Felsőházi irományok, 1939. V. kötet • 219-320., V-VII. sz.
Irományszámok - 1939-285
285. szám. 395 mintha az bűnvádi ügyben történt volna. A cselekmény tehát a Btk. 213. §-ának első bekezdéséhez képest öt évig terjedhető fegyházbüntetés alá esik. Törvényesen bevett magyarországi egyház bírósága, vagy más hatósága előtt folyó ügyben elkövetett hamis tanuzást a javaslat 10. §-ának második bekezdése azonos elbírálás alá vonja a polgári ügyben elkövetett hamis tanuzással és a Btk. 215. és 216. §-aira való utalással, az ügy tárgyának értéke szerint — amenynyiben az megállapítható — minősíti. Ha azonban az ügy tárgya egyházi tisztviselő, más egyházi alkalmazott vagy egyháztag ellen az egyház szabályaiba ütköző cselekmény miatt fegyeimi vagy más egyházi büntetés alkalmazása, — akkor. a hamis tanuzást a Btk. 220. §-a alá eső bűntettként kell elbírálni. A Btk. most idézett szakasza a közhivatalnok, vagy ügyvéd ellen folyamatban lévő fegyelmi ügyben elkövetett hamis tanuzást bűntettként bünteti. Nyilvánvaló tehát, hogy a megtorló jellegű egyházi eljárásokat a javaslat az állami jogban szabályozott fegyelmi eljárással azonosítja, tekintet nélkül arra, hogy az illető egyház joga szerint fegyelmi, vagy kriminális büntetés-e az eljárás tárgya. Ezt az álláspontját a javaslat azzal indokolja, hogy Magyarországon az egyházi bíróságok valódi, az állami büntetőjog által ismertekhez hasonló büntetéseket nem alkalmaznak és közjogunk értelmében nem is alkalmazhatnak. A megtorló jellegű, tehát az egyházi jog szempontjából fegyelmi vagy kriminális eljárással kapcsolatos hamis vádat a 10. §. második bekezdésének utolsó mondata szerint a Btk. 227. §-a második bekezdésének 2. tétele alá eső bűntettnek kell tekinteni. A Btk. 227. §-a második bekezdésének 2. tétele, amelyre a javaslat utal, a kihágásra vagy fegyelmi vétségre vonatkozó hamis vád esetét szabályozza. Az utalás megfelel a javaslat fentebb említett elvének, amely szerint a megtorlójellegű egyházi eljárást a közhivatalnok ellen indított fegyelmi eljárással kívánja parifikálni. Az utalás mindazonáltal téves, mert a 10. §. második bekezdésének utolsó mondata szerint »az ilyen eljárásra (t. i. megtorló jellegű egyházi eljárásra) irányuló vagy ilyen eljárásban elkövetett hamis vádat pedig a Btk. 227. §-a második bekezdésének 2. tétele alá eső bűntettnek kell tekinteni«. Ámde a Btk. 227. §-a második bekezdésének 2. tétele alá eső cselekmény nem bűntett, hanem vétség, amely egy évig terjedhető fogházzal büntetendő. A javaslatban foglalt ezt a nyilvánvaló tollhibát — amennyiben az a további alkotmányos tárgyalás során kiküszöbölhető nem lenne — a bírói gyakorlat bizonyára el fogja oszlatni. Nehogy a bűnvádi eljárás az egyház belső életébe való nem kívánatos beavatkozás jellegét nyerje, a 10. §. harmadik bekezdése értelmében egyházi bíróság vagy más egyházi hatóság előtt elkövetett hamis tanúzás és hamis vád miatt a bűnvádi eljárást csak az egyházi hatóság kívánságára lehet megindítani. Hogy mely egyházi hatóság hivatott az eljárási előfeltétel jelentőségével bíró kívánság előtérj esz tésére, — ez az illető egyház jogától függ. Az egyházi ügyek elintézésének zavartalanságát biztosító büntetőjogi védelemmel kapcsolatban megjegyzi a bizottság, hogy a 10. §. második bekezdésének szövege nem méltatja eléggé a katolikus egyházi jog terminológiáját. Az említett bekezdés ugyanis »egyházi tisztviselő, más egyházi alkalmazott vagy egyháztag ellen« alkalmazandó büntetésről szól és így figyelmen kívül hagyja a katolikus egyházi jognak azt az alapvető megkülönböztetését, amely a klerikusok és laikusok között áll fönn. A 10. §. negyedik bekezdése a hivatási kamara, hivatalos érdekképviseleti vagy elismert hivatási szervezet fegyelmi hatósága előtt folyó ügyben elkövetett hamis tanúzásra a Btk. 220. §-át, hamis vádra pedig a Btk. 227. §-a második bekezdésének 2. tételét és az ezekkel kapcsolatos rendelkezéseket rendeli alkalmazandóknak. Ez annyit jelent, hogy az említett hatóságok előtt elkövetett hamis 50*
