotot alig szokott előidézni, s ennek ellenében nincs hatalmasabb óvszer, mint a törvényesség, mely a legitimitásnak valódi alapja s megrendithetetlen sarkköve. Végre még néhány szót azon élczre vonatkozólag, hogy hazánk jelenlegi állapota sokat hasonlít 1848-hoz, csakhogy akkor forradalom volt anarchia nélkül, most pedig anarchia létezik forradalom nélkül. Ha az 1848-ki eseményeket forradalomnak veszik, azt bátorkodom megjegyezni, hogy annak előidézése nem a mi bűnünk, de az anarchia elkerülése elvitázhatlan érdemünk volt; valamint a jelenleg elharapózó anarchia nem a mi vétkünk, de a vele járni szokott balkövetkezmények erélyes elháritása önmegtagadásunk kétségtelen kifolyása; s oly nemzet, mely a válságos időkben ily magaviseletet képes tanúsítani, el nem veszhet s élni fog, mert élni akar. Én is forrón kívánom, hogy a mielőbb létrejövendő kibékülés, valahára véget vessen oly aggasztókig abnormis helyzetünknek. A magyar nemzet mindig kitünöleg volt hajlandó lelkes bizalmat tanúsítani, valahányszor erre jogszerű alkalom kínálkozott, mirenézve elég legyen II. Lipót boldog emlékezetű királyunk példáját idéznem, midőn az a törvényes tért visszaállítva, 1790-ben megkoronáztatása végett hü magyarjai közt Pozsonyban megjelent, s november 19-ki válaszában a monarchiának felséges anyja alatt a magyar nemzet általi megmentését elismerni, néhány nappal később pedig azt, hogy családi körben érzi magát, ünnepélyesen kinyilatkoztatni kegyeskedett. Valóban nem a legtökéletesebb kibékülési szándék vezérel-e bennünket, midőn a kiáltott szenvedésekre fátyolt vetve, csupán csak törvényes alkotmányos állapotbai visszahelyeztetésünket óhajtjuk elérni! ? Az 1848-ki törvényeinket én is ujabb korunk aranybullájának tartom; s ha a törvényes állapot visszaállítását az osztrák államférfiak ellenszegülése miatt elérnünk nem sikerülne, alkotmányos önállásunkhoz tántorithatlan hűséggel ragaszkodva, azt mondandóm: tanultam szenvedni de alkudozni nem! (Helyes.) Gróf Andrássy Manó, zempléni főispán : Méltóságos főrendek! Az octoberi pátenst hazánk nagyobb része a béke olaj-ágának lenni hitte, s általa azon ösvényt vélte kijelölve, melyen lehetségessé tétetett az alkotmányosság szentélyébe lépni, hol nemzet és király örök frigyre nyújthatják kezeiket. — Ezen diplomában monda ki ö Felsége uralkodása alapjául nem a foglalást, hanem az alkotmányosságot, a pragrnatiea sanctiót, abban nyilvánitá alkotmányos térre lépését — egybehívta az országgyűlést, hogy ottan az 1848-ki törvények alkotmányos utón átvizsgáltassanak; megalakultak a megyék, a tisztviselők elfoglalták alkotmányos állásukat — a haza jobb reményben ringatá magát. És ki hitte volna, hogy az octoberi pátens csak egy röppentyű volt Európa mulattatására, melyet alighogy megláttunk, már is fejünk felett elpattanva enyészett el, hogy helyet adjon a február 26-ki pátensnek, mely nem nekünk szól ugyan,de azért mégis minket sújt,és mely a magyarban a hitet s reményt megtörve, a pietást is, melylyel uralkodója iránt a magyar viseltetni szokott, meggyengítette. — Mint bomba csapott ez le a birodalom kebelére, nem hogy azt összetartsa, de hogy azt minden részeiben szétszaggassa, (ügy van.) Nem fogadtatott el hazánkfiainak tanácsa, hanem azon láthatatlan tanácsadóké, kik századok óta nem tanulták meg Magyarországot ismarni, annál kevésbbé Magyarország-ellenes politikájukat felejteni. Ezen februári pátens, azon egyetlen kapcsot, melylyel Magyarország Ausztriához kötve érzi magát, eltépve, egy Reichsrath találmányának áldozta fel, mely szerinte egyetlen biztositéka lenne a nemzetek egyenlőségének, és Ausztria jövendő jólétének. Ezen pátens megtanitja a népeket, hogy az erősebb félnek nem mindig kell megtartani a szerződéseket, sem a törvén) eket; már pedig Ausztria ezekre oly gyakran szokott Európaelőtt hivatkozni. (Tetszés.) Méltóságos főrendek! Hogy képzelhető Ausztria oly különféle nemzetiségei nyelvének szabad gyakorlata egy teremben? Kérdem, fogja-e a Bécsben lakó ausztriai császár azon 28 —30millió nem német ajkú népképviselők végzéseit szentesíteni? fogják-e a német ausztriai tartományok azon Reichsrath határozatainak — melyben a német politikusok szerint is a magyar elem lenne túlnyomó — magukat alárendelni? nem fogják-e csakhamar az arany, fekete és veres színeket feltalálni ? és a lengyel fogja-e múltját felejteni? s mi érdeke volna a magyarnak az összetartás eszközéül szolgálni? (Tetszés.) Vagy tán a Reichsrath nem egyéb alkotmányos köpenybe burkolt eszköznél, az önkényes és minden felelősség nélküli kormány kezében, mely által úszva az európai mostani nehéz viszonyokon, a zsarnokság biztosnak hitt révébe bennünket könnyebben bevezethessen? (Igaz.) Ezen Reichsrath a német tartományokra nézve nem más, mint az 1849 \\ olmützi események uj 34*