Főrendiházi napló, 1861. I. kötet • 1861. ápril 6-1861. augusztus 22.
Ülésnapok - 1861-7
104 VII. ülés 1861. június 19-én. szivében kifogyhatatlan szeretetet, hü ragaszkodást, lelkesitést, elszomorodott, elkeseredett, aggódalomteljes életünknek, vigasztalásul nyújtott. (Harsány tetszés.) b) Azon hazafiság, mely hazánk jelesbjei szivében soha el nem aludott, soha élnem csüggedt, a midőn bármily rés, bármily alkalom mutatkozott, hazai szentügyünk előmozdítására, kiállva azon térre, melyre lehetett, küzdött elleneinkkel a hazáért. c) Igenis azon hazafiság és tevékenység, mely az irodalomban, a napi sajtóban a magyar genius aanyi meg annyi maradandó emlékeit lerakta. cl) Mely tevékenység a gazdasági, az ipar, a kereskedés és tudományok terén oly nevezetes eredményekben nyilvánult. e) Igenis azon activ hazafiság, mely a magántársulati téren fel tudta tartani az önkormányzás és összetartás eszméjét. f) Azon ösztön, mely az ifjujágot tanulásra,művelődésre késztette, hogy hasznosak lehessenek ők is a hazának, mikor a sor őket éri. Ez volt azon hatalmas tevékeny erő, mely életrevalóságunkat bebizonyitotta és megmentette a hazát. (Helyes.) Egy más helyen egy igen mélyen tisztelt barátom azt mondotta: „Nem az a mi dicsőségünk, hogy őseink elfoglalták és megtartották azon földet, melyet most Magyarországnak neveznek, hanem dicsőségünk az, hogy midőn annyi hatalmas nemzet nem tudta megőrizni szabadságát, mi a legnehezebb viszonyok közt is a szolgaság pusztájában egy oázist tartottunk fel az alkotmányos élet számára. Hogy hosszú időkön keresztül az alkotmányosság menhelye Európa két végén Anglia-és Magyarország volt. „Erezzük tehát, hogy hűtlenek lennénk őseink emlékéhez, ha feladnánk nemzeti önállásunkat, melyre nemes hivatásunk önérzete és nemzetünk múltja jogosít." Gyönyörűek és dicsők ezen eszmék, egész szivemből és lelkemből magáméva vallom — és épen azért, mert őseink bölcseségének és ki nem fáradó hazafiságának köszönhetjük az alkotmányosság megmentését - a mi feladatunk olyant tenni, hogy az utókor mirólunk is hasonló háládatossággal és dicső méltánylással emlékezzék. A midőn tehát, az alkotmányosság visszanyeréséről van szó, a midőn maga a fejedelem az alkotmányos térre visszatérési szándékát a mélyen sértett országgal tudatja — azt tartom, jó szolgálatot teszünk a hazának, az alkotmányosságnak, amidőn kibékülésre hidat építünk. Én előmozdítani, könnyiteni, lehetővé tenni vélem a kibékülést, a midőn a felírást Ö Felségének felterjesztendőnek ajánlom. Én Istenben bízom és ügyünk igazságában. Ha összetartok, a hazáért működök és erősen akarók maradunk, mienk a jövendő; — hogy ha az elmúlt 12 évi zaklatások és jogtalanságok daczára el nem pusztultunk, sőt inkább erőben,, értékben, egyetértésben gyarapodtunk, a hatalom nemzeti életünket megzsibbaszthatja, de a népek sorából ki nem törülhet soha. Hogy tehát a tevékenységnek terére kiléphessünk, mint alkotmányos, életre való nemzet, a legitimitásnak lobogóját magunk előtt magasan fenntartva, pártolom azon eszközt, mely első és múlhatatlan lépés arra, hogy tenni kezdjük azt, miáltal a jelen abnomis állásból kiszabadulhatunk. Mindezeknél fogva pártolom gróf Cziráky János ő excellentiája indítványát mind lényegére mind formájára nézve. (Elénk tetszés.) Gróf Széchenyi János: Méltóságos FF. RR. Midőn ma szót emelek, nem kis aggodalom tölti el keblemet, mert a szőnyegen levő tárgy az alsóházban hosszas tanácskozásokban, és ezen tisztelt ház teremében is e napokban országunk első politikai tekintélyei által tökéletesen ki lön merítve; oly férfiak által, kik remek szónoklati tehetségök, mély tudományuk és szilárd logikájuk által Európának minden törvényhozó-testében tündöklenének és lelkesedést idéznének elő; hallottuk, hogy drága hazánk az eimult szomorú 12 év alatt mennyit szenvedett, és hogy mit követelhet a nemzet, Isten és emberek előtt; alig lehet szólani azzal a reménynyel, hogy szavunknak hatása legyen, mert ujat nem mondhatunk; az ágy fontossága azonban bátorít, parányi tehetségemmel a tárgyhoz szólani. (Halljuk!) Nem szándékom a t. ház béketürését hosszas előadással igénybe venni ; röviden fogok nyilatkozni. Nemzetünknek a múlt gyászos évek alatti szenvedéseit nem szükséges elősorolni; sokan hü ecsettel festették le ezen szomorú látványt, mindnyájan szemtanúi voltunk azon számtalan törvénytelenségeknek, melyek által ősi alkotmányunk, függetlenségünk, legszentebb jogaink megsemmisíttettek; fájdalmasan éreztük a nagy veszedelmet, melyben legdrágább kincsünk: nemzetiségünk forgot f , de hála az Úristennek, azt szerencsésen megmentettük; megemlékeztünk egy elhunyt nagy hazánkfiának szavára, ki azt mondotta, no &y » az elvesztett szabadságot, kedvező körülmények közt, áldozattal és erélylyel vissza lehet szerezni, de az elenyészett nemzetiséget soha többé!" Hallottuk árváink zokogásait, kiket, a forgó szél által ide octroyirozott idegen hivatalnokok leginkább károsítottak, ezen civilizátorok, kik azzal dicsekedtek, hogy a barbár magyar nemzetet nevelni és kiképezni fogják, ezen szent ügyet, az árvaügyet ugy kezelték, hogy midőn eltávoztak, a szegény árváknak sok helyütt, készpénz vagy ingatlan birtok helyett nem maradt egyéb, mint értéktelen állampapírok, vagy épen semmi. — Ezen szerencsétlen rendszernek, miután hazán-
