Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-8

122 VIII. ülés 1861. június 20-án. sagtalanság bélyegét reásütni, egy a magyarországinál szabadelvűbb sajátságát fölemlítsem, meg kell jegyeznem, miszerint az erdélyi országgyűlésen már rég idötöl fogva a számos városoknak képviselői az országgyűlés több tagjaival egyenlő szavazattal birtak akkor , midőn jól tudjuk , hogy a magyarországi törvényhozás a városok képviselőinek, mily súlyt adott? Ezekből világos, miszerint ellenkezőleg azzal, miket a ni élt. főispán ur állított, azon egyén, ki az erdélyi törvényhozás irányát a mélt. ur által idézett approbatális törvényekből kívánná megítélni, nem vonna helyesebb következtetést, mint az, ki a magyarországi törvénykönyv ezen szavából : „lutherani comburantur" akarna Ítéletet hozni a magyarországi törvényhozás ujabb szelleméről; midőn az országgyűlés catholicus tagjai voltak a vallásos szabadság zászlóvivői, midőn különösen a legújabb időkben a nagyon tisztelt catholicus klérus is nem csupán a vallásos türelemnek, de szeretetnek magasztos példáját adta. S ha tetszett a mélt. urnak az erdélyi törvényhozás hajdani egyes kinövéseit oly drasticus színekkel festeni, miért nem volt eléggé igazságos megemlíteni azt is, kik voltak azok, kik a 18-ik század kezdetétől fogva a román nemzetet oltalomba vették az ellen, hogy a kormány a legerőszakosabb eszközök által ne kényszerítse elhagyására azon vallásnak . melyet helytelenül látszik a mélt. főispán ur a román nemzet egyedüli vallásának tekinteni. E védjei a románok vallásos szabadságának nem mások voltak mélt. főrendek, mint az erdélyi különböző nemzetekből álló nemesség, mint a törvényhatóságok és az országgyűlések; s itt mélt. főrendek nem tehetem, miszerint egy igen tis?telt egyéniség emlékének is oltalmára ne keljek, ki iránt nem tudom mi okból viseltetik a mélt. főispán ur némi unatkozással, némi ellenszenvvel, mert igen sajnosnak tartanám, ha e teremben az oly férfiaknak még emlékezete is jogos oltalomra ne tarthatna számot, kiket egy hosszú élerpálya után igen számosík tisztelete kisért a végnyugalomra. Én mélt. felsőház, alapos adatok nyomán ugy vagyok értesülve, miszerint néhai kemény János görög egyesült püspök ö mélt. iránt az erdélyi egyesült hitű románok nagyrésze hivatalából történt jogtalan elmozdítása után is akkora ragaszkodással viseltetett, miszerint a kormány szükségesnek látta az uj püspök választásánál világosan ellene nyilatkozni avégett, hogy a részére igen könnyen történhető tüntetést meggátolja. (Tetszés.) De mélt. főrendek, nem kívánom a méltatlan vád ellen a jogos védelem szabadságát is messzire terjeszteni, "nem kívánok a recriminátiók jogosad igénybe vehető fegyveréhez nyúlni, mert ugy hiszem, nem az a jelenkor feladata, hanem az, hogy egyesült erővel igyekezzünk a közös hazát megvédeni a közös ellenség ellen Én a mélt. urnak a múlt századokból tett idézeteivel szembe tehetnék idézeteket a közelebbi időkből; idézhetném 1848-ból a szebeni román comitée jegyzőkönyvi határozatait, igen, az úgynevezett fekete könyv adatait; de nem teszem, mert ha e teremben igen jeles szószólókra talált az, miszerint a kormány irányában vessünk fátyolt a múltra, sokkal helyesebbnek találom, hogy ezt egymás irányában tegyük, csakhogy legyen kétoldalú a fátyolboritás készsége, — ezennel a mélt. ur vádja irányában jogosan használható több védveimet azon megjegyzéssel végzem be, miszerint az erdélyi magyarok méltán kiálthatnának fel, Virgilnek a mélt. ur által felhozott szavaival, azokat egy kis névváltoztatás mellett az idézett vers után következő pár sorral toldván meg : — Infandum Regina jubes renovare dolorem Trojanas ut opes et lamentabile Regnum eruerant Danái. (Tetszés.) A mi már a mélt. urnak az 1848 iki egyesülés iránt kelt magyarországi törvényre felhozott ellenvetését illeti, miszerint az tágasabb körülírás nélkül a magyar nemzet egységéről teszen említést, ón egy terjedelmes törvényből, mely minden soraiban az általános jogosság szellemét viseli magán, néhány szónak idézését helytelen eljárásnak találom, mellőzve azonban minden bővebb fejtegetést, bátor vagyok a mélt. urat azon erdélyi törvény megtekintésére utalni, melyben az egyenlőség a hazának minden lakosaira nézve nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatlan elvül ismertetik el. Még kevesebb figyelmet érdemlő s alig megfogható ö méltóságának azon ellenvetése, miszerint a törvény a román nemzet szabadságát olyszerü, úgyszólván, per incidens használt kifejezéssel emliti, miszerint, egy „nem" szócskának elébe tételével a kifejezésnek merőben ellenkező értelmet lehetne adni. En mélt. főrendek, már gyermek koromban tanultam, miszerint egy kifejezésnek egyszerű szabatosságára mutat az, midőn egy ,,nem"nek elébe tétele által a merőben ellenkező fogalom egész tisztaságában kifejezve találja magát, Átmegyek már mélt, főrendek a tisztelt főispán urnak az 1848-ki törvény érvényessége ellen felhozott észrevételeire. Igaz mélt. főrendek, hogy az unióról hozott erdélyi törvény megalkotásakor, melylyel együtt a nemzetek egyenjogossága is kimondatott, a román nemzet azon része, mely addig az alkotmány védsánczaiha nem volt bevéve, képviselve nem volt; de miként volna is lehetséges, hogy egy joggal nembiró néposztály azon törvényhozatalában vegyen részt, mely az ö egyenjogúsága végett hozatik, ez a legszembetűnőbb petitio principii lenne, s a román nemzetnek ebbeli állítása semmiben sem különböznék attól, mintha az irlandi katholikusok azon okból szegülnének ellene az angol emancipatió-törvénynek, minthogy annak hozatalában részt nern vettek. (Igen helyes.) Azt is mondta a mélt. ur, hogy az erdélyi magyar és székely nemesség sem tartja befejezett ténynek a két hon egyesülését akkor, amidőn az erdélyi kormányszék és canczellária megalakításában résztvett; az emiitett hivatalok megalakításában mélt. főrendek Erdélyiek egyik nemzetisége sem kívánt nagyobb részt venni, mint a románok. Jóllehet közölök is többen neveztettek ki azokhoz, ők mind-