Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.

Ülésnapok - 1861-7

106 VII. ülés. 1861. június 19-én. 1848. alkotmányt életbeléptették volna békés időben, akkor láttuk volna üdvös eredményét, de tudjuk, micsoda ármányokat szőtt a reactio ellene, láttuk azon hallatlan esetet, hogy az alkotmányos király tábornokai beütöttek béke közepén az országba, és a legitimitás lobogója alatt, seregeiket communisticus Ígéretekkel buzdították. Ezt mindenki láthatta, a ki azon időben hazánk nyugati részén volt. Láttuk hogy az alkotmányos király seregeinek egy része ugyanazon alkotmányos király által szentesitett törvények ellenére fellázított tömegek közé küldetett, ugy, hogy ugyanazon egy ezred katonái egymás ellen harczoltak, egymásra szegezték szuronyaikat. Már szeretném látni, milyen kormány, mily törvények állhattak volna fenn ilyen viszonyok közt! Én azt hiszem, hogy épen az 1848-ki alkotmány, midőn a bölcs törvényhozók bevették az alkotmány sánczaiba, nem nemes polgártársainkat is, kik eddig csak az állam terheit viselték, de az alkotmány jótékonyságában nem részesültek, — tette le talpkövét hazánk jövendő nagyságának, és igy fog beteljesedni azon jóslat, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz", mert ha előbb százezrek voltak alkotmányunk őrei, most milliók készek azt védni. Ezen alkotmány nyerte meg nekünk Európa rokonszenvét, és leginkább a gyászos emlékű 12 év alatt tanúsított kitartás, önmegtagadás, mert nincsen latén előtt kedvesebb és magasztosabb látvány, mint ha a legszentebb jogaikban megsértett milliók nem a physikai nyers erőhöz folyamodnak, hanem elleneinket az igazság tudatára, érzelmeire utalják; az ily ellenállás előtt elveszti erejét á lőpor, a szuronyok pedig élőket. Ily módon, akár minő hatalom, ha las3an is, de biztosan és végképpen legyőzetik az örökkévaló igazság és a közvélemény által. Ha azonban az isteni gondviselés vesztünket elhatározta volna, akkor inkább veszszünk el, mintsem ősi alkotmányunkat, magunk gyáva alkudozás által csonkitsuk, akkor inkább temetkezzünk alkotmányunk romjai alá. (Megindulás.) Ki kell mondanunk, hogy mi az örökös tartományokbeli szomszédaink iránt semmi ellenszenvvel nem viseltetünk; elmultak azon idők, midőn a nemzetek egymást gyűlölték: tudják a népek, hogy csak azok lázítják őket egymás ellen, kik a divide et impera elve nélkülnem kormányozhatnak, hogy őket annál jobban lenyűgözhessék. Mi a szomszédok terheit aránylag viselni fogjuk a personalis unió és alkotmányos elveink értelmében, mi csak az osztrák bureaucratiát vádoljuk mint közös ellenünket. Hadd tudják meg szomszédaink, hogy az ő alkotmányos életök akkor fog kifejlődni, ha a mienk szilárdítva lesz, mert a birodalomnak súlypontja: a mi hazánk. A bureaucratia még a fejedelem tiszta szándokát is félremagyarázza, és akadályoztatja, pelig alig van fejedelem Európában, a ki oly jogosan lépne trónjára, mint az osztrák császár, ha a pragmatica sanctióhoz szorosan ragaszkodnék, mert a magyar nemzet szabad akarata bizta meg családját, feltételek alatt; de ezeket a legitimitás buzgó bajnokai most ignorálni akarják. Mind ezek a jelen feliratban foglaltatnak; ámbár jobban szerettem volna Deák Ferencz hazánk ezen fénycsillagának szerkezetét. Ezen nézetünket lehetett volna határozatban kifejezni, mert tudjuk, hogy ezen változást az osztrák politikában nem valami rokonszenv nemzetünk iránt, vagy az alkotmányos rendszer méltánylása idézte elő, hanem a kényszerűség, a viszonyok-; ezek ha igy maradnak, határozattal is czélt értünk volna ha pedig kedvezöleg változnak azok a kormányra nézve, felirattal sem fogunk czélt érni; méltányolván azonban azon körülményt, hogy az egész nemzet epedve várja a kibékülést és ezen abnormis, félig anarchicus állapotot alig tűrheti tovább, nehogy mi ez üdvös czél elhalasztásáért felelősek legyünk; ezen feliratot egész kiterjedésében elfogadom. (Helyes éljen !) Gr. Zichy Károly: Merésznek kell vallanom magamat, hogy oly sok bölcseséggel előadott szó nokiatok után én is bátor vagyok igénytelen véleményemet előadni. Engedjenek meg a m. főrendek előre ha talán nem tudnám magamat ugy kimagyarázni, amint kívánnám; tulajdonítsák koromnak és talán hanyatló emlékezötehetségemnek. (Halljuk!) Utolsó minapi előadásomat, ha nem csalatkozom, azzal fejeztem be, hogy az élet alkotmány nélkül nem élet, hanem csak pangás. Alkotmány pedig az én nézetem szerint csak ott létezik, hol az ország feje — legyen az bár koronázott ft jedelem, vagy polgári öltönybe öltözött választott egyén, vagy testület — köteles az ország minden ügyeit a nemzettel közölni , annak tanácsát kikérni, s saját kivánataihoz annak beleegyezését megnyerni, és általa alkottatni törvényeket, melyeknek szentesítése és végrehajtása az ö főnöki jogaihoz és kötelességeihez tartozik. Hol ez nincs ugy, ott nincs alkotmány, hanem csak puszta önkényre épült octroy. Úgyszintén országgyűlés is csak ott létezik, hol a nemzet az ország minden ügyeiről, azaz a személy- és vagyon-bátorság, -- igazságszolgáltatás, népnevelés, pénz- és hadügyről, következőleg katonaujonczok állítása — vagy megtagadása, — azok szolgálati és elbocsáttatási idejének meghatározása, az agg katonákróli gondoskodás, az adónak megadása vagy megtagadása, és annak minden nemeinek fölemelése vagy leszállítása ügyeiről tanácskozik, közmegegyezést nyervén, arról törvényeket alkot, és ezeket — mint már előbb mondám — az ország fejének szentesités és végrehajtás végett fölterjeszti. Ho! ez nincs ugy,' ott nem létezik országgyűlés, hanem csak olyan gyűlés, melyet előbb a szomszéd tartományokban szokás volt „Postulaten-Laandtag"-nak nevezni, mely szó igen megfelel a dolog nemének, mert az ilyen gyűlés többnyire azon napon, melyen kezdődött, be is fejeztetett. Kezdődött pedig fényes szavakkal összekötött köszöntő és elfogadó beszédekkel, állott a megparancsolt számú ujonczok és a fizetendő adó megadásából, és befejeztetett még egy utolsó elbúcsúzó beszéddel és lakomával, szabad