Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-8

118 VIII. ülés 1861. június 20-án. zettel, vele fog örvendeni, vele szomorkodni, és elvállalja vele szerencsében és szerencsétlenségben a solidaritást. Hátra van még a napirenden levő államiratnak formája iránt nyilatkoznom. Magyarországnak nincsen, nem lehet más szándéka, mint jogai iránt tisztába jöni leendő királyával, Magyarország népei soha sem hagyták magukat senki által felülmúlni királyuk iránti tiszteletben, s ha volt is közöttünk félreértés, ez pedig nagyon sokszor volt, mindig a nemzet tartotta ildomosnak a kibékülésre az első lépést megtenni, s ez tőle lovagias volt; én a képviselőház által fogalmazott feliratban mindent kifejezve látok, mik nézeteimet kielégítik, s azért azt egész tartalmára nézve pártolom, csak arra vagyok bátor a nmlgu főrendeket fölkérni, hogy addig is, mig ezen felirat sorsa a tényleges hatalom által eldöntetik, készítsünk a hazában lakó testvér nemzetiségek megnyugtatására törvényjavaslatot, hogy azon esetre, ha a jelen országgyűlés eredménytelenül lenne kénytelen eloszlani, külön ajkú testvéreink láthassák, mit valánk teendők, ha a mód és alkalom tőlünk el nem vétetik. (Helyes.) Báró Majthényi Antal: Majdnem lelki gyötrelemnek nevezhetném azon helyzetet, midőn oly tárgy körül kell szálain, a mely annyira ki van merítve, és kivált oly kifárasztott és unott testület előtt, mint a minőnek tartom a méltóságos főrendeket. Azonban történetesen épen szemeim előtt van a terem órája, mely inteni fog a rövidségre. Elmondotta előttem gróf Csáky Kálmán, hogy a jelen országgyűlés főfeladata hazánk ősi alkotmányának és önállóságának visszaszerzése; én ehhez csak azt adom hozzá, miszerint feladatához még tartozik ezen országgyűlésnek, ezen ősi alkotmány és függetlenség fenntartása mellett, kibékülni — ha lehet — az uralkodóval. Kívánatosnak tartom pedig a kibékülést kivált a nemzetiség érdekében, — nem magyar ajkú polgártársainknál ugyanis az ujabb időkben oly mozgalmak mutatkoznak, melyek az 1848-ik év előtt oly szép terjedésnek és elfogadásnak indult magyar nyelvet, és elemet zsibbasztással fenyegetik. A közhiedelem szerint e mozgalmakat az ex officio születettek táborából keletkezett izgatók élesztik; ezt én nem tudom; de azt tudom, hogy ha a kibékülés sikerül, ezen bujtogatások által felcsigázott követelések kellő mértékökre leszállittatnak, mi ismét az egyezkedést fogja elősegíteni. Kívánatosnak tartom továbbá a kibékülést azért, mert én az uralkodó, és köztünk fennforgó nagyszerű jurispert nem szeretném bíróság eleibe bocsátani, itt természetesen magától merül fel az a kérdés: ki lesz tehát a biró? ki a végrehajtó? erre egyrészről a felelet: ezen juris-pernek birája leend az európai hatodik nagyhatalmasság, a közvélemény, és ennek ítéletét végre fogja hajtani a nemzet erős akarata és törhetlen egyetértése; — másoknak ellenben a közvélemény kifejezése igen elasticusnak látszik, melynek széles palástja alá bújnak a legellenkezőbb elvek és nézetek pártolói, például: erre hivatkoznak az angol whigek és toryk, erre a rabszolgaság és emancipátio, a legitimitás és népfelség apostolai, ezzel takarózik IX. Pius pápa és Viktor Emánuel, sőt erre támaszkodik a híres angol miniszternek Russelnek amaz ismeretes tana: miszerint a népek tetszésük szerint választhatják kormányformáikat és uralkodóikat, anélkül, hogy ezáltal bárkinek is jog nyújtatnék az interventióra, és szinte erre azon állítás: hogy az összes erős osztrák birodalom annyira szükséges az európai egyensúly fenntartására, miszerint: ha ez nem léteznék, újból kellene teremteni; — ezen hatalmas biró, bíráskodása alatt aliegálnak és repplicáznak a szuronyok és ágyúk, és ha a perlekedők egyike megbukik, következik be az úgynevezett „fait accompli stádiuma", és e bíróság egyszerűen elfogadja a tények kérlelhetlen logikáját, — erre jelesül nekünk magyaroknak nem messze kell keresnünk a példát. — Ezen különböző nézetek kellő méltánylása felette kívánatosnak teszi tehát a becsületteljes transactiót és kiegyezkedést még azért is, mert elkerülnök a végrehajtási költségeket és bajokat, melyek az ilyféle perekben, még a nyertes félre is igen nyomasztók szoktak néha lenni. A felséges uralkodót közönségesen lovagiasnak mondják, de lovagias a magyar is, az nem lehet, hogy ebből előbbutobb rokonszenves közelítés ne fejlődjék, az nem lehet, hogy egy igazán lovagias uralkodó lelkében előbbutobb fel ne ébredjen a vágy azon magasztos élvezetre: egy lovagias és szabad nemfelett ugy uralkodhatni, hogy attól szerettessék is, de a magyar szivéhez csak az alkotmányosság útja, vagyis a velünk közlött feliratban foglalt kivánatok teljesítése vezet — pártolom én is a feliratot. (Éljen!) Gróf Péchy Manó, abauji főispán: Azon nagy fontosságú közjogi vitatkozások és bölcs indokolások után, melyek Magyarországnak alkotmányos állása és törvényes viszonyai mellett részint a teremben számos ékesszólással a főrendi tagok által felhozattak, részint a tárgyalás alatl levő feliratban foglaltatnak, nyomosabb indokokat, főleg a tanácskozásnak jelen előhaladott stádiumában előhozni alig lehet. Én tehát ezen törvényes indokoknak ismétlésével a főmlgu főrendek becses idejét igénybe venni a szó teljes értelmében kíméletlenségnek tartanám. e szerint az átküldött feliratot az abban foglalt törvényes indokokkal együtt pártolom, de pártolom azt különösen a legitimitás elvénél fogva is, mert azt hiszem, hogy a legitimitás egy monarchicus formákkal ellátott országnak és az abban uralkodó törvényes fejedelemnek egyik legbiztosabb talpköve és garantiája. Es ha valamely testületnek hivatása, a legitimitás elvét és annak következményeit istápolni: ugy bizonyosan a főmlgu Táblának fényes testülete az, mely állásánál fogva hivatva vau nemcsak az elvet,